MÁV-Start: 135 millió utas, 7 milliárd kilométer

Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára MÁV-Start Zrt. standjának megnyitóján arról beszélt, hogy a 39. Utazás 2016 kiállításra megújult standdal készültek. 

Sok kiállító csábítja az embereket különböző tájakra, ahová pedig többek között vasúttal lehet eljutni. Véleménye szerint nekik az a dolguk, hogy ezt az utazást úgy segítsék, hogy a vendég jól érezze magát, minden utazás élmény legyen számára.

Tavaly belföldön több mint 135 millió utas tett meg közel 7 milliárd kilométert a MÁV-Start vonalain, a magyar kormány pedig biztosítja az ehhez szükséges saját és uniós forrást – szögezte le az államtitkár.

Ezt Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója is elismerte, hozzátéve, reméli, hogy ez a tendencia maradandó lesz. A társaság stabilizálta gazdálkodását, és most már az utasra és a minél értékesebb szolgáltatásra tudnak figyelni. A folyamatban lévő fejlesztések közül kiemelte: 2016-ban 150-nel növelik a jegyvizsgálók számát, hogy jobb legyen a szolgáltatások színvonala.

A fejlesztésekről szólva elmondta, hogy a korszerű Flirt motorvonatflotta már 108 vonatból áll, és idén uniós támogatással újabb 15 járművel bővül. Idén nemcsak megújul a járművek öt százalékának belső utastere, de a balatoni utazások menetideje csökken, a déli parti fejlesztésekkel a nyári menetrendben 15-30 perces menetidő-csökkentésnek örülhetnek az utasok.

Több mint 830 járművükben elérhető már az ingyenes wifi, az ingyenes vonatinfót is gyakrabban használják, amely az okostelefonokra telepíthető.

Elhangzott az is, hogy Debrecenből, Miskolcról, Nyíregyházáról és Szolnokról a helybiztosításos expresszvonatok már akár 30-40 perccel gyorsabban is leérhetnek a magyar tengerhez.

A nemzetközi forgalomban tapasztalható fontos változás, hogy az eddig a bécsi Westbahnhof állomáson megálló – EuroCity, nemzetközi gyors és railjet – járatok a decemberi menetrendváltás óta a Hauptbahnhofot érintik, ami félórával rövidebb eljutást jelent Bécsbe, Linzbe, Salzburgba, Innsbruckba, Münchenbe és Zürichbe. A horvátországi Split az Adria nemzetközi gyorsvonattal május 27-től szeptember 30-ig minden kedden és pénteken, sőt főszezonban vasárnap is elérhető lesz. A Citadella gyors a szlovéniai Ljubljanán keresztül nyáron meghosszabbított útvonalon közlekedik a tengerparti Koperbe. Decembertől ismét jár Budapest és Varsó között a Varsovia EC vonatpár. A vonatban közlekedő magas minőségű hálókocsik egyéjszakás összeköttetést teremtenek Budapest és Moszkva között.

A tájékoztatón arról is beszámoltak, hogy az interneten megvásárolt és otthon kinyomtatott vagy elektronikusan bemutatott QR kódos menetjegyet továbbra is 3 százalékkal olcsóbban lehet megvenni a nem otthon nyomtatott (pl. pénztárban, automatából vásárolt) jegyek árához képest. Ha az utas csak feláras vonatokon utazik, nem is szükséges kinyomtatnia a jegyét, a letöltött fájlban levő vonalkódot számítógépe vagy okostelefonja képernyőjén is bemutathatja. A vonatjegyek ára bankkártyával egyenlíthető ki, emellett egyes belföldi jegyek mobiltelefon egyenlegről is kifizethetők. A belföldi mellett már többféle nemzetközi jegy is váltható online, az elérhető jegytípusok száma folyamatosan nő. Az átvételi lehetőségek is bővültek, a kioszkok mellett a jegyek egyes szolgálati helyeken új típusú jegyértékesítő automatákból is átvehetők.

Vonattal Kőbánya felsőre 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezménnyel

Péntektől vasárnapig a Keleti pályaudvarról óránként három vonat is lehetővé teszi az öt perc alatti eljutást a vásárközpontba. A MÁV-START és a GYSEV az Utazás kiállításra utazók részére 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít. A kedvezmény érvényesítéséhez a menettérti jegyet a vasúttársaság standján kell lebélyegeztetni.

Az Utazás kiállításhoz kapcsolódó kedvezményekről, a Kőbánya felsőn megálló vonatok menetrendjéről, valamint a vasúttársaság standjának programkínálatáról bővebb információ a vasúttársaság honlapján, a www.mavcsoport.hu oldalon olvasható, illetve a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálat 06 (40) 49 49 49-es telefonszámon kérhető.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.