Ausztria az első, Magyarország a kilencedik

Az osztrákok utaztak a legtöbbet vonattal 2013-ban az unió tagállamai közül, Ausztriában csaknem kétszer annyi kilométert tettek meg vasúton, mint az uniós átlag - olvasható az Osztrák Közlekedési Klub (Verkehrsclub Österreich - VCÖ) jelentésében.

Az osztrákok tavaly személyenként 1425 kilométert utaztak vonattal, ezzel átvették a vezetést az eddig a lista élén álló Franciaországtól (1400 kilométer). A harmadik helyen Svédország (1235 kilométer), a negyediken Dánia (1215 kilométer), az ötödiken pedig Németország (1085 kilométer) áll. 2013-ban az osztrák vasutak szerelvényei összesen 12,1 milliárd kilométert tettek meg.

A Közlekedési Klub illetékese szerint a kiemelkedő osztrák eredmények oka az ország vasúthálózatának és a helyi vasútvonalaknak a korszerűsítése és a gyorsabb vasútforgalom. Ugyanakkor kiemelte: mivel a munkaidő az elmúlt időben sokkal rugalmasabbá vált, a járatokat tovább kell sűríteni az esti és a hétvégi időszakban.

Magyarország a kilencedik

Az összesített lista 9. helyén álló Magyarország (790 kilométer) éppen megközelíti az uniós átlagot, az évi 830 kilométert. A felsorolást Lettország (135 kilométer) és Görögország zárja (75 kilométer). Málta és Ciprus nem szerepel az uniós listán, mert itt nincsenek az országot áthálózó vasútvonalak.

Azonban Ausztria is csak a második helyre szorulna, ha nem csupán az uniós tagállamokat vizsgálnánk. Ugyanis Svájcban 2430 kilométer volt az átlagos, egy főre jutó vasúton megtett kilométerek hossza 2013-ban.

A felmérés szerint a legtöbb uniós tagállamban mára egyre népszerűbb a vasúti közlekedés. A 2005-ös eredményekhez viszonyítva Ausztriában, Nagy-Britanniában, Svédországban és Luxemburgban jelentősen növekedett a vasútforgalom, azonban Olaszországban, Magyarországon, Bulgáriában és Romániában visszaesés tapasztalható - írja felmérésében az Osztrák Közlekedési Klub.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.