Horgászturisztikai központ épül Tiszaroffon

Turisztikai látogatóközpontot alakítanak ki és egy új épületet hoznak létre rendezvénytérrel, csónaktárolóval, a tetején pedig apartmanokkal.

Vankóné Jekli Anikó a település polgármestere elmondta: a 365 millió forint vissza nem térítendő támogatást a Belügyminisztérium pályázatán nyerték. A teljes egészében támogatott beruházás kivitelezését a tiszaszentimrei LAD-ÉP Kft. végzi. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, az engedélyek már jövő tavasszal rendelkezésükre állnak, és májusban meg is kezdheti működését az új horgászturisztikai központ. Bíznak abban, hogy 2022-ben már teljes kapacitással működhet - ismertette a polgármester.

A beruházás részleteiről elmondta: az önkormányzat egy régi ingatlanában alakítják ki a turisztikai látogatóközpontot, és egy új épületet hoznak létre rendezvénytérrel, csónaktárolóval, a tetején pedig apartmanokkal a vendégeknek. A polgármester kiemelte: a beruházás egy hosszú távú turizmusfejlesztési koncepció első lépése lehet. Szeretnék, ha folytatódna az aszfaltozás a gát tiszaroffi szakaszán egészen Abádszalókig, ezzel bekapcsolódhatna Tiszaroff a Tisza-tó körüli kerékpárút-hálózatba. Szólt arról, hogy évről évre nő a Tisza-tóhoz látogató horgászok száma, az egyik közkedvelt célpont Tiszaroff. A község a hazai pergető horgászat egyik közismert helyszíne. A Magyar Országos Horgász Szövetség tavaly a településen rendezte meg az Európa-bajnokság hazai előválogatóját.

Forrás: MTI


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.