Ezek a borok képviselik idén az ország borkultúráját

Bemutatták a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) 2016-os borválogatását: a kiváló minőségű magyar borok nemzetközi népszerűsítésére pályázaton kiválasztott három kategória 23 fajta bora képviseli a magyar borkultúrát Magyarország 140 külképviseletén, valamint a nemzetközi delegációk előtt.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára a borválogatást bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte: a tárca idén 15. alkalommal mutatja be a külügyi borválogatását, amelyet minden évben 10-12, nemzetközi borminősítéssel rendelkező vizsgabiztos vakon, azaz a lehető legobjektívebb módon választ ki.

Közlése szerint a tárca évente nagyjából 100 millió forintot költ borokra, a stratégiát a többi minisztériummal, így a földművelésügyi, a nemzetgazdasági tárcákkal és a Miniszterelnökséggel összehangolják.

Ausztria 20 százalékkal kevesebb bort exportál, mint Magyarország, de azt 2,5-szeres átlagáron teszi, ezt az államtitkár követendő példának nevezte.

A bor az egyik legkiválóbb módja Magyarország népszerűsítésének, a kiválasztott borok képviselik az ország borkultúráját - hangsúlyozta.

Hozzátette: az elmúlt 30 évben minőségi átalakuláson ment át a borászat az országban, Magyarország "bornagyhatalommá vált" a minőségben. A márka még nem a megfelelő helyén van a francia, a portugál vagy az olasz borokhoz képest, ezért a minőségre kell koncentrálni az exportban is. El kell érni, hogy a magyar csúcsborászok valóban a lehető legmagasabb árat tudják elérni a boraikkal - mondta az államtitkár.

Mészáros Gabriella, a borválogatás zsűrijének elnöke a borászatoknak kiosztott elismerő oklevelek átadásakor azt emelte ki, hogy közel húsz éve törekednek az objektivitásra a legjobb borok kiválasztásában. A megmérettetésen részt vevő termelők tudják, hogy nem versenyről van szó, hanem a Kárpát-medence egyedi karakterének, fajtáinak bemutatásáról - mondta. Az egyes kategóriákban - grand superior, superior, classic - és a technológiában látványos a fejlődés az elmúlt 4-5 évben, az egyes termőhelyek karaktere jobban megjelenik.

A díjazott fajták közé a Móri, az Etyek-Budai, a Tokaji, a Balatonfüredi, a Somlói, a Villányi, az Egri, és a Szekszárdi borvidékekről kerültek be tételek, és egy határon túli a Szerémségi borvidékről.

A teljes lista:

Pezsgő

Grand Superior
Kreinbacher Birtok, Nagy-Somló, Prestige Brut

Superior
Kreinbacher Birtok, Nagy-Somló, Kreinbacher Somló Extra Dry

Classic
Garamvári Szőlőbirtok, TokajChateau Vincent Optimum 

Könnyű fehérbor

Grand Superior
Csetvei Pince Mór, Ezerjó 2014 

Superior
Maurer Oszkár Pincészete, Szerémség, Maurer Oszkár Corvina, 2012 

Classic
Nyakas Pince, Etyek-Buda, Irsai Olivér, 2015 

Testes fehérbor

Grand Superior
Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet, Tokaj, Percze Furmint, 2014 

Superior
Figula Pince, Balatonfüred, Sáfránykert, 2014
Kolonics Pince, Somló, Somlói Juhfark, 2013 

Classic
Béres Szőlőbirtok, Tokaj, Tokaji Furmint Lőcse dűlő, 2011 

Könnyű vörösbor

Grand Superior
Vida Péter Pincészete, Szekszárd, Hidaspetre Kékfrankos, 2012 

Superior
Günzer Zoltán Pincészete, Villány, Ördögárok Kadarka, 2012 

Classic
Thummerer Pince, Eger, Egri Bikavér Superior, 2011 

Testes vörösbor

Grand Superior
Heumann Evelyn Pincészete, Villány, Cabernet Franc, 2012
Sauska Pince, Villány, Sauska Cuvée 7, 2011 

Superior
Kovács Nimród Pincészete, Eger, Rhapsody, 2011
Takler Pince, Szekszárd, Bikavér Reserve, 2012

Classic
Bodri Pince, Szekszárd, Faluhely Bikavér , 2013

Késői szüretelésű, édes bor

Grand Superior
Bott Judit Pincészete, Tokaj, Késői Furmint, 2014

Superior
Disznókő Szőlőbirtok , Tokaj, Édes Szamorodni, 2012
Barta Pince, Tokaj, Édes Szamorodni, 2013 

Classic
Grand Tokaj, Késői Arany Tokaji Furmint, 2013

Aszú

Grand Superior
Dobogó Pince, Tokaj, Aszú 6 puttonyos, 2003 

Superior
Nobilis Pince, Tokaj, Aszú 6 puttonyos, 2007
Erzsébet Pince, Tokaj, Aszú 6 puttonyos, 2010 

Classic
Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, Tokaj, Aszú 5 puttonyos, 2009

Forrás: MTI

Forrás: Origo


Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.