A román vasútvonalak felett alaposan eljárt az idő

Romániában a vasútvonalak 73 százalékának lejárt a tervezett élettartama. Ezért ma óránként 45 kilométeres átlagsebességgel közlekednek a vonatok, pedig száz évvel ezelőtt a korabeli sajtó szerint a személyszállításban óránként 50-60 kilométeres átlagot értek el a vonatok.

Az idei és jövő évi költségvetésben vasúti pályafelújításra előirányzott forrásokból pedig mindössze 33 kilométernyi pályát lehet korszerűsíteni, ami a lejárt élettartamú vágányok alig több mint 3 ezrelékét teszi ki, közölte hétfőn a román vasúti infrastruktúra állapotáról készített összeállításában a Digi24.ro hírportál.

 

Az állami számvevőszék 2021-es kimutatásra és a szállítási minisztérium által közölt adatokra hivatkozva a lap azt írta, hogy Románia 13 500 kilométernyi hosszúságú pályahálózattal rendelkezik, ebből 9829 kilométernyi vasúti pályának lejárt az élettartama. A 17 694 híd és palló közül, amelyek élettartamát 40 évben határozták meg, 9223 (52 százalék) szorul felújításra. A vasúti töltések 61 százalékának, az alagutak 35 százalékának, a jelzőberendezések 84 százalékának, a felsővezetékek 76 százalékának, a transzformátorállomások 65 százalékának lejárt a tervezett élettartama, sorolta a Digi24.ro.
Az Adevarul című lap januárban megállapította: a román vasúti infrastruktúra elhanyagoltsága oda vezetett, hogy ma lassabban, óránként 45 kilométeres átlagsebességgel közlekednek a vonatok, mint száz évvel ezelőtt, amikor a korabeli sajtó szerint a személyszállításban óránként 50-60 kilométeres átlagot értek el a vonatok.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.