Magyar Utazási Irodák Szövetség cikkek
Egyiptomban urasan, Poirot-ék módjára
Hajóval fedezve fel az észak-afrikai országot, ki-ki szállva a Nílus-völgyének emblematikus látnivalóinál az az érzésünk támadhat, hogy a program jól felépített zenemű, amelybe fokozatosan újabb és újabb hangszerek kapcsolódnak be, hogy végül egy szimfónia erejével ragadjon magával az élmény. Folytatjuk egyiptomi úti beszámolónkat.
Pingálóasszonyok és szürkemarhák a székesegyház árnyékában
Kalocsa turizmusa újra felszállóágba került. A 2008-ban elkezdett felújítási program eredményei már látszanak, jövő tavasztól a turistákat egy látnivalókkal teli, teljesen megújult város fogadja.
A tökéletes alibi
Második alkalommal rendezte meg közgyűlését külföldön a Magyar Utazási Irodák Szövetsége. A szakmai érdekképviselet a tavalyi tunéziai rendezvény után idén a horvátországi Umagba invitálta a tagságot. A hosszú hétvége során a szakmai kérdések megvitatása mellett a környék látnivalóinak és a helyi gasztronómia csemegéinek felfedezésére is lehetőség nyílt. A szervezet egyik legfontosabb idei célja az ECTAA-közgyűlés hazai megrendezése.
Óvatosságra int a MUISZ a feltűnően nagy kedvezményt kínáló utazási akciókkal kapcsolatban
Óvatosságra int a Magyar Utazási Irodák Szövetsége a feltűnően olcsó tengerparti üdülésekkel kapcsolatban.
Új tisztségviselőket választott a MUISZ
December 12-i közgyűlésén nemcsak elnököt, hanem új tisztségviselőket is választott a Magyar Utazási Irodák Szövetsége.
Homokos strandok, ódon várfalak, bunkerek
A minap Albániában járt tanulmányúton a balkáni ország társszervezetének meghívására a Magyar Utazási Irodák Szövetsége 24 tagú csoportja, dr. Erdei Bálint MUISZ-elnök vezetésével. Meglepetésekkel fűszerezett élményeiket a csoport egyik tagja osztja meg olvasóinkkal.
MUISZ közgyűlés: differenciált tagdíj és médiakampány
November 25-én tartotta év végi közgyűlését a Magyar Utazási Irodák Szövetsége, melynek keretében a MUISZ eddigi munkájának és jövőbeni terveinek felvázolása mellett előadást tartott többek között Ruszinkó Ádám, Glázer Tamás, Gyenizse Dorottya és Békési Tamás is.
Elhunyt Molnár Gabriella, a MUISZ korábbi elnöke
A Magyar Utazási Irodák Szövetsége mély fájdalommal tudatja, hogy korábbi elnöke (2000-2014), Molnár Gabriella, hosszú, méltósággal viselt betegsége után 2015. június 23-án meghalt.
MUISZ-vacsora: buszparkolás és új jogszabályok
Immár negyedik alkalommal rendezett vacsorát a tagok részére a Magyar Utazási Irodák Szövetsége. Ezúttal a Kossuth Múzeumhajó és a Vén Hajó Étterem adott otthont az eseménynek, amelynek meghívott vendége Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros-Lipótváros polgármestere volt. Gyenizse Dorottya, az NGM főtanácsosa az utazási irodai tevékenységért felelős személyre vonatkozó jogszabályok friss változását ismertette.
Pár hét múlva indul a MUISZ-kedvezménykártya
A Magyar Utazási Irodák Szövetsége március 26-án tartotta elnökségi ülését a Hotel Marmarában.
Tevékenységért felelős személy valaki egyszerre csak egy helyen legyen
A Magyar Utazási Irodák Szövetsége írásban küldte el észrevételeit a Nemzetgazdasági Minisztérium részére az utazásszervezők képesítési előírásának módosításával kapcsolatban. Egyik fontos kérésük, hogy szakmai tevékenységért felelős személy egyidejűleg csak egy helyen lehessen valaki.
Lehúzzák az oroszokat a Parlamentben - mit szól ehhez Putyin elnök?
Folytatódik a parlamenti jegyárvita - a MUISZ elnöke, dr. Erdei Bálint reagált az Országgyűlés Hivatalának levelére.