Kitűnő szeptember a reptereken

Remek személyforgalmat könyvelhettek szeptemberben a világ légikikötői.

Ez volt 2010 eddigi legjobb forgalmi eredménye; a repülőterek 9 százalékos forgalomnövekedést tapasztalhattak előző év azonos időszakához képest, míg az év első 9 hónapjában 6,5 százalékos volt a bővülés. A legerősebb forgalmat a korábbi Ramadánnak köszönhetően a Közel-Keleten (20%) mérték, melyet Latin-Amerika követ 15,5 százalékkal.

A nemzetközi forgalom ismét rávert a belföldire; előbbi 10,5%-kal gyarapodott, míg utóbbi 7,5%-kal. A belföldi és a nemzetközi számok közötti eltérés különösen az Egyesült Államokban volt hangsúlyos. Itt a nemzetközi utasok aránya több mint kétszer meghaladta a belföldiekét: 7,5% - 3,6%. Az elmúlt 12 hónap gyarapodása alapján úgy néz ki, hogy 2010-ben 5%-os növekedéssel fejezhetik be a repülőterek az évet. Különösen a harmadik negyedév volt erős.

Moszkva az élen

A jelentős nemzetközi gyűjtő-elosztó repülőterek igen jól teljesítettek. Heathrow 7,5, Frankfurt 10,5, Szingapúr 11, Incheon 22, Sao Paulo 28,5, és Moszkva-Seremetyevo 32 százalékos forgalomnövekedéssel zárta a szeptembert. A meggyőző számok mögött az üzleti turizmus felpörgése és a hosszú távú járatok iránti élénkülő érdeklődés áll. De egyes gazdaságok teljesítménye is magyarázza a forgalmat: Brazília, Kína és Németország utóbb jelentős üzleti tevékenységet mutat.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.