Kerékpáros fogadóállomás Szegeden

A hazai és külföldi biciklis turisták kiszolgálását javítja az a kerékpáros fogadóállomás, melyet csütörtökön adtak át az újszegedi ligetben.

A helybéliek az újonnan épült akadálypályán tehetik próbára magukat. A fogadóállomáson pihenőhely, öltözök, zuhanyzók, csomagmegőrzők várják a biciklis turistákat. Az épület rámpán megközelíthető tetején kerékpártárolókat alakítottak ki, s tavasszal kezd működni egy gyorsszervíz is, ahol a kisebb javítási munkákat tudják elvégezni.

A fejlesztéshez az önkormányzat mintegy 50 millió forintos uniós támogatást nyert, melyet ugyanekkora saját forrással egészítette ki – mondta a létesítmény átadásakor Szentgyörgyi Pál (MSZP), a szegedi közgyűlés sportbizottságának elnöke.

A projekt részeként a város turisták által gyakran látogatott részein biciklitárolókat helyeztek el, elkészült a 70 kilométeres szegedi kerékpárút-hálózatot bemutató térkép, s egy, a település környéki biciklis túrákat ajánló kiadvány is.

A fogadóállomás a Norvégiából Görögországba vezető Eurovelo 11. számú csaknem 6 ezer kilométer hosszú nemzetközi kerékpárúthoz kapcsolódva készült el, így a hazai mellett külföldi vendégekre is számítanak.

A program tervezői azokra a vendégekre is gondoltak, akik nem két keréken érkeznek, ezért vásároltak tíz kiválóan felszerelt kerékpárt, melyeket márciustól novemberig kedvező áron bérelhetnek a mozogni vágyók. A fogadóépület szomszédságában felújították az extrém ügyességi pályát, egy kiszáradt tómederben pedig akadálypályát alakítottak ki. (MTI)


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.