Nem volt őszi szünet a diszkont légitársaságnál 

A tavalyi októberi számokkal összehasonlítva jelentősen nőtt az easyJet utaslétszáma múlt hónapban is.

Idén is szárnyal a török légitársaság 

Az év első nyolc hónapjában kétszámjegyű forgalomnövekedést könyvelt el a Turkish Airlines. 

Fellendülés Siófokon? 

Fél százalékkal több vendégéjszaka, a strandokon pedig 10 százalékkal nagyobb forgalom a tavalyi eredményekhez képest Siófokon.

A vártnál jobban nő a légicégek profitja 

Az idén várhatóan 12,7 milliárd dolláros profitra tesznek szert a világ légitársaságai az IATA (Nemzetközi Légi Közlekedési Szövetség) előrejelzése szerint. Ez 20 százalékkal több, mint amennyit korábban prognosztizált 2013-ra a szervezet, írja a VG.hu.

Gördülékenyebb lehet a forgalom a Ferihegy felé 

Korábban a Liszt Ferenc reptérre vezető út mindkét irányában előfordult torlódás amiatt, hogy a vezetők későn vették észre a magasságkorlátozást. A BKK és a BKK Közút tavaly kísérleti jelleggel a centrum irányában telepített egy előjelzőt, amely érzékeli a megengedettnél magasabb járműveket és azokat figyelmeztetve letereli az útról. A kedvező tapasztalatok alapján a modern, fokozottan figyelemfelkeltő rendszert a légikikötő felé is kiépítik, hogy a sofőrök még időben kisorolhassanak a magasságkorlátozás által érintett útról.

Németország: felfelé ívelő beutazó forgalom 

Németország 2012-ben is tovább folytatja felfelé ívelő pályáját az egyik legkedveltebb úticélként: az idei év első nyolc hónapjában 8,4 százalékkal több külföldi vendégéjszakát regisztráltak az előző év ugyanezen időszakához képest.

Horvátország: a tengerparti repterek forgalma nőtt 

A dalmáciai repülőtereken jelentősen növekedett az utasok száma az idén - írja a Poslovni dnevnik üzleti napilap.
Enyhe forgalomnövekedés a világ repterein

Enyhe forgalomnövekedés a világ repterein 

Európa és Észak-Amerika nemzetközi repülőterei gyenge utasfogalmi eredményeket produkáltak július hónapban, derül ki az Airports Council International (ACI) friss statisztikájából. A forgalom világszinten mindössze 2 százalékos növekedést ért el a légikikötőkben. 

20%-kal kevesebb járat, alig 5%-kal kevesebb utas 

A Liszt Ferenc-reptéren mintegy 20 százalékkal kevesebb járat közlekedett az idén az első három hónapban, mint 2011 első negyedévében, az utasok száma, illetve az elszállított áruk tömege azonban csak alig, 5 százalékkal esett vissza - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.

Nyereséget vár a jövő évtől a LOT 

A LOT lengyel légitársaság lapunknak eljuttatott közleményében cáfolta a Magyarországon a LOT-tal kapcsolatban megjelent nyugtalanító információkat és határozottan kijelentette, hogy a légitársaságot nem terheli semmilyen pénzügyi kockázat.

Jelentősen nőtt a horvát repülőterek forgalma 

Csaknem 5,6 millió utas fordult meg a múlt évben a horvátországi repülőtereken, ahol összességében 8,6 százalékkal növekedett a forgalom - közölte a horvát statisztikai hivatal.

GYSEV: jelentősen nőtt tavaly az utasszám 

Közel nyolc százalékkal több utast szállított tavaly a GYSEV, mint egy évvel korábban - közölte szerdán Rázó László, a cég szóvivője.

Megtriplázta forgalmát a marosvásárhelyi repülőtér 

Az idei első kilenc hónapban háromszorosára nőtt az utasok száma a marosvásárhelyi repülőtéren a tavalyi hasonló időszakhoz képest - közölte hétfőn a repülőtér vezetősége.

Budapest Airport: csúcsra járatva 

Rekordforgalmat bonyolított a Budapest Airport szeptemberben. Jelentősen nőtt mind az európai, mind a tengerentúli járatok forgalma. 

Budapest Airport: megdőlt a nyári forgalmi csúcs! 

Az eddigi eredmények alapján kijelenthető, hogy az idei év a rekordok éve lehet a budapesti repülőtéren. A nyári forgalmi összesítés szerint, ha csak kicsivel is, de sikerült „nyugdíjazni” a korábbi, 2007-es forgalmi csúcsot, amit a június elejétől augusztus végéig terjedő időszak alatt mértek a repülőtéren. Miközben az utóbbi években alaposan átrendeződött a légiközlekedési piac, komoly esély van arra, hogy 2011 az utasforgalom tekintetében minden idők legforgalmasabb éve legyen Budapesten.

Nyakunkon május 31-e! 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal vagyoni biztosíték köteles tevékenység folytatására jogosult utazási vállalkozásokra vonatkozó felhívását az alábbiakban olvashatja:

Felére esett vissza Egyiptom turizmusa 

Az év első negyedében 46 százalékkal csökkent az Egyiptomba látogató turisták száma a január végén kirobbant zavargások miatt - derül ki az ország statisztikai hivatalának hétfőn ismertetett adataiból.

Air France: kapacitásbővülés és forgalomnövekedés áprilisban 

Az Air France forgalma 23,1 százalékkal nőtt áprilisban a tavalyi azonos időszakhoz képest a kapacitás 21,2 százalékos bővülése mellett. A számadatok összehasonlíthatóságát azonban nehezíti a tavalyi izlandi vulkánkitörés okozta légtérzár. 

Kitűnő szeptember a reptereken 

Remek személyforgalmat könyvelhettek szeptemberben a világ légikikötői.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!