Budapest, a belgrádi vonzáskörzet

Budapest, a belgrádi vonzáskörzet 

Malév kidőlése után több mint két évvel ismét el lehet jutni repülővel Belgrádba. A nyári menetrendben a JAT-utód Air Serbia járata naponta berreg majd a szerb és a magyar főváros között. A járat története 1937-ben az Aeroputtal kezdődött, majd a jugoszláv JAT 1992-ben felfüggesztette. Így tett a Malév is sajátjával, melyet 2009. december 14-n indított újra. Élt kb 2 és fél évet, és elsősorban az átszállókra gyúrt.

Túl nagy kedvezményeket kap a Wizz Air Belgrádban? 

Állítólag túl nagy kedvezményeket kap a Wizz Air a belgrádi repülőtértől - írja az EX-YU Aviation News a szerb Novosti cikkére hivatkozva.
Sasokat festenek a gépek farkára

Sasokat festenek a gépek farkára 

Arab befektetőt kap, nevet és dizájnt vált a szerb JatAirways. A gépek farkát hamarosan sasok díszítik. 

Arab tőkeinjekció a JAT-nak 

Stratégiai partnerségről ír alá megállapodást augusztus elsején az Etihad Airways, az Egyesült Arab Emirátusok nemzeti légitársasága és a Jat Airways, írja a Magyar Szó Online.

Budapesti járatot nyit a szerb JAT Airways 

Minderről az elmúlt hetekben, Koppenhágában tartott IATA konferencián számolt be a szerb nemzeti légitársaság vezetősége - számolt be az AIRportal.hu szakmai portál.

Állami mentőöv a JAT-nak 

Átvállalja a JAT Airways nemzeti légitársaság teljes adósságát, mintegy 170 millió eurót a szerb állam - jelentette be a közlekedési miniszter pénteken.

Van vevő a szerb légitársaságra? 

A volt jugoszláv köztársaságokkal együtt a JAT Airways (Yugoslavian Air-transport) is komoly nehézségekkel küzdött a politikai átalakulás után, és a JAT problémáinak megoldása a mai napig gondot jelent a szerb kormányzatnak.
Légitársasági egység a Balkánon?

Légitársasági egység a Balkánon? 

A kelet-európai légitársaságok helyzete nehéz. Az üzemanyag drága, a piacaik nem túl nagyok és a diszkont-társaságok is elszipkázzák utasaikat. Legtöbb kelet-európai légitársaság veszteséges, emlékeztet cikkében az Economist. 

Kártérítést kell fizetnie a Jat Airwaysnek 

Kártérítést kell fizetnie a Jat Airwaysnek

Belgrád hazai befektetőket remél 

Szerbiának eltökélt szándéka, hogy megmentse a nemzeti légitársaságot, a Jat Airwayst, amelynek átszervezése az elkövetkező négy hónap alatt, azaz a jelenlegi kormány megbízatásának lejártáig be kell, hogy fejeződjön.

Megszűnhet a szerb JAT Airways 

Olyan befektetőre vár a JAT, aki le is cserélné a légitársaságot.

Eladó az Adria! 

Szlovénia eladósodott állami légitársasága, az Adria Airways több stratégiai befektetővel tárgyal a cég átvételéről - közölte a szlovén vállalat vezérigazgatója.

Török „hódítás” a Balkánon 

Hamarosan török kézbe kerül a szerb JAT Airways és pártában a Montenegro Airlines is.

Szerb montenegrói légiflotta-egyesítés 

Megállapodott a szerb JAT Airways és a Montenegro Airlines flottáik október végi egyesítéséről - tudósított a BalkanInsight.com.

Egy éven belül megszűnik a szerb JAT Airways 

Szerb sajtóforrások szerint egy éven belül új légitársaság lép a szerb nemzeti zászlóvivő JAT Airways helyébe.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!