Új légi járatokat remélnek Sármelléken a fejlesztések révén

Az elkövetkező három évben megvalósuló, a kormány által biztosított 6,6 milliárd forintos összeg révén jelentős légijárat-fejlesztéseket remélnek a sármelléki repülőtéren - közölte az MTI érdeklődésére a repteret üzemeltető Hévíz polgármestere.

Papp Gábor felidézte, hogy 2016 decemberében kormányhatározat biztosított 6,6 milliárd forintot a Hévíz-Balaton Airport infrastrukturális és technológiai fejlesztésére. Ez a beruházás légijárat-fejlesztéseket is hoz, így a tervek szerint 2020-ig több menetrendszerinti járatot fogad majd az infrastruktúrájában, környezetében és technikájában megújult repülőtér.

A hévízi polgármester elmondta: a múlt évben több tényező miatt is csökkent a sármelléki leszállóhely utasforgalma. A 2016-os 23,5 ezer után tavaly 20 ezer utast regisztráltak, alapvetően a németországi városokból indított járatok, valamint a jelentős kisgépes forgalom adta a repülőtér utasforgalmát.

A csökkenés okai között szerepel, hogy az utazási iroda csődje miatt nem tudták elindítani tavaly nyáron a heti török chartereket, illetve a korábbi évinél jóval kevesebb moszkvai gép érkezett, mert Bécsben jelentősen bővítették az orosz járatok számát - ismertette Papp Gábor.

A városvezető azt is hozzáfűzte, hogy a sármelléki légi forgalom nem befolyásolta a hévízi vendégforgalmat, az előzetes adatok ugyanis azt mutatják, hogy tavaly mintegy 1,2 millió vendégéjszakát regisztráltak a fürdővárosban, vagyis folytatódott a 2011 óta tartó éves átlagos 12 százalékos növekedés. A vendégek száma szinte minden ország esetében nőtt vagy stabilizálódott, egyedül az oroszok töltöttek kevesebb időt a fürdővárosban, nem egészen 4 százalékos csökkenést mutatva.

Papp Gábor kitért arra is, hogy a 6,6 milliárdos technológiai beruházás mellett jelentős lökést ad majd a repülőtér és környezete fejlődésének a Zalaegerszeg és az M7-es autópálya között húzódó R76-os gyorsforgalmi út idén induló építkezése, mert a leendő út a sármelléki repülőteret is érinti. A zalai megyeszékhelyen már épülő járműipari tesztpálya miatt már most vannak olyan külföldi cégek, amelyek bázist nyitnának Sármelléken.

A személyforgalmat illetően idén várhatóan tovább erősödik, akár új felszállóhelyek beiktatásával a Németországból érkezők forgalma, de a komoly érdeklődés miatt régóta tárgyalnak norvég és izraeli járatok indításáról is. Mindezen felül szintén évek óta tervezik a londoni menetrend szerinti összeköttetést, ami a legoptimálisabb esetben az év második felében indulhatna el - jelezte Hévíz polgármestere.

 

Forrás: MTI


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.