Éléskamra nyílt a Nyugatinál

Éléskamra nyílt a Nyugatinál 

A kutatások azt mutatják, hogy a COVID utáni időszakban jelentősen nőtt a hazai termékek népszerűsége. A legjobban éppen a fiatal, 18-25 éves felnőttek körében, akiknél a pandémia előtt kevésbé volt fontos döntési szempont az áruk hazai eredete.
Ilyen lesz az új Nyugati pályaudvar

Ilyen lesz az új Nyugati pályaudvar 

"Egy 21. századi, háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezzük újjá a Nyugati pályaudvart" - olvasható Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár szombati Facebook-posztjában.
Átadták a Nyugati Pályaudvar felújított csarnokát

Átadták a Nyugati Pályaudvar felújított csarnokát 

Szeptember 1-jén, azt követően, hogy átadták az állomás megújult utascsarnokát is.
Valóban megnyílt a Nyugati, de nem egészen úgy, ahogy képzeltük

Valóban megnyílt a Nyugati, de nem egészen úgy, ahogy képzeltük 

Ugyanis fél órával is megnőhet a Nyugati pályaudvart érintő vonatok menetideje.
Ismét nyitva a Nyugati pályaudvar

Ismét nyitva a Nyugati pályaudvar 

Egy hónapos felújítási munkák után, vasárnaptól újra fogad vonatokat a Nyugati pályaudvar.

Budapest-Munkács járat indul 

December 9-én, 7:23-kor elindult az első közvetlen Budapest–Munkács InterCity-járat a Nyugati pályaudvarról - közölte vasárnap a MÁV.
Megújul a Keleti- és Nyugati pályaudvar

Megújul a Keleti- és Nyugati pályaudvar 

Egy 2016. novemberi kormányhatározat rögzíti a Magyarország rövid- és középtávú kötöttpályás fejlesztéséhez kapcsolódó beruházások projektlistáját, amelyen a kezdetektől szerepelnek a Budapest Keleti és Budapest Nyugati pályaudvarok épület-felújításai is. A kormány az előkészítési feladatok elvégzéséhez 2-2 milliárd forint forrást biztosított.

Két évre teljesen lezárhatják a Nyugati pályaudvart 

A Nyugati pályaudvar és az Állatkert közti területen folytatódik a Liget projekt. A Nyugati Liget koncepcióját február tizedikéig dolgozza ki a Miniszterelnökség – jelentette be Lázár János a csütörtöki kormányinfón.

Zöldfolyosó épülhet a Nyugati és a Városliget között 

Nem váltaná ki a Liget Budapest projektet, és drágább lenne annak egyes elemeit a Nyugati pályaudvar mögött felépíteni, a Liget program azonban kiegészülhetne egy Nyugati melletti zöld sávval - közölte pénteken a projekt miniszteri biztosa.

Újra járnak a vonatok a Budapest–Esztergom vasútvonalon 

Augusztus 20-án hajnali üzemkezdettől újraindul a vonatközlekedés a Budapest-Nyugati pályaudvar–Esztergom vasútvonal teljes hosszán.

Fizetne 44 milliárdot 5 percért? 

Mint arról az index a minap beszámolt az augusztus 20-án a Budapest Nyugati pályaudvar és Esztergom közötti teljes vonalon 3 éves, 44 milliárdba kerülő felújítás eredményeképpen az eddigi menetidő 91 percről 86 percre csökkent.

A Nyugatinál a környék vendéglátóhelyein is fertőtlenítettek 

A népegészségügyi szakemberek továbbra is kint vannak a fővárosi Nyugati pályaudvarnál, ahonnan kedd éjjel több mint ötven külföldi állampolgárt vittek kórházba megbetegedés gyanújával. 

Hamarosan újra nyit a Nyugati pályaudvar 

Befejeződnek július 5-én éjfélig a Nyugati pályaudvaron a felújítási és karbantartási munkálatok, így július 6-án, hétfőn a hajnali üzemkezdettől megindul a menetrendszerinti forgalom - közölte Lőcsei Virág, a MÁV Zrt. szóvivője csütörtökön az eddig elvégzett munkálatokról tartott sajtótájékoztatón a helyszínen.

290 millió forintból újítják fel a Nyugati pályaudvart 

Halaszthatatlan karbantartási munkák miatt hétfőtől július 5-éig két hétre bezár a naponta 60-70 ezer utast fogadó fővárosi Nyugati pályaudvar, a majdnem 290 millió forintba kerülő felújítások jelentősen javítják majd a pályaudvar színvonalát és a vonatok menetrendszerű közlekedését - jelentették be a MÁV képviselői sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Június 22-én zár be a Nyugati pályaudvar 

Június 22-től július 5-én éjfélig ideiglenesen bezár a Nyugati pályaudvar. Olyan karbantartási és felújítási munkákra kerül sor a vágányokon, a váltókon, a forgalmat irányító biztosítóberendezésen, a felsővezeték-hálózaton, az utasperonokon és az állomásépületen, amelyek elvégzése halaszthatatlanná vált, de a vonatforgalom fenntartása mellett nem lehetett elvégezni. A felújítások jelentős mértékben javítják a Nyugati pályaudvar szolgáltatásainak színvonalát és a vonatok menetrendszerű közlekedését. 

Hamarosan teljes vonalon jár a vonat Esztergom és a Nyugati pályaudvar között 

Augusztus 20-tól próbaüzemben, de már normál menetrendben, teljes vonalon közlekedhetnek a vonatok Esztergom és a Nyugati pályaudvar között - mondta Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-nek.

Felújítás miatt bezárják a Nyugati pályaudvart 

A MÁV a Nyugati pályaudvar felújítását tervezi, de a munkálatok megkezdésének időpontjáról még nem született végleges döntés - közölte a vasúttársaság az MTI megkeresésére pénteken. Előzőleg az Indóház vasúti magazin weboldala arról számolt be, hogy június végétől július elejéig két hétre bezárják a Nyugati pályaudvart.

Két budapesti helyszínen gyűjt a Mikulásgyár 

Napokon belül megkezdi az adományok gyűjtését a Mikulásgyár, amely idén két budapesti helyszínen, az 56-osok terén és a Nyugati téri bevásárló központ főbejáratánál várja a felajánlásokat.

Területlezárás a Nyugatinál 

A MÁV Zrt. lezárt Budapest-Nyugati pályaudvar előtt egy 150 négyzetméteres területet kedd délután, amiatt, hogy a pályaudvar homlokzatán meglazultak egyes burkolati elemek. Az utasok és az épület előtt elhaladó gyalogosok közlekedésének biztonságát biztosítja ezzel a vasúttársság, továbbá a napokban védőháló kerül a kritikus párkányokra, s védőtető épül.

Javuló biztonság a Nyugatiban 

A MÁV Zrt., az ORFK és a BRFK együttműködésében megnyílt a rendőrség vasúti alosztálya a budapesti Nyugati pályaudvaron, immár felújított körletben. A folyamatos rendőri jelenlét révén várhatóan javul a biztonság az ország egyik legforgalmasabb vasútállomásán. A beruházást, a több mint egy évvel ezelőtt megnyitott Keleti pályaudvari rendőrőrs tapasztalatai is alátámasztják - közölte a Turizmus Online-nal csütörtökön a MÁV.

A rend és biztonság a cél a Nyugatiban 

A műemléki védettségű Nyugati Pályaudvaron rendezett és tiszta, utasbarát körülmények legyenek, ezt tűzte ki célul a MÁV Zrt. vezetése. Ezért minden lehetséges jogi eszközzel igyekszik felszámolni azt az évek óta tartó, jogellenes ingatlan használatot, amely nemcsak ellehetetleníti a rendezett és biztonságos környezet kialakítását, de immár a műemléki épület épségét és eredeti állapotban való fennmaradását is veszélyezteti, tájékoztatta szerkesztőségünket a MÁV Zrt.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!