Megnyitották a világ leghosszabb vasúti alagútját

Az új svájci Gotthárd-alagutat hivatalosan a svájci kormányzat védnökségével szervezett nemzetközi ünnepség keretében nyitották meg. A hivatalos és az azt követő nyilvános ünnepségen az ABB két kiállítási pavilonban mutatja be, hogy milyen rendszerekkel járult hozzá az építkezés sikeréhez.

Az európai vasútfejlesztés történetében kevés fontosabb esemény történt, mint mikor 1882. június 1-jén a Gotthard Bahn magán vasúttársaság megnyitotta a Gotthárd-alagutat a közlekedés előtt. Abban az időben az Alpokon áthaladó Gotthárd-alagút a mérnöki tudomány példátlan teljesítményét jelképezte, amely megnyitotta Svájc észak-déli tengelyét az európai közlekedés előtt, és az addig zsákutcának számító alpesi térséget egy csapásra a személy- és teherforgalom számára is közlekedési csomóponttá tette - írja társlapunk, a Gyártástrend.

Pontosan 134 évvel később megnyílik a Gotthárd-bázisalagút. Az első Gotthárd-alagúthoz hasonlóan az új, 57 km hosszú bázisalagút ismét a mai világ leghosszabb vasúti alagútjának számít. Az alagút megnyitását. a szerdíai hivatalos állami ünnepségen jelentik be. A Svájci Szövetségi Tanács mellett számos európai államfő, köztük Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia elnök, Matteo Renzi olasz miniszterelnök, valamint a politikai és a gazdasági élet sok kiválósága is részt vesz a megnyitó ünnepségen. Az eseményen 1100 vendég és a média 300 képviselője lesz jelen. Az ünnepség egyike a Svájcban valaha rendezett legnagyobb nemzetközi eseményeknek.  

A Gotthard-bázisalagúttal Svájc újra olyan teljesítményt mutatott fel Európa közepén, amely a szállítási és közlekedési kapacitás bővítésével biztosítja a növekvő igények kielégítését, és jelentősen hozzájárul a kontinens gazdasági fejlődéséhez. A Gotthárd-alagút a Rajna-Alpok közlekedési folyosó egyik fő elemét alkotja. Az áruszállítás volumenében ez Európa legfontosabb áruszállítási tengelye, és szimbolizálja Svájc nyitottságát és az európai partnerekkel fenntartott szoros kapcsolatát.

Az alagút a hagyományos svájci értékeket: az innovációt, az előrelátást, a megbízhatóságot és a pontosságot testesíti meg. A Szent Gotthárd hegytömb két oldalán alagútfúró gépeket állítottak munkába, amelyek több tíz kilométernyi szikla kifejtését követően, centiméteres pontossággal az alagút közepén találkoztak. A projektben résztvevők összehangolt erőfeszítéseinek köszönhetően a bázisalagutat a tervezetthez képest egy évvel korábban lehet megnyitni a forgalom számára.      

Az alagút a folyamatosan kiemelkedő teljesítményű svájci ipart is jelképezi: a korszerű, biztonságos és energiahatékony alagútüzemeltetést lehetővé tevő nagy műszaki rendszereket – csakúgy mint 132 évvel korábban – most is svájci vállalatok szállították. Az ABB is jelentősen hozzájárult az évszázad beruházásának számító svájci projekt sikeres megvalósításához. A cég szállította az alagút energiaellátását biztosító megoldásokat, valamint a világ legnagyobb teljesítményű szellőztetőrendszerének energiahatékony, megbízható, digitális vezérlőrendszerét is. 

Egyébként 2016 fontos jubileumot jelez az ABB számára is, mivel ebben az évben lesz 125 éve, hogy az ABB úttörő technológiákat fejleszt Svájcban a világ számára. A cég jogelődje, az 1891-ben alapított BBC részt vett az első Gotthárd-alagút villamosításában, és ugyancsak a BBC szállította az elektromos berendezéseket a Gotthárd-útvonalon közlekedő mozdonyok többségéhez is.

A hivatalos ünnepséget követően, 2016. június 4-én már várják a nagyközönséget az alagút északi és déli kapujánál kialakított négy kiállítási területen, ahol az ABB két kiállítási pavilonban mutatja be, hogy milyen rendszerekkel járult hozzá az építkezés sikeréhez, ami az itt megnyíló infografikánkon is nyomon követhető.

Forrás: ABB/GyártásTrend


SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.