Hókáosz a síneken Németországban, az osztrák vasúti közlekedést is érinti

Hókáosz a síneken Németországban, az osztrák vasúti közlekedést is érinti 

A MÁV közleménye szerint az osztrák és a német vasúti közlekedésben a havazás miatti fennakadások lehetnek a Budapestre tartó és onnan induló nemzetközi vonalakon.
Újrainduló vasúti közlekedés Görögországban

Újrainduló vasúti közlekedés Görögországban 

Fokozatosan újraindul a vasúti közlekedés, azaz az áru- és személyszállítás április 11-ig a kormány terve szerint Görögországban. Az első utasok már vonatra szállhattak három héttel az ország történetének legnagyobb vasúti katasztrófája után, amely 57 ember halálát okozta, adja hírül az euronews.com tudósítása.
A román vasútvonalak felett alaposan eljárt az idő

A román vasútvonalak felett alaposan eljárt az idő 

Romániában a vasútvonalak 73 százalékának lejárt a tervezett élettartama. Ezért ma óránként 45 kilométeres átlagsebességgel közlekednek a vonatok, pedig száz évvel ezelőtt a korabeli sajtó szerint a személyszállításban óránként 50-60 kilométeres átlagot értek el a vonatok.
Rémhírterjesztés miatt leállt szombaton Kelet-Szlovákia vasúti közlekedése

Rémhírterjesztés miatt leállt szombaton Kelet-Szlovákia vasúti közlekedése 

Szombat este le kellett állítani a vasúti közlekedést Kisladna és Margitfalva között, bombafenyegetés miatt.  
Podcast adás a vasút jövőjéről

Podcast adás a vasút jövőjéről 

A Dunakavicsok turisztikai podcast aktuális epizódjában a közösségi közlekedés, azon belül pedig a vasúti közlekedés jövőjéről beszélgettek az adás szerkesztő-műsorvezetői: Nagy-Szász István és Kovács Balázs.

Hétfőtől visszaáll az EuRegio vonatok menetrendje 

Hétfőtől visszaáll a Győr és Bécs között közlekedő EuRegio vonatok menetrendje, mert az osztrák vasút a koronavírus-járvány miatt leállított ausztriai regionális közlekedés teljes körű újraindítását tervezi - közölte a Mávinform vasárnap az MTI-vel.

Közvetlen vonattal a mohácsi búsójárásra 

Átszállás nélkül juthatnak el Pécsről Mohácsra a mohácsi sokácok hagyományos, télbúcsúztató, tavaszköszöntő népszokására, a busójárásra vonattal utazók. Február 22-től 23-ig egyes vonatok Pécs és Mohács viszonylatban átszállás nélkül, míg Pécs és Magyarbóly viszonylatban villányi átszállással közlekednek.

9,3 milliárdból fejlesztik a Székesfehérvár és Budapest közötti vasútvonalat 

A Székesfehérvár és Budapest közötti vasútvonal fejlesztésére 30 millió eurós - mintegy 9,3 milliárd forintos - támogatást hagyott jóvá az Európai Bizottság csütörtökön.

Megnyitották a világ leghosszabb vasúti alagútját 

Az új svájci Gotthárd-alagutat hivatalosan a svájci kormányzat védnökségével szervezett nemzetközi ünnepség keretében nyitották meg. A hivatalos és az azt követő nyilvános ünnepségen az ABB két kiállítási pavilonban mutatja be, hogy milyen rendszerekkel járult hozzá az építkezés sikeréhez.

Így változik a vonatközlekedés a húsvét és az óraátállítás miatt 

Változik a vonatközlekedés a húsvéti ünnepek és az óraátállítás miatt - közölte a MÁV.

MÁV-Start: 135 millió utas, 7 milliárd kilométer 

Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára MÁV-Start Zrt. standjának megnyitóján arról beszélt, hogy a 39. Utazás 2016 kiállításra megújult standdal készültek. 

Romániában már valós időben követhetjük, hogy hol jár a vonatunk 

A romániai vonatok nyomon követését biztosító internetes rendszert vezetett be a román állami vasúttársaság (CFR), amelynek járatai évek óta jelentős késésekkel közlekednek a vasútpályák megfelelő karbantartásának hiánya miatt.

Ausztria az első, Magyarország a kilencedik 

Az osztrákok utaztak a legtöbbet vonattal 2013-ban az unió tagállamai közül, Ausztriában csaknem kétszer annyi kilométert tettek meg vasúton, mint az uniós átlag - olvasható az Osztrák Közlekedési Klub (Verkehrsclub Österreich - VCÖ) jelentésében.

Olcsóbb lesz a regionális vasúti közlekedés 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium február közepétől újabb 15 mellékvonalra terjeszti ki a 15 helyett már 25 százalékkal olcsóbb regionális tarifákat – jelentette be Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár 2013. január 19-én, Győrben.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!