Ferihegy forgalma jócskán meghaladja a Malév-korszakét

Annyian repültek Ferihegyen idén júliusig, mint a Malév utolsó évében 12 hónap alatt.

Évről évre egyre többen érkeznek repülővel Budapestre, vagy utaznak innen indulva. Idén az év első hét hónapjában annyian, közel 9 millióan fordultak meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, mint ahányan a Malév működésének utolsó egész évében 12 hónap alatt – írta a Világgazdaság.

A mostani utasforgalmi adat 7,2 százalékos növekedés 2018 első hét hónapjához képest. Január és július között 69 ezer gép szállt fel, illetve le Budapesten, ami 5,8 százalékos növekedés a tavalyihoz képest. Igaz, a 2005-2006-os csúcsévektől még így is elmarad a mostani adat. Igaz, ez azt is jelenti egyben, hogy a légitársaságok egyre hatékonyabbak: több utas fér be a gépekbe, és az ülőhelyeket is magasabb arányban tudják értékesíteni.

Forrás: hvg.hu


A Wizz Air felfüggeszti a dubaji, abu-dzabi-i járatait

A Wizz Air felfüggeszti a dubaji, abu-dzabi-i járatait 

A légitársaság azokat az ügyfeleket, akik közvetlenül foglaltak, az általuk megadott e-mail címeken és telefonszámokon értesíti.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

A forgalmi adatok és az úti célok alapján kiderült a MOL Limo-nál: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.