Friss
100 éves gőzhajóval utazhatunk a Dunán
Augusztus 28-án Budapestre érkezik a 100 éves Schönbrunn lapátkerekes gőzhajó.
Idén is lesz Budapesti Karácsonyi Vásár
A Vörösmarty téri Karácsonyi Vásár 2012. november 16.-december 31. között várja látogatóit. A kézműves kiállítás és vásár, valamint a gasztronómiai kínálat mellett idén is számos programmal készülnek a szervezők.
Lemaradt Szlovákia a konferencia turizmus terén
Jócskán lemaradt Szlovákia V4-es partnereitől a konferencia turizmus tekintetében, hiszen a visegrádi négyek országai közül a tavalyi évben itt rendezték a legkevesebb ilyen rendezvényt - derül ki a Postová Bankának az MTI-hez eljuttatott elemzéséből.
Végső búcsú Zwack Pétertől
(MTI) - Végső búcsút vettek Zwack Pétertől, a Zwack Unicum Nyrt. korábbi elnök-vezérigazgatójától, egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselőtől kedden Budapesten, a Fiumei úti temetőben, ahol a hamvait tartalmazó urnáját a katolikus egyház szertartása szerint a családi sírhelyben helyezték el. Zwack Pétert özvegye, hét gyermeke, számos unokája, rokonai, barátai és a vállalat több száz dolgozója kísérte utolsó útjára.
Ismét nyit a Fonó
Szeptemberben a nyári szünet után ismét nyit a Fonó Budai Zeneház remek új és visszatérő programokkal.
Megnyílt a Nyugat-dunántúli régió legújabb turisztikai attrakciója
Augusztus 17-én nyitotta meg kapuit Mosonmagyaróváron a FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont. Délután 14 órakor került sor a projekt záró rendezvényére a projektben résztvevő szakemberek körében, majd este 21 órakor a látogatóknak is átadták az épületet.
Meghalt a budapesti biciklizést támogató holland nagykövet
Hollandia budapesti nagykövetsége kedden jelentette be, hogy meghalt Robert Milders nagykövet, írja a Kerékagy blog.
Hétmilliomodik magyar utasát ünnepelte a Wizz Air
A Wizz Air diszkont légitársaság kedden ünnepelte hétmilliomodik magyarországi utasát.
Logikus piaci folyamatok zajlanak légiközlekedésünkben
A Malév leállása okozta űrt a légitársaságok, amennyire lehetett, betöltötték, a Wizz Air számára pedig Magyarország lett az egyik motorja az utasszám növelésének – mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója az MTI-nek Debrecenben, hozzátéve, hogy összességében logikus piaci folyamatok zajlanak a hazai légiközlekedési piacon.
Módosul a Várbuszok útvonala
Módosított útvonalon közlekedik szerda reggeltől a 16-os, a 16A és a 116-os busz, mert a budai Vár felújítási munkálati miatt lezárják a Bécsi kapu teret - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Külügyminisztérium: figyelmeztetés az Egyiptomba tartóknak
Egyiptom alapvetően biztonságos országnak tekinthető a magyar turisták számára, de fokozottan óvatosnak kell lenniük a Sínai-félszigeten, Kairóban és Luxor környékén - olvasható a Külügyminisztérium konzuli szolgálatának honlapján.
Csak egyedileg azonosítható lovakkal lehet szolgáltatni
A lovas szolgáltatónak a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalhoz be kell nyújtania a szolgáltatásba bevont lovak felsorolását, amelyeket egyedi azonosító jellel kell ellátni - egyebek mellett ezt tartalmazza a nemzetgazdasági miniszter rendelet tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.
Végső búcsút vettek Zwack Pétertől
Végső búcsút vettek Zwack Pétertől, a Zwack Unicum Nyrt. korábbi elnök-vezérigazgatójától, egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselőtől kedden Budapesten, a Fiumei úti temetőben, ahol a hamvait tartalmazó urnáját a katolikus egyház szertartása szerint a családi sírhelyben helyezték el. Zwack Pétert özvegye, hét gyermeke, számos unokája, rokonai, barátai és a vállalat több száz dolgozója kísérte utolsó útjára.
A világ legtitkosabb úti céljai
A címbeli szókapcsolat persze önellentmondás, hiszen a legtitkosabb úti célokról csak kevesen tudnak, ha meg már többen, akkor azok nem is annyira titkosak.
Európai Nyílt Lovasíjász Bajnokságot rendeznek Verőcén
2012. augusztus 29. és szeptember 2. között rendezik meg ötödik alkalommal az EOCHA („European Open Championship of Horseback Archery”, azaz „Európai Nyílt Lovasíjász Bajnokság”) versenysorozatot Verőcén.
Nyertest hirdetett a National Geographic Traveler
Nyertest hirdetett a National Geographic Traveler
Újraindult a személyes vasúti menetjegykiadás Ferihegyen
Újra lehet pénztárban vasúti menetjegyet váltani Ferihegyen.
Az Aviareps-nél a Passat Cruises
Együttműködési megállapodást kötött a Passat Cruises és az Aviareps, melynek értelmében Magyarországon, Bulgáriában, Romániában, Szerbiában, Csehországban, Szlovákiában, Olaszországban, Lengyelországban és Ukrajnában a nemzetközi értékesítési szakértő képviseli a német hajótársaságot.
SOS gyermekek a Hiltonban
A Hilton Blue Energy (vállalati szociális felelősségvállalás) programjának keretein belül a két budapesti Hilton vendégül látott egy gyerekcsoportot a három magyarországi SOS Gyermekfaluból.
Sörben és whiskysüvegben jók a csehek
(MTI) - Összesen 228 liter whisky fér abba a speciális whiskysüvegbe, amelyet skót megrendelésre készítettek Csehországban - közölte Radek Vána, a Kavalierglass üveggyár képviselője pénteken Prágában.
Az európai csillagozást követik az izraeli szállodák
Az elkövetkező nyolc hónapban az izraeli szállodák, köztük a Vörös-tengeri üdülők is bevezetik az Európában használt csillagos szállodabesorlási rendszert, írja a TravelMole.
Társainak is főz a hajléktalan szakács
(MTI) – Állását elveszítette, de mesterségéről nem mondott le az a szakácsból lett milánói hajléktalan, aki az utcán főz magának, hajléktalantársainak és a környéken élőknek is.
A PayPallt teszteli a francia McDonalds
Az étteremlánc új fizetési rendszert tesztel, amelyet saját rendelő és fizető mobil alkalmazásán keresztül tesz elérhetővé. A rendszert az eBay mobil fizetési platformja, a PayPal adja - adta hírül a Marketinginfo.
Új kolléga a Malomkert Panzióban
Augusztus elejétől Feleki Mátyás lett a nagybörzsönyi Malomkert Panzió és Étterem front office menedzsere.
Gárdony lett a legkedveltebb kirándulóhely
A Fejér Megyei Hírlap évről-évre elvégzett felmérésén, melynek során a lap százezret meghaladó számú olvasóközönségét kérik, értékeljék, szerintük melyik kirándulóhely a legvonzóbb a megyében, 2012-ben Gárdony városa nyerte el a legmagasabb pontszámot, közölte lapunkkal a gárdonyi TDM.
A pálmaház is megújult a turai kastélyban
A 2011-es óratorony felújítás után, 2012 májusában elkezdődhettek a kastély másik „ékkövének”, a pálmaháznak a felújítási munkái.
Állami kitüntetést vehetett át a Kehida Termál vezetője
Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke augusztus 20. alkalmából rangos állami kitüntetéseket adott át hétfőn a Parlamentben.
Öt év alatt születik újjá a Colosseum
Decemberben kezdődik el a római Colosseum restaurálása, a világhírű műemlék a tervek szerint öt év alatt születik újjá.
49 milliárd forint juttatás
A munkáltatók 48 milliárd 597 millió forint értékben adtak juttatást a dolgozóiknak Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártyán, amelyből a kártyatulajdonosok 17 milliárd forintot meghaladó összegben használtak fel július végéig - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Uniós támogatással újul meg Bük belvárosa
Európai uniós támogatással megújult a Vas megyei Bük belvárosa, a beruházás részeként vasárnap felavatták a megújult Eötvös parkot. A felújított parkot vasárnap délután Hende Csaba honvédelmi miniszter adta át.
Több mint 160 ezer utas Varsó új repülőterén az első hónapban
Varsó új repülőtere, a lengyel fővárostól nem egészen 40 kilométerre fekvő modlini repülőtér több mint 160 ezer utas fogadott működésének első hónapjában, közel háromnegyedük a Wizzair légitársasággal utazott - adta hírül a dlapilota.pl szakmai hírportál a repülőtér közleményére hivatkozva.
Látogatóközpontot avattak Szabolcs községben
A helyi nevezetességeket, a református templomot, a földvárat és a Mudrány-kúriát bemutató kulturális látogatóközpont létesült Szabolcson; az ünnepélyes avatást hétfőn tartották a Tisza-parti községben.
Átadták a Mária út újabb szakaszát
Veres András szombathelyi megyés püspök szentelte fel és adta át a Mária zarándokút újabb szakaszát szombaton Kőszegen; a Jézus Szíve-plébániatemplomban több száz zarándok vett részt a szentmisén.
Vidéken nyitott saját irodát a TUI
Győrben nyitotta meg első saját vidéki utazási irodáját a 20-nál is több franchise-partnerrel dolgozó TUI Magyarország Kft.
A hajók nem érintik az Óbudai-sziget kikötőt
A Duna alacsony vízállása miatt hajójárataink bizonytalan ideig nem kötnek ki az Óbudai-sziget kikötőnél.
Százezer vendég a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban
2012. április 28-án nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi Ökocentrum Poroszlón.
Az „Én hamburgerem”
Ősszel néhány hétig MaMotburgert, McRichit és Ranch McBeefet is kérhetünk a McDonald’s-ban. Az étteremlánc új promóciós szendvicseit most először nem szakmabeliek tervezték, mindannyian online felületen alkottak.
Mobilmentességi kedvezmény
Öt százalékot levesznek a számlájából egy étteremben annak, aki hajlandó a bejáratnál leadni a mobiltelefonját - adta hírül a Táfelspicc Blog.
Jó vendég a meleg vendég
(MTI) - Mintegy 400 ezer homoszexuális turista keresi fel az utóbbi időszakban évente Csehországot, ahol összesen mintegy 12 milliárd koronát költenek el - közölte Tomio Okamura, a cseh utazási irodák szövetségének alelnöke csütörtökön Prágában.
A vidéki szállodák profitálnak a hosszú hétvégéből
(MTI) - Elsősorban a vidéki szállodák iránt nő meg a kereslet az augusztus 20-hoz kapcsolódó hosszú hétvégén, Budapesten az augusztus nem számít főszezonnak - mondta Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) titkára az MTI-nek pénteken.
Több, mint félmilliós füstbírság
(MTI) - Míg a szigorított dohányzási szabályok megsértése miatt a türelmi idő lejárta utáni hónapokban milliós nagyságrendű, addig júliusban 560 ezer forint bírságot szabtak ki.
Új Vevőmenedzsment Osztályvezető a METRO Kereskedelmi Kft.-nél
2012 augusztusában Malika Mansouri csatlakozott a METRO csapatához mint Vevőmenedzsment Osztályvezető, aki korábban Olaszországban és Németországban is dolgozott.
Több mint 15 000 elfogadóhely
Az OTP Széchenyi Pihenőkártya (OTP SZÉP kártya) 540 000 felhasználója országszerte már több mint 15 000 elfogadóhely közül választhat, ahol egyszerűen és gyorsan tudja kiegyenlíteni számláját az augusztus 20-i hosszú hétvégén is. Ráadásul az OTP Pénztárszolgáltató további bankokkal megállapodást kötve az elmúlt hetekben is tovább növelte az elfogadóhelyek számát.
St. Andrea borok a Vatikánban
A Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye 100 éves centenáriumi ünnepségsorozatának kiemelkedő eseménye volt a 2012. július 3-5 közötti időszakra szervezett római hálaadó zarándoklat - írja az Elitbor.
Európa legnagyobb habpartiját rendezik meg a szomszédban
Szeptember elsejénrendezik meg a legnagyobb európai habpartyt, a Belgrade Foam Fest 2012-t.
SOS Gyermekfalu a Hiltonokban
A Hilton Blue Energy (vállalati szociális felelősségvállalás) programjának keretein belül a két budapesti Hilton vendégül látott egy gyerekcsoportot a három magyarországi SOS Gyermekfaluból.
Németország: két számjegyű növekedés májusban
A németországi beutazás folyamatosan követi felfelé ívelő trendjét, és idén májusban ismét kétszámjegyű növekedést tapasztaltak.
Kínai luxusszálloda szovjet hadihajóból
Idén január óta a kínai Tiencsinben egy olyan luxushotelben hajthatják álomra a fejüket a vendégek, amely egykoron egy szovjet hadihajó volt, írja a Tervlap.hu.