Ilyen volt az utasforgalom Ferihegyen

Ilyen volt az utasforgalom Ferihegyen 

Júniusban a tavalyinál közel 1 millió 400 ezerrel kevesebbet, 84 781 utast regisztrált a Budapest Airport, az első félében összesen csaknem 4,5 millióval kevesebben voltak. A tonnában mért áruforgalom 7,5 százalékos, a gépmozgások száma 79,4 százalékos csökkenéssel zárta az év hatodik hónapját - írja az AIRportal.hu.

Pozitív forgalmi adatok az Alitalia-nál 

A bevétel 4,1%-kal, a utasszám 2,9%-kal emelkedett.
Lassult a légi utasforgalom bővülési üteme tavaly

Lassult a légi utasforgalom bővülési üteme tavaly 

A 2018-as évhez képest tavaly némileg csökkent a légi utasforgalom bővülési üteme, de a járatok kihasználtsága rekord szintre nőtt - áll a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) honlapján szereplő közleményben.

Bővülés a bukaresti reptéren 

Tavaly 6 százalékkal nőtt a bukaresti Henri Coanda-Otopeni repülőtér utasforgalma az előző évhez mérten, a légi kikötő 14,7 millió utast szolgált ki.
1,4 milliós magyarországi utasforgalom FlixBus-nál

1,4 milliós magyarországi utasforgalom FlixBus-nál 

A távolsági buszszolgáltató 30 országot lefedő hálózatát 62 millió utas használta világszerte.
Átlépte a 16 milliót a ferihegyi repülőtér utasforgalma

Átlépte a 16 milliót a ferihegyi repülőtér utasforgalma 

Újabb rekord évet hagy maga mögött a ferihegyi repülőtér: történetében először, december 27-én  elérte az évi 16 milliós utasszámot.
Átlagosan napi 50 ezer utasra számít a Budapest Airport karácsonykor

Átlagosan napi 50 ezer utasra számít a Budapest Airport karácsonykor 

A megszokottnál nagyobb forgalommal, átlagosan napi 50 ezer utassal számol a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a karácsonyi időszakban, ezért hosszabb várakozási időre kell számítani az utasfelvételnél és az utasbiztonsági ellenőrzésnél.

Erős utasforgalom-bővüléssel zárta a novembert a budapesti repülőtér 

Mintegy 14,3 százalékkal nőtt az induló és érkező utasok száma novemberben Ferihegyen, a cargo forgalom továbbra is csökkenést mutat - írja az AIRportal.hu.

Nőtt a Ryanair utasforgalma 

A Ryanair 11 százalékkal 86 millióra növelte utasforgalmát, és azonos mértékben, 5,4 milliárd euróra bevételeit is, a költségszint azonban gyorsabban, 16 százalékkal nőtt, így a 4,1 milliárd eurós üzemi eredménye 1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, az 1,1 milliárd eurós adózott eredmény pedig megegyezett azzal - derül ki a társaság MTI-hez eljuttatott gyorsjelentéséből.

Erős utasforgalommal zárta a nyarat a budapesti repülőtér 

Közel 1 millió 620 ezer utas fordult meg a budapesti repülőtér termináljain 2019 augusztusában, amely 5,9 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos hónapjához képest. A cargo üzletág lejtmenete augusztusban is folytatódott - írja az AIRportal.hu.

Ferihegy forgalma jócskán meghaladja a Malév-korszakét 

Annyian repültek Ferihegyen idén júliusig, mint a Malév utolsó évében 12 hónap alatt.

Több mint 8 százalékos bővülés áprilisban Ferihegyen 

Közel 1,33 millió utas fordult meg a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér termináljain 2019 áprilisban, ez 8,2%-os bővülésnek felel meg az előző év negyedik hónapjához képest. A cargo-üzletág csökkenő pályán, míg a gépmozgások száma 6,5%-kal nőtt áprilisban - írja az AIRportal.hu.

A fapadosok hasítanak a leginkább 

A diszkont légitársaságok utasforgalma nőtt a legnagyobb mértékben Európában az első negyedévben az előző évi adatokhoz képest - derül ki a légitársaságok által közzétett utasforgalmi adatokból - írja az MTI.

A légi árufuvarozás csökkent, az utasforgalom viszont szárnyalt 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint hároméves mélypontra került a légi áruszállítás, miután az idén januárban közel 2 százalékkal csökkent a szektor teljesítménye az előző évihez viszonyítva. Eközben az utasforgalom a sokéves átlag felett bővült - írja az MTI.

Nőtt a spanyol repülőterek utasforgalma 

A spanyol repülőterek utasforgalma 5,8 százalékkal nőtt tavaly, és meghaladta a 263,7 milliót  - közölte a légikikötők üzemeltetéséért felelős AENA vállalat.

Növelték utasforgalmukat a legnagyobb hálózatos légitársaságok tavaly Európában 

Mindhárom nagy európai hálózatos légitársasági csoport növelni tudta utasforgalmát 2018-ban az előző évihez viszonyítva, a Lufthansa-csoport megőrizte vezető pozícióját a kontinensen - derül ki a társaságok honlapján közzétett éves utasforgalmi statisztikákból.

Budapest Airport: rekordév volt a tavalyi 

A kétszámjegyű forgalombővülés eredményeként a 2018-as évben mintegy 14,9 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A magyar főváros repülőtere ezzel tavaly a közép-kelet-európai régió leggyorsabban növekedő forgalmú repülőtere volt. A robusztus növekedésre alapozva a Budapest Airport hosszútávú repülőtér-fejlesztési tervei 225 milliárd forintos (700 millió eurós) beruházási összeggel számolnak, amelyet a repülőtér-üzemeltető a következő években infrastrukturális fejlesztésekre, egyebek között egy új terminálépület megvalósítására kíván fordítani.

Keleten a helyzet változatlan 

„2018. szeptemberben is dinamikusan fejlődött a Debrecen Airport utasforgalma. Az előző év azonos időszakával összehasonlítva idén szeptemberben 17 %-kal többen, mintegy 37 180-an keresték fel Magyarország második legnagyobb forgalmú repülőterét. Ez idén a negyedik legjobb hónap volt az utasforgalom tekintetében. Az év első 9 hónapjában közel 300 000 utas fordult meg nálunk, a Debrecen Airporton” - közölte pénteken Tamás László, a repülőtér járatfejlesztési igazgatója.

Moszkva 3 óránként 

Oroszország vezető légitársasága az Aeroflot júliustól már naponta 3 óránként indít járatot Moszkvába Budapestről, ami 10%-kal több elérhető útvonalat és 30%-kal több csatlakozást jelent.

Erős június, erős első félév a debreceni repülőtéren 

2018. júniusában is szépen fejlődött a Debrecen Airport utasforgalma. Az előző év azonos időszakával összehasonlítva idén júniusban 20 %-kal többen, mintegy 37 250-en vették igénybe Magyarország legdinamikusabban fejlődő repülőterét. Ez minden idők legerősebb júniusi és egyben a legforgalmasabb első féléves utasforgalma volt a Debrecen Airportnak - közölték csütörtökön a repülőtér illetékesei.

Több éve nem látott eredményt hozott a légi áru-, és utasforgalom 

 A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség csütörtöki közleménye szerint az év első hónapjában az áruforgalom 8, az utasforgalom 4,6 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva. A nagy eltérés azért alakult ki, mert a világgazdaságban a termelést és exportálást támogató folyamatok uralkodnak, amely lelassította a beszállítói láncolatot, sokan ezért plusz járatokkal próbálnak kedvezőbb leszállítási időket biztosítani.

Rekord utasforgalommal zárta a 2017-es évet a debreceni repülőtér 

2017. decemberében, a tavalyi év azonos időszakához képest 17%-kal többen, mintegy 22400-an fordultak meg Magyarország második legforgalmasabb repülőterén. A 2017-es év teljes időszakára vonatkoztatva a növekedés 2016-hoz képest +12%-os volt, ami egy év alatt +33 784 utast jelentett.

Megduplázódott Budapesten a Flixbus utasforgalma 

A FlixBus, 2013-as alapítása óta először csoport szinten is nyereséges lett 2017-ben. Jelentős volt a közép-kelet-európai növekedés is: Budapesten szeptemberben új központ nyílt, a fővárosból az elmúlt év során 13 ország több mint 100 célállomására kínált közvetlen összeköttetést a mobilitási szolgáltató.

Rekordszámú utassal zárta a 2017-es évet a Wizz Air 

A Wizz Air bejelentette, hogy 2017-ben rekordszámú utast szállított, jelentősen bővítette  hálózatát, lebonyolította minden eddiginél nagyobb repülőgép-megrendelését, részben szponzorált pilótaképzést indított, és számos fejlesztést vezetett be a jobb ügyfélkiszolgálás érdekében.

Új légi járatokat remélnek Sármelléken a fejlesztések révén 

Az elkövetkező három évben megvalósuló, a kormány által biztosított 6,6 milliárd forintos összeg révén jelentős légijárat-fejlesztéseket remélnek a sármelléki repülőtéren - közölte az MTI érdeklődésére a repteret üzemeltető Hévíz polgármestere.

130 millió utast szállított a Lufthansa Csoport 2017-ben 

2017 decemberében a Lufthansa Csoport légitársaságaival 9.3 millióan utaztak, ami az előző év 12. hónapjához képest 19,9 százalékos emelkedést jelent.

Csúcson a pozsonyi repülőtér utasforgalma 

A teherforgalom történelmi csúcsra,  az utasforgalom pedig kilencéves rekordra nőtt tavaly a pozsonyi Milan Rastislav Stefánik (BTS) repülőtéren - derült ki a légikikötő sajtóosztálya által szerdán az MTI-nek eljutatott közleményből.

Rekordévet zárt a Budapest Airport 

Tavaly 13,1 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, 14,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban - derül ki a CAPA légiközlekedési tudásközpont legfrissebb adataiból.

Nem fogott ki az extrém időjárás az easyJeten 

A hóviharok és az extrém időjárási viszonyok miatt nagyjából 400 járatot törölt múlt hónapban az easyJet, de így is 5,5 százalékkal többen utaztak a légitársaság gépein, mint tavaly ebben az időszakban, ez most 5 884 304 utast jelentett.

Jól zárta a novembert az easyJet 

Az ősz utolsó hónapjában 8,1 százalékkal többen utaztak az easyJettel, mint tavaly ebben az időszakban.

Kiemelkedő forgalom a Debrecen Airporton 

Minden idők legerősebb novemberi utasforgalmát érte el a Debrecen Airport. 2017. novemberében, a tavalyi év azonos időszakához képest 26%-kal többen, mintegy 22 100 légi utas vette igénybe Magyarország második legforgalmasabb repülőterét. Így már idén november végén, 10 000-rel nőtt az utasforgalom a repülőtéren mint tavaly az egész év során.                                     

Ismét rekordot döntött a Liszt Ferenc repülőtér forgalma 

A dinamikusan növekvő forgalomnak köszönhetően novemberben is egymilliónál többen fordultak meg a ferihegyi terminálokon, amire még sohasem volt példa korábban.

Erős októberi utasforgalom a Debrecen Airportnál 

Minden idők legerősebb októberi utasforgalmát érte el a Debrecen Airport. 2017. októberében, a tavalyi év októberéhez képest 44%-kal többen, mintegy 27110 légi utas vette igénybe Magyarország második legforgalmasabb repülőterét.                                       

Újabb utasrekord a repülőtéren 

Minden idők legerősebb szeptemberi utasforgalmát rögzítették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szeptemberben: 1 247 352 utas érkezett és indult a budapesti repülőtérről. Tavaly még a júliusi csúcsban sem volt sem volt ekkora forgalom a Budapest Airport két terminálján.

Jelentős emelkedés a légi áru- és utasforgalomban 

Jelentősen emelkedett a globális légi áru- és utasforgalom az év nyolcadik hónapjában az előző évihez viszonyítva - derül ki a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb adataiból.

A járattörlések ellenére is nőtt az utasforgalom a Ryanairnél 

Több mint egymillió utassal több választotta az ír fapadost 2017 szeptemberében, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. 

Robosztus szeptemberi utasforgalom a Debrecen Airporton 

2017. szeptemberében 26%-kal többen -az előző év azonos időszakához képest- mintegy 31 750 légi utas vette igénybe Magyarország második legforgalmasabb repülőterét. 

Rekord utasforgalom a horvát repülőtereken 

Jelentősen, 17,7 százalékkal nőtt az utasforgalom a horvát repülőtereken az idei első hét hónapban, amikor 5,2 millió utas vette igénybe a légikikötőket.

Tovább nőtt a légi áru- és utasforgalom 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint erős növekedés volt tapasztalható a világban az áru- és személyszállítási szektorban is júliusban.

Rekord nyári utasforgalom a Debrecen Airporton 

Minden idők második legerősebb havi utasforgalmát produkálta augusztusban a Debrecen Airport. 2017. augusztusában 15%-kal többen, mintegy 38 060 légi utas használta Magyarország második legforgalmasabb repülőterét.                                       

Rekordforgalmat hozott a július a repülőtéren 

Minden korábbi utasforgalmi rekord megdőlt júliusban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: még sohasem fordult elő, hogy egyetlen hónapban az induló és az érkező utasok száma meghaladta volna az 1 millió háromszázezret. A rekord forgalomhoz nyilvánvalóan hozzájárultak a sportesemények is, így a Budapesten rendezett FINA 2017 úszó- és vízilabda VB valamint a Forma-1-es Magyar Nagydíj is.

Rekord utasforgalom júliusban a Debrecen Airporton 

2017. júliusában 5%-kal többen, mintegy 38 940 légi utas használta Magyarország második legforgalmasabb repülőterét. Az előző év azonos időszakában történt utasforgalomhoz képest ez egy újabb rekord a repülőtér közel 90 éves történelmében.

Budapest Airport: megdőlt az áprilisi utasrekord 

Minden eddigi utas rekord megdőlt idén áprilisban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, hiszen az év negyedik hónapjában még sohasem volt hétszámjegyű a forgalom. A Budapest Airport legfrissebb adatai szerint 1 088 672 utas érkezett és indult a repülőtérről, ami nem kevesebb, mint 17,5 %-os növekedést jelent az előző év áprilisához képest.

Nőtt az utasforgalom az európai repülőtereken 

A szomszédos országok közül Bulgária, Csehország és Lengyelország után a magyarországi repülőtér produkálta a legnagyobb növekedést az utasforgalomban. Az EU-n kívül az izlandi repülőtérre utaztak a legtöbben. 

Több utast szállítottak Európa nagy légitársaságai 

Több utast szállítottak Európa legnagyobb hálózatos légitársaságai az első negyedévben az előző évihez képest - derül ki a társaságok honlapján közzétett utasforgalmi adatokból.

Rekord utasforgalom a spanyol repülőtereken 

Rekord utasforgalommal zárták a 2016-os évet a spanyol repülőterek; az országban 46 légikikötőt üzemeltető Aena vállalat szerdán közzétett jelentése szerint több mint 230 millió utas vette igénybe szolgáltatásaikat tavaly.

Sikeresen zárták a novembert a nagy európai légicégek 

Több utast szállítottak Európa legnagyobb hálózatos légitársaságai novemberben az előző évihez viszonyítva - derül ki a légitársaságok által közzétett statisztikákból.

Több utast hozott a tél az easyJetnek 

A diszkont légitársaság utaslétszáma tovább nőtt novemberben.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!