Ismét a Brazíliába indulókat inti óvatosságra a KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata a zikaláz veszélyeire figyelmezteti a Brazíliába induló magyar állampolgárokat.

A konzuli szolgálat honlapján közzétett figyelmeztetésben azt javasolják, hogy a várandós nők, az immunbetegségben vagy súlyos krónikus betegségben szenvedők, illetve kisgyermekkel utazók konzultáljanak orvosukkal vagy utazási egészségügyi központtal az indulás előtt, tájékozódjanak a használandó szúnyogriasztókról és egyéb megelőzési lehetőségekről. Az érintett területről visszatérő utazók az érkezést követő három héten belül megjelenő tünetek esetén forduljanak orvoshoz és említsék meg utazásuk helyszínét.

Mint írják, a zikavírusról egyelőre keveset lehet tudni, mivel a megjelenése óta eltelt rövid idő nem adott lehetőséget mély tudományos elemzésekre. A vírust ugyanaz az Aedes aegypti szúnyog terjeszti, amely több trópusi betegség (dengue-láz, chikungunya-láz, sárgaláz) terjesztéséért is felelős. Egyes meg nem erősített kutatási eredmények szerint a vírus emberről emberre is terjedhet testnedvekkel, illetve szexuális úton. A vírus rendkívül gyorsan terjed, Brazíliában egy év alatt terjedt el annyira, mint a dengue-láz 20 esztendő alatt.
A szúnyogcsípés ellen védekezni hosszú ujjú ruha, nadrág, zárt cipő, zokni viselésével, szúnyogriasztó szerek használatával lehet. Javasolják, hogy aludjanak, pihenjenek szúnyoghálóval ellátott vagy légkondicionált helyiségben.

A vírus ellen nincs védőoltás, sem gyógyszer. A fertőzött személynél jellemzően enyhe, magától gyógyuló, legfeljebb egy hétig tartó, lázas, kiütéses, fejfájással és ízületi fájdalommal járó betegséget okoz. Kezelésére általános fájdalom- és lázcsillapítás, folyadékpótlás szükséges. A vírusfertőzés bizonyos esetekben súlyos mellékhatásokkal járhat. Az ismert, de teljes körűen nem felmérhető mellékhatások közül a legsúlyosabb a kisfejűség (mikrokefália). Jelenleg úgy tudni, ha egy nő azután esik teherbe, hogy átesett a betegségen, akkor a korábbi fertőzés már nem jelent veszélyt a magzatra.

A zikafertőzések döntő része Brazília északkeleti részében történik, a déli, délkeleti tagállamokban a betegség lényegesen ritkábban fordul elő. A riói olimpiai játékok idejére a járvány várhatóan visszaszorul, ennek a kormányzati intézkedések mellett természetes oka, hogy a július-augusztusi téli időszakban a szárazság és a hűvösebb idő miatt minden évben jelentősen csökken a vírust terjesztő szúnyogpopuláció.

A vírussal kapcsolatban folyamatosan frissülő információ érhető el az Országos Epidemiológiai Központ honlapján.

Forrás: MTI


Ha Makao - akkor csak a kaszinó?

Ha Makao - akkor csak a kaszinó? 

Makaóban tényleg sok a kaszinó, de a város korántsem csak ezekről szól.
Málta - a sziget, ahol nem csak a tenger a főszereplő

Málta - a sziget, ahol nem csak a tenger a főszereplő 

A Máltai Idegenforgalmi Hivatal üzleti partnereit invitálta május 16-án, csütörtök délelőtt az ötcsillagos Corinthia Hotel Budapestbe.
Szintet lép a maldív kormány az aktív turizmus híveinek érvei ellen

Szintet lép a maldív kormány az aktív turizmus híveinek érvei ellen 

Elege lett az Indiai-óceán szigetországának irányítóinak abból, hogy országukat kizárólag egy gyönyörű, fehér homokos tengerparttal rendelkező, dögunalmas úti célnak gondolják többen.
Az Eb megdobta a repülőjegy-foglalásokat

Az Eb megdobta a repülőjegy-foglalásokat 

Stuttgartba átlagosan 60 ezer Ft-ba kerül egy repülőjegy az Eb alatti időszakra Magyarországról.
Huszonkét hajó vált a tűz martalékává Horvátországban

Huszonkét hajó vált a tűz martalékává Horvátországban 

Volt olyan hajó, amelyik el is süllyedt.
Igazi királynak érezheti magát a magyar turista a kubai luxus szigeteken

Igazi királynak érezheti magát a magyar turista a kubai luxus szigeteken 

Harminc ötcsillagos szállodát húztak fel a karibi paradicsomban.
Idén is sok magyar készül Horvátországba

Idén is sok magyar készül Horvátországba 

A helyi önkormányzatok és regionális turisztikai testületek új szerepet kapnak a fenntartható turizmus fejlesztésében.
Új alkoholtörvény Ibizán

Új alkoholtörvény Ibizán 

A nyaralókat 1500 euróig terjedő pénzbírsággal is sújtják, ha az utcán iszogatnak.
Randevúzzon Béccsel

Randevúzzon Béccsel 

Az új Wienliebe Fesztivál célja, hogy megmutassa, Bécsben nem csak élni érdemes, hanem szerethető oldala is van.
Ökotudatos világutazó, az organikus építészet atyja, a természet zseniális művésze

Ökotudatos világutazó, az organikus építészet atyja, a természet zseniális művésze 

Hundertwasser világa Bécsben, az újranyitott KunstHaus Wien-ben.

Interjú

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.