Mobillal is fizethető a belépő a Szentendrei Skanzenbe 

Május 23-tól már okostelefonon keresztül is lehet belépőjegyet váltani a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és az skanzen együttműködési megállapodásának köszönhetően a Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren keresztül is elérhetővé válik a belépőjegy digitalizált formája, így a látogatóknak nem kell sorban állniuk a jegypénztárnál - olvasható a közleményben.

4,7 millió okostelefon a kezekben 

Az okostelefonokat használók között a közösségi média, a kommunikációs és a navigációs alkalmazások a legkedveltebbek - áll az eNet és a Magyar Telekom internetgazdaságról szóló legfrissebb kutatásában.

Online „okos” vegyszeradagolás – maximális mosási eredmény 

Az élet szinte minden területén naponta jelennek meg okos megoldások, melyek megkönnyítik, meggyorsítják a folyamatokat és biztosítják a könnyebb ellenőrizhetőséget. A technológiai fejlődés ma már a konyhai és mosodai vegyszeradagolás területén is lehetővé teszi, hogy több információval rendelkezzünk a berendezések működéséről, a felhasznált vegyszerek mennyiségéről.

Tovább fokozódik a digitális élmény a Budakeszi Vadasparkban 

A Budakeszi Vadaspark okostelefonos applikációjával több tucatnyi állatfajt és számtalan természetközeli programlehetőséget lehet könnyedén zsebre vágni. Az ingyenes alkalmazás legújabb funkcióinak köszönhetően ráadásul most a legkisebbek is játszva tanulhatnak a nálunk őshonos és a Kárpát-medencébe betelepített állatokról.
Okosodnak a balatoni strandok

Okosodnak a balatoni strandok 

Sokat változott a Balaton a régi „Zimmer Frei” hangulathoz képest. Egy nemzetközi összehasonlításban a legtöbb fizetős strandunk felveszi a versenyt a legfelkapottabb helyekkel is. A minőségi szolgáltatások elterjedése mellett egyre többet foglalkoznak a kényelmünkkel is: 2016-ban már a legtöbb balatoni strandon elfogadják a mobiltelefonon vásárolt jegy felmutatását is belépéskor.

Mobilra kötött boradagoló ma a borászat csúcsa 

Okostelefonnal összekötött bortároló, amely a nap bármely órájában frissen, ideális hőmérsékleten tölti pohárba a bort. És alkalmazások, amelyek sokakat mentettek már ki tanácstalanságukból a hipermarket boros polca előtt állva. Az utóbbi időben a boros piacot is szépen átjárja a digitalizáció.
Már a budapesti repülőtérnek is van mobilalkalmazása

Már a budapesti repülőtérnek is van mobilalkalmazása 

A BUD Airport nevű applikáció a Budapest Airport hivatalos alkalmazása iOS és Android platformokra, amely olyan praktikus információkkal látja el az utasokat, ami biztosítja a felhőtlen időtöltést a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Miért érdemes az éttermeknek befektetni okostelefonos vásárlókba? 

A hazai étteremtulajdonosok számára elengedhetetlen, hogy tisztában legyenek a felhasználói elvárásokkal, melyekre a saját okostelefonos ételrendelő alkalmazások adnak választ. Akár úgy döntenek, hogy megkerülik ezzel a Netpincért, akár nem.
Mi kell egy mobilalkalmazás sikeréhez?

Mi kell egy mobilalkalmazás sikeréhez? 

Egy mobilalkalmazás sikerét számos tényező, többek között a felhasználói felület ergonómiája és külső megjelenése is befolyásolja. Ha a megrendelő nem foglalkozik e kérdésekkel, a fejlesztő kénytelen a maga feje után menni, de így az eredmény nagy valószínűséggel nem éri el a célját. 

Szinte mindenkinek lesz okostelefonja 2020-ra 

A fejlett mobiltechnológia 2020-ra általánossá válik az egész világon, az okostelefon előfizetések száma több mint kétszeresére nő és eléri a 6,1 milliárdot, a világ népességének 70 százaléka használ majd okostelefont, és 90 százalékuk él majd mobil szélessávú hálózattal lefedett helyen - derül ki az Ericsson szerdán megjelent legújabb mobilitási jelentéséből.

Mások telefonálása zavar, de mi is mobilozunk a nyaraláson 

Elenyészően kevesen vannak, akik teljesen kikapcsolják a telefonjukat nyaralás alatt – derült ki a Szallas.hu felméréséből. Közben viszont minden negyedik embert zavarja a pihenésben, ha hangosan telefonálnak a közelében.

GPS és fedélzeti számítógép került minden BKK-járműre 

Már okostelefonon és tableten is elérhető a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Futár-alapú utazástervezője és információs alkalmazása.

Bővül és okosodik a Művészetek Völgye 

Idén 24. alkalommal július 25. és augusztus 3. között 53 helyszínen, közel 1000 programmal és 1500 fellépővel várja vendégeit Magyarország legrégebbi, de idén új helyszínekkel és mobiltelefonos applikációval bővült fesztiválja, a Művészetek Völgye. Erről rendhagyó zenés sajtótájékoztatón szerdán, május 28-án, a budapesti Design Terminálban számoltak be a rendezők.

Ezért vigye Egerbe az okostelefonját! 

Műemlékről műemlékre kalauzolja az érdeklődőt Egerben az okostelefonon letölthető, Mesélő műemlékek alkalmazás. Helytörténészek, a város lakói mesélnek a házak történetéről.

Egy térképen a világ összes bringás útvonala 

Az egyik legnépszerűbb okostelefonos alkalmazás a Strava, amelynek használói rögzíthetik az általuk megtett túrákat, a programot futók is ugyanígy használhatják.

Ne nyomkodd a mobilodat a kocsmában! 

Ne nyomkodd a mobilodat a kocsmában!

Theodora Tanösvények a Káli-medencében 

Júniusban debütál a Kékkúti Ásványvíz Zrt. új okostelefon alkalmazása, melyek segítségével virtuálisan is bebarangolhatóak a Káli-medencében található csodálatos Theodora Tanösvények.

A lakosság negyede használ okostelefont 

A magyar felnőttek 29 százalékának volt okostelefonja tavaly év végén, a készülékek használata átlag feletti a férfiak, a fiatalok, a magasabb iskolai végzettségűek, illetve a fővárosban és a megyeszékhelyeken élők körében - derül ki az eNET és a Telekom felméréséből, amelynek összefoglalóját pénteken juttatták el az MTI-hez.

Mobillal követhető forgalmi változások 

BKK Info néven új, percre kész közösségi közlekedési információkat adó szolgáltatást indított a Budapesti Közlekedési Központ. A www.bkkinfo.hu címen elérhető, webes alapú, mobil készülékekről is elérhető szolgáltatás információi folyamatosan, éjjel-nappal frissülnek. Az új szolgáltatás lehetőséget nyújt, az utasok e-mail címük segítségével feliratkozzanak az egyes járatokkal kapcsolatos közlekedési változásokról szóló értesítésekre és az internet-kapcsolattal rendelkező okostelefonokon is folyamatosan tájékozódhatnak a közösségi közlekedés járatainak aktuális forgalmi helyzetéről, tervezett terelésekről, forgalmi változásokról. 

Nem sokat GPS-eznek a nők 

A nők fotóznak az okostelefonjukkal, a férfiak a GPS-t nyomogatják – többek között ez is kiderül a Vatera házi kutatásából.

Olvasson bennünket mobilon is! 

Újabb fejlesztéssel kedveskedünk olvasóinknak: a napokban elkészült weboldalunk mobiltelefonra optimalizált verziója.  

Nyertes lett az Air France zenés alkalmazása 

Nem csak a zene iránt rajongók, de a szakmai zsűri tetszését is elnyerte az Air France okostelefon alkalmazása, a Music in the Sky, amelynek koncepciója díjat nyert a Strategies / Amaury Media digital marketing 2013 Grand Prix-n a mobilalkalmazás/brand tablet kategóriában. 

Álomművészet az Ibistől 

Különleges alkalmazást jelentetett meg az ibis iPhone-ra. A Sleep Art alkalmazás egyedülálló módon képes arra, hogy használója alvása nyomán egyedi műalkotást készítsen.

Kommunikációs tréning indul 

Hol tájékozódnak az utazók? Mik a preferenciáik? Melyik eszközt használják a leggyakrabban? Hogy szolgáljuk ki az igényeiket 2013-ban? Közösségi médiás és mobilkommunikációs problémamegoldó-tréninget indítunk februárban, hogy mindez ne okozzon problémát!

Itt a tél, telefonáljon a kesztyűjébe! 

Nem könnyű az érintőképernyős telefonok gazdáinak a téli hidegben. Ugye, ismerős az a mozdulatsor, ahogy egyik kézben a csörgő telefonnal igyekszünk lerángatni a másik kezünkről a kesztyűt, hogy minél előbb fogadni lehessen a hívást. Ennek ezentúl vége!

Elég a QR-kód a vonatokon 

Az interneten, otthoni nyomtatással vásárolt vasúti jegyek QR-kódját már nemcsak papír alapon lehet bemutatni a jegyvizsgálóknak, hanem akár a számítógépek, okostelefonok képernyőjén is. A lehetőséggel egyelőre a pót- és helyjegyköteles (pl. InterCity) vonatok utasai élhetnek, közölte lapunkkal a MÁV-START.

Karácsonyi vásárok Németországban alkalmazás 

Új karácsonyi alkalmazást fejlesztett ki a Német Turisztikai Hivatal (DZT) a Deutsche Bahnnal és 32 partnervárossal közösen.

Felfutóban a mobil szállásfoglalók aránya 

Jelenleg az online szállásfoglalások 8-9 százaléka érkezik mobilról, de folyamatosan növekszik azoknak az aránya, akik okostelefonon keresnek szállást. Nekik készült az az új mobil applikáció, amely kilistázza és utazás közben is könnyedén foglalhatóvá teszi a legközelebbi szabad helyeket.

PocketGuide alkalmazás a Samsung telefonokon 

A Samsung Magyarország és a PocketGuide frissen kötött stratégiai partnersége révén a cég előre telepíti a népszerű utazási alkalmazást a Magyarországon forgalmazott Samsung okostelefonokon.

Ottlik-emlékév: interaktív élménytúra készült 

Ottlik Géza Hajnali háztetők című regényére épülő, interaktív, okostelefonra készített irodalmi sétaprogramot mutattak be Budapesten. A keddtől letölthető alkalmazás segítségével a regényszöveg mellett az 1930-as évekbeli Budapesttel, a szereplőkkel, helyszínekkel ismerkedhetnek meg a résztvevők a mintegy hatórás séta alkalmával.

Dühös madarak után rossz disznók 

Folytatást készít a finn Rovio játékfejlesztő cég az Angry Birdshöz, amelyben ezúttal az eddigi idegesítően röfögő áldozatok, azaz a zöld malacok lesznek a főszereplők.

Keresd meg Ciprus kincseit! 

Új okostelefon-alkalmazás jelent meg Ciprusról Pafos Treasure Hunt címmel, amely az Avantless és a Cocoon Creations összefogásával valósult meg. 

Kiemelt alkalmazás lett az App Store-ban a "Top 100" 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) „TOP 100” mobilalkalmazása csütörtök óta az App Store „Featured" kategóriájában található, közölte lapunkkal a marketingszervezet.

A képeslap halála? 

A képeslapokra nézve egészen lesújtó eredményt hozott az brit O2 mobil szolgáltató 2000 fő megkérdezésével a közelmúltban készült tanulmánya.

Nem nyomja le a Facebook az email marketinget 

Az utóbbi időben több olyan szakmai véleményt hallani, melyek a Facebook látványos térnyerése miatt temetik az e-mail marketinget. 

Okoskönyv Budapest látnivalóiról 

Csütörtökön mutatják be a Kossuth Kiadó és az Európa Kommunikációs Ügynökség új, Magyarországon eddig nem ismert kiadványtípusát.

Alkalmazás Róma utcai kútjaról 

A nyári kánikulában sikeres alkalmazásnak bizonyult az az okostelefonra is letölthető térkép, amellyel a Róma utcáin levő ivóvíz kutakat lehet megtalálni.

Modern turisztikai centrum és QR kódos idegenvezetés 

Modern technikai eszközökkel felszerelt, akadálymentesített, többnyelvű kiadványokkal ellátott Turisztikai és Információs Központot adtak át szombaton Szentendrén. Az épület átadása mellett bemutatták a város infokommunikációs fejlesztését, melynek segítségével nem csak a helyi lakosok, hanem a Szentendrére érkező belföldi és külföldi turisták is naprakész információt kaphatnak a városi rendezvényekről, szálláshelyekről és éttermekről.

App az egészségbiztosítási kártyához 

Az európai egészségbiztosítási kártya használatáról készített magyarázó alkalmazást okostelefonra az Európai Bizottság.

Iphone alkalmazás az Opera Garden Hotel & Apartmentsben 

Az Opera Garden Hotel & Apartments elindította ingyenes mobil alkalmazását, hogy még kényelmesebbé tegye vendégei szállodai tartózkodását. 

Diszkriminatív bánásmód? 

Egy emberi jogokért küzdő civil szervezet az USA-ban új mobil alkalmazást indított április 30-án, mellyel a légi utasok valós időben jelenthetik, ha faji megkülönböztetés érte őket egy repülőtéren.

Ingyenes programkalauz mobilon 

Ingyenes budapesti és országos programkalauzt tesz elérhetővé okostelefonokon az EST Média és a Vodafone Magyarország.

Agoda-app: jutalompontok is beválthatóvá váltak 

Az agoda.com nemzetközi szállásfoglalási weboldal a napokban tette közzé az iPhone-ra és az androidos mobiltelefonokra kifejlesztett alkalmazásainak frissítéseit, amelyek lehetővé teszik az ügyfelek számára, hogy utazás közben is jóváírhassák vagy beválthassák jutalompontjaikat.

Bankkártya terminállá alakítható okostelefon 

Kisvállalkozások számára is lehetővé teszi bármilyen fizetési mód kezelését a PayPal új szolgáltatása, amellyel az okostelefon teljes értékű bankkártya terminállá alakítható.

Okostelefonos alkalmazás az easyJettől 

Az easyJet pénteken bevezetette első okostelefon alkalmazását, amellyel kevesebb, mint 30 másodperc alatt lefoglalhatják jegyeiket az utasok, az 580 járat bármelyikére. Az ingyenes, Iphone-on és androidos okostelefonon egyaránt működő foglalási alkalmazás jelenleg az egyik leggyorsabb a légitársaságokhoz köthetőek közül, írja szerkesztőségünknek eljutattott közleményében az easyJet.

iPhone-ra került Óbuda 

A budapesti kerületek között elsőként ingyenesen letölthető turisztikai applikációt fejlesztett okostelefonra Óbuda. 

Ötből egy keresés már mobilról jön 

Egyre jelentősebb a szerep jut a mobiltelefonoknak az utazások tervezésében, a Google friss adatai szerint a szállodákra vonatkozó keresések 19 százaléka már valamilyen mobil eszközről érkezik.

Telefonnal a kommunizmus gigászai között 

A Memento Park az új kihívásoknak megfelelve 2011. tavaszán a budapesti turisztikai látványosságok sorában az elsők között készítette el okostelefonokra optimalizált weboldalait.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!