Megtriplázta forgalmát a marosvásárhelyi repülőtér

Az idei első kilenc hónapban háromszorosára nőtt az utasok száma a marosvásárhelyi repülőtéren a tavalyi hasonló időszakhoz képest - közölte hétfőn a repülőtér vezetősége.

A Marosvásárhely (Targu Mures) mellett, Vidrátszegen (Vidrasau) lévő, viszonylag kis kapacitású repülőtér szolgáltatásait az idén szeptember végéig csaknem 177 ezer személy vette igénybe, ami az utasok számának a megháromszorozódását jelenti a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A repülőtér vezetősége reméli, hogy az év végéig elérik a 200 ezer főt. Az Erdély központjában lévő légi kikötő ezzel meghaladta a 2007-ben regisztrált 161 ezres csúcsot.

A jelentős forgalomnövekedés elsősorban annak köszönhető, hogy a Wizz Air fapados légitársaság Marosvásárhelyen nyitotta meg az idén légi bázisát, emellett a Cimber Air és a Sky Airlines légi társaságok is működtetnek rendszeres járatokat az erdélyi repülőtérről, akárcsak a román állami vállalat, a Tarom és a Malév.

A marosvásárhelyi repülőtér jelenleg nyolc környező romániai megye lakosságát szolgálja ki. A légi kikötőből Franciaországba, Olaszországba, Németországba, Dániába, Spanyolországba, Nagy Britanniába, Törökországba és Magyarországra indulnak járatok.

A marosvásárhelyi repülőteret a Maros megyei önkormányzat működteti, amely továbbra is fejleszteni akarja a létesítményt. Versenyhelyzetben vannak az alig száz kilométer távolságra lévő kolozsvári légi kikötővel, ezért a Maros és a Kolozs megyei önkormányzatok hónapok óta tárgyalnak a gondozásukban lévő két repülőtér összehangolt fejlesztéséről, de még nem sikerült megállapodniuk egy közös tervről.

A kolozsvári repülőtér az utasok számát tekintve nagyságrendekkel nagyobb a marosvásárhelyinél, Kolozsváron tavaly egymillió személy vette igénybe a helyi repülőteret.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.