hirdetés

170 ezer forintos számla miatt bezárattak egy belvárosi szórakozóhelyet

170 ezer forintot kértek egy József Nádor téri bárban két röviditalért és két üveg pezsgőért egy japán turistától, majd automatához kísérték, hogy pénzt vegyen fel. Nem kellett volna.

hirdetés

Újabb szórakozóhelyet számoltak fel a belvárosi rendőrök túlszámlázás miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint a BRFK V. kerületi kapitányságának nyomozói több társszervvel együttműködve csütörtök éjszaka tartottak összehangolt ellenőrzést egy József Nádor téri szórakozóhelyen. Ott tetten érték az alkalmazottakat, akik egy japán állampolgárnak két rövidital és két üveg pezsgő elfogyasztása után 170 ezer forintról szóló számlát állítottak ki, majd egy utcai bankautomatához kísérték őt az összeg felvétele és átadása érdekében.

A belvárosi nyomozók már korábban, a felderítő munka során megállapították, hogy a bűnszövetségben működő csoport az elmúlt másfél évben legalább tizenhárom külföldit károsított meg. Ennek nyomán legalább egymillió forint többletbevételre tettek szert és tíz alkalommal számláztak ki aránytalanul a fogyasztott érték feletti összeget.

A BRFK azt írta: a szórakozóhely alkalmazásában álló nők az utcán szólították le a turistákat, beinvitálták őket, például egy születésnapi ünnepség ürügyén, ott pedig a személyzettel együtt történő italfogyasztás után a külföldieknek irreálisan magas összegeket kellett fizetniük. Előfordult olyan eset is, amikor két röviditalért, egy pohár pezsgőért és egy pohár narancsléért 150 ezer forintot kértek. Miután több turistánál nem volt annyi pénz, az alkalmazott nők elkísérték a vendégeket a legközelebbi pénzautomatához annak érdekében, hogy az összeget kifizessék. 

forrás: 123rf.com
forrás: 123rf.com

Az akció keretében a belvárosi rendőrök négy embert (a tulajdonost és három alkalmazottat) elfogtak, majd az V. kerületi kapitányságra előállítottak, ahol csalás bűntett és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket - olvasható a közleményben.

A nyáron szintén az V. kerületben, egy Váci utcai pubban érték tetten az alkalmazottakat túlszámlázás miatt. Június 11-ei közleményében a BRFK azt írta: ott másfél év alatt legalább 19 külföldi sértettet károsított meg a bűnszövetségben működő csoport. Példaként említették, hogy a nyomozás adatai szerint január 23-án éjjel egy koreai férfinak a szórakozóhelyen a fogyasztása után 623 ezer forintos számlát állított ki a pincér. Miután a turistánál nem volt ennyi pénz, elkérték az útlevelét, a bankkártyáját és egy bankautomatához kísérték, hogy kifizesse az összeget. Egy másik vendég pedig 250 ezer forintot fizetett két gulyáslevesért, egy üveg borért és két sörért.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint az éttermesek/szállodások felkészültek a GDPR-ra?

Kiadónk társoldalai