A MUISZ-tagok számára az Egyiptomi Turisztikai Hivatal által szervezett tanulmányút résztvevőivel Asszuánban szállunk hajóra, hogy 24 óra leforgása alatt eljussunk Luxorig a Níluson. A turisztikai célú folyami hajózás 1869-ben ütötte fel itt a fejét, amikor Thomas Cook brit könyvkiadó első turistacsoportjának programját két gőzhajó fedélzetén szervezte meg. Később a világhírű detektívregények angol írónője, Agatha Christie 1937-ben megjelent Halál a Níluson című kötete járult hozzá komolyan a nílusi hajóutak népszerűségéhez.

Örömmel vackoljuk be magunkat a Mövenpick Royal Lotus hajójára. Ugyan a szobák dizájnja közelebb állhat az említett krimi hőseinek ízléséhez, mint a mienkhez, de kabinjaink komfortosak, gyakran takarítottak. Tágasak a közösségi terek, jóízű és változatos ételkínálattól roskadoznak a büfépultok reggel, délben, este, és a napozóteraszon a nyugágyakon túl, még csinos kis medence is van.

Azért a víz fölött az ember az úr

Indulás előtti este felkeressük Asszuán kihagyhatatlan látványosságát, a Philae templomegyüttest. Ahogy a gízai piramisokat, ezt a műemléket is több, mint egy évszázada látogatják a turisták. A múlt század finoman öltözött európai arisztokratái azonban még egészen máshol találták a templomot, mint most mi. Persze, ha egyáltalán meg tudták közelíteni, és nem állt a szentély éppen víz alatt. A templomegyüttes falai ugyanis a britek által épített régi asszuáni gát mögött egyre nagyobbra hízó víztározóban áztak évtizedeken át a XX. század elejétől kezdve, mígnem az UNESCO támogatásával és nemzetközi szakemberek bevonásával a 70-es évek során egy magasabban álló szigetre menekítették őket. Először egy gátat építettek köré, hogy mentesítsék a víztől, majd 40 ezer darabra szedték az épületegyüttest, és egy hatalmas 3D-s puzzle-ként illesztették ismét össze új helyén. A templomcsoport eredeti helyszíne, ma már Atlantiszként nyugszik a Nasszer-tó, vagyis a világ legnagyobb mesterséges tava mélyén.

Pülónok és hieroglifák

A Philae templomegyüttes az egyik legnagyobb és legjelentősebb Ízisz-szentély, az óegyiptomi templomépítészet viszonylag késői alkotása az időszámításunk előtti 6. századból.  A termékenység istennőjének szentelt épületeket és az azoknak otthont adó Aglika-szigetet napszállta után, motorcsónakokkal közelítjük meg. Itt pillantjuk meg először azt a monumentális tömegű, jellegzetes formát, a pülónt, amely sokszor magasodik majd még fölénk utunk során. A kissé hátrafelé dőlő, kettős kaputorony jóval magasabb volt a templom többi részénél, és robusztusságával nemcsak a világi ellenségeket tartotta távol – hiszen a különböző templomok előszeretettel fosztották ki egymást,– hanem a hiedelem szerint a gonosz erőit is. A templomokat, királysírokat díszítő, kőbe vésett szent faragások, a hieroglifák első példányaival is a Philae-ben ismerkedünk. Még annak is, aki korábban már járt Egyiptomban, megindító lehet ez a találkozás az apró képi jelek végtelennek tűnő sokaságával a szentély belsejében és homlokzatán. A rajzok egykor változatos színeit örökre elmosta az emelkedő víz, de a formák jelentős része a mai napig csodálatos állapotban maradt fenn. Az éjszakai megvilágítás különösen plasztikussá teszi a véseteket.

Emlékezetes éjszaka Madách modorában

A szentély homlokzatát díszítő istenek figurái az esténként bemutatott fény- és hangjáték során „életre is kelnek”, hogy egymásnak felelgetve meséljék el a templom keletkezése, áttelepítése és az ókori Egyiptom történetét. A szerető és gyűlölő istenségeket megörökítő mítoszokat archaikus nyelvezettel, művészi igényességgel megírt szöveggel, hivatásos színészek előadásában hallhatjuk, ékes brit angolsággal. A monológokhoz, párbeszédekhez méltó zenei aláfestés párosul: halk, többszólamú kórusének köti össze a felvonásokat, ami a csúcspontokon heroikus nagyzenekari művé szélesedik, gondoskodva a katarzisról is. Mindehhez nem használnak csiricsáré színekkel villódzó fényorgonákat az alkotók, mindössze finoman felvillantják a történet sodrában éppen aktuális rajzokat. Hangulatra leginkább olyan az egész, mintha az egyiptomi átiratát hallgatnánk az Ember tragédiája Básti Lajossal, Mensáros Lászlóval és Ronyecz Máriával forgatott ’69-es filmváltozatának. Kihagyhatatlan kulturális élmény. Hasonló művészi produkciót mutat be ugyanez a cég több más ikonikus ókori helyszínen Egyiptomban, többek között a gízai Szfinx szobránál, Abu Szimbel templománál és a luxori Karnaki templomnál is.

Kevés zöld, sok sárga

A hajónk hajnali ötkor indul útnak. Az ember még aludna, de arra, amikor tompa morajlással felzúg az óriási motor, és a hajó minden szegletét finom vibrálás tölti be, nem lehet nem felébredni. Visszaaludni viszont annál inkább: rövid időn belül olyan megnyugtató lesz az a hajó belsejéből érkező mély duruzsolás, mint az anyai szívhang a magzatnak. Szabályosan hiányzik, amikor a nap végén kikötünk. A hajózás során érdemes minél több időt fenn tölteni a taton, mert a látvány megunhatatlan. A Nílus szemet gyönyörködtető, jellegzetes rétegrendje kísér a teljes útvonalon: a folyóparton a papiruszsás, mögötte a pálmafák és a háttérben a sziklák és a homoksivatag húzódnak. A főként mezőgazdasági területeket felvonultató zöld sáv keskeny szalag a folyó két partján. Jobbra és balra alig egy-két kilométer széles, azután a pusztaság sárga-arany színe veszi át az uralmat, amíg csak a szem ellát. Érdemes távcsövet vinni, hogy jobban láthassuk a földeken szorgoskodó munkásokat, a legelésző bivalyokat, a portyázó vízi madarakat és a partmenti hordalékszigeteken békésen horgászgató helyieket. Ők zavartalanul pecázhatnak, nílusi krokodilok itt már nem, csak a Nasszer-tóban élnek, amely a folyóból visszaszorult faj utolsó menedéke.

Két isten, két templomhajó

Az utazás napján két műemlékért hagyjuk el a hajót. Délelőtt az Asszuántól 50 kilóméterre fekvő Kom Ombóban kötünk ki. Idegenvezetőnk, Muhammad Ahmed ZeinEddin csatlakozik hozzánk, hogy ahogyan már Kairóban is tette, folyékony, színvonalas angoljával, elmélyült, részletes betekintést nyújtson a látnivalókról. A Kom Ombó-i templom akkor is élénken megmarad az emlékezetünkben, ha már a sok pülón, oszlopcsarnok és szentély mind összemosódik. Ezt ugyanis egyedülálló módon két istenségnek, a krokodilfejű Szobeknek és a reggeli nap istenének, Hórusz karvalyfejű, idős formájának emelték. Mitikus kapcsolatuk előtt tisztelegve a templom szimmetrikus elrendezést kapott: mindent megkettőztek az építésekor, a kaput, az oszlopcsarnokot, a mellékkápolnákat, és természetesen a szentélyeket is. Ennek köszönhető az Egyiptom-szerte ritkaságnak számító kéthajós elrendezés. A templom egyébként akárcsak Philae, a görög hódítók, a Ptolemaioszok uralkodásának idején készült. Az évezredek során betemette és szerencsére nagyon jól konzerválta a sivatag, amely alól csak a 19. század végén kezdték el kiásni romjait. Az egyik oltár köve is megmaradt az utókor számára. Vezetőnk elmeséli, hogy a szentélybe, már csak a király és a legmagasabb rangú papok léphettek be, utóbbiak pedig rendkívül kövérek és betegek voltak a rengeteg ételfelajánlástól, amelyet a tömegek az isteneknek hoztak. A Philae-ben töltött este után most már nappali fényben is szemügyre vehetjük a hieroglifákat. Kidolgozottságukat és a fejlett ábrázolástechnikát nézve, nehéz elhinni, hogy két és félezer évvel ezelőtt készültek.

A napbárka már réges-rég francia vizeken

A több mint 130 ezres Edfu városa, Asszuán és Luxor között félúton fekszik a Nílus partján. Hórusznak szentelt temploma a legteljesebb és legjobb állapotban fennmaradt ókori szentély Egyiptom-szerte. A hajótól az odajutás önmagában egy attrakció: a háromszemélyes konflisokon zötyögve kapunk némi ízelítőt az egyiptomi „kisvárosi” lét sűrűjéből. A műemlék nagyjából a már két említett templommal egyidőben készült. Ezekkel ellentétben ennek mennyezete is megmaradt, így jól érzékelhető a bevett építészeti koncepció, hogy a templom bejáratától a szentély felé haladva fokozatosan közelít egymáshoz a mennyezet és a padló. Így a belépő a monumentális oszlopcsarnokból, ahol még az egyszerű pórnép is megfordulhatott, fokozatosan előrehaladva az épület pontos mértani középvonalán egy aprócskára szűkülő, sötét terembe, a templom legbelső magjába jut, ahol az istenszobrot őrizték. A hatásos megoldás lépésről-lépésre tereli az ember fókuszát a misztikus égiek felé, és világosan érzékelteti azt is, hogy a szakrális tér csak az igazán kiváltságosok számára volt hozzáférhető. A szentélyben a fáraók temetési szertartásaiban nagy szerepet játszó napbárka is látható, amelynek eredetije a Louvre-ban kötött ki.

Házhoz úszik a bazár

Este, mielőtt Luxorba érünk, izgalmas történés elébe nézünk: vagy egy jó órát zsilipel majd a hajónk. Az orrban várakozva megfagy az ereinkben a vér. Apró csónakban három ember kiáltozik, hadonászik a sötétben. Karnyújtásnyira vannak előttünk és nagy sebességgel éppen feléjük tartunk. Egy szemvillanás, és eltűnnek előlünk, nem látjuk őket többé. Végük van! – fut át az agyakon. Csapatunk egy emberként rohan a bal oldali korláthoz.. A lélekvesztő két méterre a hatalmas hajótesttől fickándozik a hullámokon. Utasai egy kötélen vontatják a kis bárkát, amit legénységünk dobott le nekik. Kezd kiengedni öklömnyire zsugorodott gyomrunk, de még mindig nem értjük, hogy mi történik. Aztán utastársunk füle mellett vaskos csomag süvít el. A csónakból dobták fel, és kiabálnak, hogy bontsuk ki. Hagyományos Nílus-völgyi kaftán, galabia van benne, ami éppen jól jöhet az esti party-ra. Ez nem lehet igaz! - csap valamelyikünk a homlokára. Lassan megértjük, hogy az életveszélyes kunszt végrehajtói árusok, a vakmerő rituálé pedig a helyi folklór része. Ezek a szerencsétlenek odalenn pedig nem kétségbeesésükben, hanem a hajókötelünkért kiáltoztak. Élénk dobálózás indul a megkönnyebbült utasok és a kereskedők között. A népviselet után már röpködnek lentről a terítők, párnahuzatok is. Honfitársaink a „játékba” belemelegedve a megfelelő szín, méret érdekében vég nélkül kapják el és hajítják vissza a fáradhatatlanul érkező csomagokat. Megy az alkudozás, és a pénz is ügyesen célba ér. Biztosan több áru fogy, mint egy hagyományos szárazföldi, bazári „ostrom” alkalmával. Egyszerre mókás és rettentően szívszorító a jelenség. Hiszen szereplői rendre kockáztatják az életüket a nagyobb forgalom érdekében. Ez nem is csoda, mivel sok az éhes száj a családokban, és a havi 150 dolláros fizetés Egyiptomban már busás tisztviselői fizetésnek számít. Minden tiszteletünk az itteni hajóskapitányoké! Kötélidegzet és tűpontos manőverezés kell, hogy asszisztálni tudjanak a hajmeresztő mutatványhoz.

Ünnep a fáraó fogantatásának

Luxor, az egykori Théba, hajóutunk célállomása. Nemcsak a folyón utazók, hanem azok a Vörös-tengeri üdülőhelyeken nyaralók is előszeretettel keresik fel, akik kulturális örökségre szomjaznak. A város két-három napra is elegendő látnivalót tartogat. Kihagyhatatlan elemei a Nílus jobb partján húzódó Luxori és Karnaki templomegyüttesek, amelyek egymástól ugyan két és fél kilométerre, de pontosan egymással szemben épültek. A több, mint 100 hektáros Karnaki komplexum a világ egyik legnagyobb vallási kultuszhelyszíne. 2000 évig tartó építésén legalább 30 fáraó fáradozott egészen a görög-római korig. Legnagyobb templomkörzetét Ámon-Ré főistennek szentelték, és a felesége, Mut tiszteletére emelt templommal a híres kosfejű szfinxekkel szegélyezett felvonulási út köti össze. Az Amon-Ré templom, amelynek hatalmas oszlopcsarnoka mocsárból kiálló papirusztörzseket formáz, egyedi hangulatú, nagyhatású hely. Nemcsak méretei, hanem misztikus szférát kölcsönző bevilágítottsága is vonzza, marasztalja az embert. A Halál a Níluson első filmfeldolgozásának alkotói is sokszor körbejáratták a szereplőket az égbe szökő kőhengerek között egy emlékezetes jelenetben. Faragásaikat ittjártunkkor is restaurálják. A tisztítással előcsalogatják az eredeti színeket, ahol pedig ismerik, visszavésik az idők során lekopott rajzokat. A Luxori templomot akárcsak a Karnakit, ugyanannak a három istenségnek építették. A férfiként tisztelt, keménykezű Hatsepszut királynő uralkodása alatt alakult ki az a vallási nézet, hogy a fáraót maga Ámon-Ré nemzette. Az Opet-ünnep során a főisten szobrát a szent bárkán Karnakból Luxorba vitték, ahol a belső szentélyben Ámon rituálisan egyesült az uralkodó anyjával, aki így ismét életet adott a fáraó isteni lelkének. A templom ábrázolásai ezeket a szertartásokat örökítik meg.

Megásatták a saját sírjukat

A folyó bal partján húzódó nekropolisz, a Királyok-völgye felé tartva hosszú kilométereken át élvezhetjük a zöld oázis látványát, mielőtt kiérünk a télen is pusztítóan forró sivatagba. A termékeny térséget helyes kis csatornák hálózzák be, a földeken ibiszek csipegetik az elvetett magokat és friss hajtásokat. Az Óbirodalom halotti kultuszát szolgáló költséges piramisépítést fenntarthatóbb megoldásra igyekezett cserélni az Újbirodalom elitje, és ehhez a Luxorhoz közeli, félreeső sivatagi völgyben találtak ideális helyszínt. A hegybe vájt hosszú, lejtős folyosókat úgy alakították ki, ahogyan az alvilágot elképzelték. A fáraók akkor ülhettek csak trónra, amikor az előző uralkodó sírját maradéktalanul befejezték. Egyébként minden király uralkodásának első pillanatától haláláig építtette, díszíttette sírkamráját, a jeles tetteiket is elsoroló falrajzokkal. Ennek megfelelően minél tovább élt az uralkodó, annál gazdagabban dekorált volt a sírkamrája.

És akkor felragyognak a színek

A ’20-as évektől feltárt királysírokban nem találunk kincseket, szarkofágokat. Ezek egy részét már korábban kifosztották a sírrablók, fennmaradó részüket az egyiptomi múzeumokban, vagy a francia hódítók és brit gyarmatosítók intézményesített rablása „jóvoltából” európai múzeumokban őrzik. Hiányérzetünk azonban nemigen lehet. A változatos témájú, aprócska hieroglifák mindegyike egy-egy ékszernek is beillik, nem beszélve a nagyobb fáraó- és istenábrázolásokról. A sírkamrákban tehát szintet lépünk: fokozható még az élmény, amelyet az ókori faldíszítések eddig nyújtottak. Míg a templomokban nem, vagy csak alig őrződött meg a vésetek festése, itt hieroglifák százezrein ragyognak eredeti formájukban a természetben fellelhető, élénk pigmentek: sárgák, kékek, vörösek, zöldek, aranyak, fehérek, feketék. A völgyben feltárt összesen 63 sírkamrából egyszerre legfeljebb egy tucat látogatható, a renoválásoktól függően mindig más és más tart nyitva. Mi a jegyünkkel most három kamrát tudunk végigjárni, III., IV. és IX. Ramszeszét. Mindegyikkel szerencsénk van, hogy bejutottunk, de különösen a legszínpompásabbal, IV. Ramszeszével. A völgy túloldalán Hatsepszut királynő sziklába vájt halotti temploma felé tartva, az ország "kötelező" látnivalója már messziről magára vonja a figyelmet. A számomra többszöri látogatásra is értelmezhetetlen formavilágú, madártávlatból leginkább radiátorra emlékeztető, csupaszöglet épületóriásnak azonban elévülhetetlen érdeme, hogy sziklába vájt fülkéiben nem kezdte ki az időjárás a falfestmények vibráló színeit.

Hastánc, kissé snassz tánc

Érdekes, hogy azt tapasztalom, és az utastársaimon is azt látom, hogy azok a programok fognak meg bennünket a legkevésbé, amelyek kimondottan a helyi folklórt igyekeznek bemutatni. Két hajón is van részünk tradicionális táncműsorban. A pörgő dervistáncban gyökerező férfiprodukció, a tanoura valódi truváj. Különösen, hogy az ifjú előadó közel negyedóráig pörgeti a gyapjúból szőtt súlyos szoknyáját a feje fölött. Mint kiderül, gyerekkora óta gyakorolja az archaikus mozgást. Az európai ízlésnek viszont túlzás, amikor a zenekar az est fénypontjaként diszkósra váltja a ritmust és a hangszerelést, táncosunk pedig beröffentve a villódzó, színes LED-ket a helyi "cifraszűrön", rója tovább a köröket. Sejthető, hogy az ókori Egyiptomban gyökerező és a Közel-Kelet fejedelmi udvaraiban kiteljesedő hastánc is komoly minőségi változáson esett át mire elénk kerül a hajó dísztermének parkettjén. A félig csupasz- félig csupa flitterbe bújt, orosz nyelvterületről érkezett hölgyek csábtánca a virtuóz kivitelezés ellenére is inkább tűnik közönségesnek és vontatottnak, semmint autentikusnak.

Bevásárló(tor)túra

A papirusz- és alabástromműhelyekbe tett látogatások során sem lehet az az érzésünk, hogy szívtunk egy nagy slukkot az ókori mesterségek ősi levegőjéből. A bemutatók néhány percesek, azok végeztével pedig mindjárt az üzletre terelődik a szó. A boltok tulajdonosai esküdöznek, hogy áruik egyediek és kiemelkedő színvonalúak a bazárok olcsó utánzataival szemben. Mi viszont tanácstalanul ténfergünk a csillámos szfinxeket ábrázoló, méregdrága papiruszképek és a fluoreszkáló alabástrompiramisok tucatjai között, hogy mivel is lephetnénk meg otthon a családot. A törhetetlennek ígért, eredeti alabástromkés „pengéje”, hazatérésünk első estéjén elpattan fiacskám legnagyobb bánatára… Ami még sok utastársunk számára hagy rossz szájízt, hogy eltántoríthatatlanok a gyalogló turistákat nyüstölő lovasfogatok, taxisok Luxorban. És amikor végre beadjuk a derekunkat, hogy elvigyenek úti célunkba, a végén kiderül, hogy az összeg dupláját, tripláját kérik, mint amiben előzetesen megállapodtunk. Érdemes azonban nagyvonalúan továbblépni ezen, szem előtt tartva az itteni és az európai élet- és bérszínvonal közötti különbséget.

Európai igényekre hangolva

Egy biztos, a szálláshelyekben nincs okunk csalódni egyhetes utunk során: a nemzetközi láncokhoz tartozó egységek kivétel nélkül hozzák a rájuk jellemző magas nívót. A kairói Holiday Inn, és a luxori Steigenberger egyaránt felveheti a versenyt bármely európai házzal saját láncon belül. A közös terek és a szobák tiszták, kialakításuk modern és ízléses, az étkezések színvonala is kimondottan magas: sokféle, egészséges és tápláló étel, helyi jellegzetesség között lehet válogatni, és mindenhol elmaradhatatlanok szerencsére a szájat összetapasztó, mézes-ragacsos arab édességek is. A megfelelő higiéniát pedig az jelzi, hogy több, mint 40 fős csapatunk egyetlen tagja sem küzd gyomorbántalmakkal, jóllehet, annak, aki nagy mennyiségben fogyasztja a nyers zöldségeket, gyümölcsöket, elkel néha a belső fertőtlenítés a ferihegyi vámmentes boltban vásárolt égetett szeszekkel.

Napfelkeltekor indulunk a repülőtérre, hogy Kairón át hazarepüljünk Budapestre. Még mindenki álmos, de tágra nyílnak a szemek, amikor a folyó túlpartján megpillantjuk a levegőbe emelkedő hőlégballonok jókora csoportját. Népszerű program a felkelő Nap sugaraiban odafentről pásztázni a Királyok-völgyét. Nem búcsúzhatna tőlünk szebben az ország.

Köszönjük az életre szóló élményeket az Egyiptomi Turisztikai Hivatalnak és a Magyar Utazási Irodák Szövetségének!