Kormánybiztos felel a nemzetközi bormarketingért

Kormánybiztos felel a nemzetközi bormarketingért  

A szakember régi motoros a bormarketingben, a reklámipar vizeiről evezett át.

Levélben köszöntötte a szállodásokat a kormánybiztos 

Bienerth Gusztáv kormánybiztos elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a Magyar Szállodaszövetség idei közgyűlésén, azonban levélben köszöntötte a résztvevőket.

21 milliárd forintot kap a magyar turizmus 2017-ben 

Minden eddiginél nagyobb összeg, 21 milliárd forint áll a magyar turizmus rendelkezésére 2017-ben – jelentette be egy mai sajtóeseményen dr. Bienerth Gusztáv turizmusért felelős kormánybiztos.

„Prágát le kell győzni, Bécset meg kell ostromolni” 

Nagy érdeklődés kísérte dr. Bienerth Gusztáv turizmusért felelős kormánybiztos előadását a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége budapesti közgyűlésén, ahol elsőként ismertethette szélesebb szakmai plénum előtt a kormányzat turizmussal kapcsolatos elképzeléseit.
Bienerth: Prágát le kell győzni, Bécset meg kell ostromolni

Bienerth: Prágát le kell győzni, Bécset meg kell ostromolni 

Felfokozott várakozás előzte meg és nagy érdeklődés kísérte dr. Bienerth Gusztáv turizmusért felelős kormánybiztos előadását a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége budapesti közgyűlésén, ahol elsőként ismertethette szélesebb szakmai plénum előtt a kormányzat turizmussal kapcsolatos elképzeléseit.

Átalakul az ágazat irányítása 

Átalakul a magyar turizmus szervezete, létrejön a Magyar Turisztikai Ügynökség, amelyet kormánybiztos felügyel – jelentette be Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.

Kormánybiztost kaphat a turizmus 

Kormánybiztost neveznének ki a turisztikai ágazat felügyeletére a jövőben, aki a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködve felelne tovább a területtel kapcsolatos állami feladatokért.
Elképzelhető a mezőhegyesi műemlék épületek turisztikai hasznosítása

Elképzelhető a mezőhegyesi műemlék épületek turisztikai hasznosítása 

A Mezőhegyesért felelős kormánybiztos bejelentette: keresi a finanszírozási lehetőségeket, hogyan lehet a település műemlék épületeinek állagát megóvni, hasznosítani, netán új agrár-kultúrtörténeti helyszínként be lehet-e vonni őket a turizmusba

Módosítottak a kiemelt fővárosi beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezésén 

Módosított a kabinet Fürjes Balázs, a kiemelt fővárosi beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről szóló határozatán, rögzítve, hogy a kormánybiztos a hárommilliárd forint érték feletti állami beruházások előkészítését, megvalósítását csak a kormány külön döntése esetén felügyeli.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!