Konzulok szerepe a turizmusban

Konzulok szerepe a turizmusban 

A magyar tiszteletbeli konzulok hosszabb szünet után ismét csatlakoztak brüsszeli székhelyű Világ Konzuljainak Szövetségéhez a  FICAC-hoz (World Federation of Consuls). Ennek alkalmából a FICAC, éves közgyűlését Budapesten tartotta. 
Turizmus Világnapja: Budapest nem hódol be a tömegturizmusnak

Turizmus Világnapja: Budapest nem hódol be a tömegturizmusnak 

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) Turizmus Világnapja alkalmából rendezett programján többek között kiosztották a Budapest Turizmusáért Díjat, elhangzott előadás az MTÜ és a KKM jövőbeni szorosabb együttműködéséről, a UNWTO turisztikai irányelveiről és dr. Guller Zoltán is beszélt a turizmusfejlesztési stratégiáról. 
Evakuálják a magyar állampolgárokat Saint Martin szigetéről

Evakuálják a magyar állampolgárokat Saint Martin szigetéről 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter utasítást adott az Irma hurrikán által sújtott Saint Martin szigetén tartózkodó magyar állampolgárok mielőbbi evakuálására. A politikus a hurrikán miatt veszélybe került magyarokkal összefüggésben hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: kilenc állampolgárról tudnak, alapvetően párokról. Valamennyien szeretnék elhagyni a szigetet - közölte a miniszter. 
Boros Emese lett a Turizmusdiplomáciai Főosztály vezetője

Boros Emese lett a Turizmusdiplomáciai Főosztály vezetője 

A Külgazdasági és Külügyminisztériumban nemrég megalakult Turizmusdiplomáciai Főosztály vezetője, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) korábbi külügyi és külgazdasági főtanácsadója, dr. Boros Emese lett. 
Turizmusdiplomáciai főosztály alakult a KKM-ben

Turizmusdiplomáciai főosztály alakult a KKM-ben 

Az új főosztály a kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár irányítása alatt fog működni. 
Elindult a Bor Roadshow Tokajban

Elindult a Bor Roadshow Tokajban 

A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának országos szakmai rendezvénysorozata hat borrégióba látogat el. 

Rómába utazók, figyelem: korlátozások lesznek az olasz fővárosban 

A római szerződés aláírásának 60. évfordulója miatt közlekedési, idegenforgalmi korlátozások várhatók a hétvégén az olasz fővárosban - tájékoztatta a Rómába készülő magyar állampolgárokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata szerdán.

A kanyaró miatt figyelmezteti a külügy a Romániába utazókat 

A Romániában kialakult kanyarójárvány veszélyeire figyelmeztette az országba induló magyar állampolgárokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata csütörtökön közzétett tájékoztatásában.

Ko Samuit és Ko Phangant is elöntötte a víz 

A hétvégére a folyamatos esőzések miatt újra felerősödtek az áradások Thaiföld déli részén, ami jelentős mértékben érinti a frekventált turisztikai központokat is - figyelmeztette a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata hétfőn az ázsiai országba készülő magyar állampolgárokat.

Ezek a borok képviselik idén az ország borkultúráját 

Bemutatták a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) 2016-os borválogatását: a kiváló minőségű magyar borok nemzetközi népszerűsítésére pályázaton kiválasztott három kategória 23 fajta bora képviseli a magyar borkultúrát Magyarország 140 külképviseletén, valamint a nemzetközi delegációk előtt.

Ha külföldre utazik, regisztráljon a KKM oldalán! 

Külföldi nyaralás előtt mindenképp érdemes a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) honlapján regisztrálni, hogy ha bármi történne az utazóval, a KKM konzuli szolgálata ismerje a turista elérhetőségét  - mondta a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) alelnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

A Franciaországba utazókat figyelmezteti a külügy 

Franciaországban az új munkatörvénykönyv-tervezet miatti társadalmi elégedetlenség egyelőre nem csitul, június első felében további sztrájkok várhatók - figyelmeztette a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata az országba készülő magyar állampolgárokat.

Tanácsok a franciaországi foci Eb-re utazóknak 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) megerősített konzuli szolgálattal készül a hamarosan kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságra - mondta a tárca vezetője pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Óvatosságra inti az Isztambulba utazókat a külügy 

Az Isztambulba utazó magyar állampolgároktól fokozott óvatosságot kér a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata a szombati merényletet követően.

Ismét a Brazíliába indulókat inti óvatosságra a KKM 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata a zikaláz veszélyeire figyelmezteti a Brazíliába induló magyar állampolgárokat.

Közlekedési nehézségek: erre figyeljen, ha Görögországba utazik! 

A Görögországba közúton utazó, onnan hazainduló magyarokat közlekedési nehézségekre figyelmeztet a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata.

Magyarok, óvatosan a brazíliai utazással! 

A Zika-vírussal kapcsolatos brazíliai helyzetről tett közzé tájékoztatót az országba készülő magyar állampolgárok számára a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata.

Sztrájkhullám nehezíti a közlekedést Görögországban 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata a görögországi sztrájkok miatt kialakult helyzetre figyelmezteti a térségbe készülő magyar állampolgárokat.

Békében és napsütésben zajlik a Taurus Reisen tunéziai tanulmányútja 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálata arra kéri a Tunéziába készülő magyar állampolgárokat, hogy tartsák be a helyi hatóságok által elrendelt kijárási tilalmat, ám jelenleg Tunéziában - a Taurus Reisen, a Tunisair és a Tunéziai Idegenforgalmi Hivatal közös tanulmányútján - tartózkodó munkatársunk békéről, jókedvről és napsütésről számolt be.

Fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a Franciaországba utazók 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) arra hívja fel a Franciaországba utazók figyelmét, hogy a párizsi támadás után az ország a legmagasabb fokozatra emelte a terrorkészültséget a fővárosban és környékén, így fokozott ellenőrzésekre kell számítani az oda utazóknak.

Az ebola miatt három országba nem javasolja az utazást a külügy 

Az egyre súlyosabb mértéket öltő Ebola-járvány miatt Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az utazásra nem javasolt országok és térségek közé sorolta a három érintett nyugat-afrikai országot: Guineát, Libériát és Sierra Leonét.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!