Jobb nyarat zártak a fővárosi fürdők, mint tavaly

Az idén nyáron a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. által üzemeltett fürdők és strandok 773 ezer vendéget fogadtak, 32 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában - mondta Borosné Szűts Ildikó, a BGYH Zrt. vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Hozzátette, az idén június és augusztus között 53 százalékkal, 2,38 milliárd forintra nőtt a társaság árbevétele éves összevetésben. A BGYH Zrt. egységei közül öt intézményben haladta meg az árbevétel a 200 millió forintot: a Széchenyi Fürdőben, a Palatinus fürdőben, a Paskál Strandfürdőben, a Gellért és a Lukács Fürdőben. Az öt egység közül 570 millió forintos árbevételével a Széchenyi Fürdő, 274,2 millió forintos árbevételével pedig a Paskál Strandfürdő emelkedett ki. Az utóbbi azért fontos, mert ez a fürdő kimondottan a magyar vendégekre szakosodott - mondta BGYH Zrt. vezérigazgatója. Arról is beszámolt, hogy a társaság a koronavírus-járvány miatt - amikor 2020-ban, illetve 2021-ben csaknem 8 hónapig zárva tartottak - 21 milliárd forint veszteséget szenvedett el, ami egy évnél nagyobb bevételkiesést jelent. Borosné Szűts Ildikó arra is kitért, hogy a társaság egész nyáron munkaerőhiánnyal küzdött, főként a turizmus hektikussága miatt.

A BGYH Zrt. vezérigazgatója bemutatta a startégiai célokat is. Elmondta, a társaság fürdőit kategóriákba sorolták, hogy a célcsoportokat megfelelően tudják kiszolgálni. Az első a történelmi fürdők kategóriája, ide tartozik a Széchenyi, a Rudas és a Gellért Fürdő. A második kategóriába került a Lukács Fürdő, amelyet gyógycentrummá kívánnak alakítani. Ezt azzal magyarázta, hogy a tervek szerint a jövőben a NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) által finanszírozott gyógyellátások legnagyobb részét a Lukács Fürdő fogja megoldani. A többi fürdőt további három kategóriába sorolták.

A BGYH Zrt. a Doktor24-gyel, Magyarország egyik piacvezető egészségügyi magánszolgáltatójával kötötte első megállapodását a privát gyógyszolgáltatások bevezetéséhez - jelentette be a rendezvényen Borosné Szűts Ildikó. Ezáltal a Széchenyi Fürdőben privát ellátást tudnak nyújtani egyebek mellett azoknak a betegeknek is, akik magánegészségügyi intézményben műtétre várnak, vagy azt követően rehabilitációra van szükségük. Borosné Szűts Ildikó a két társaság együttműködését részben azzal indokolta, hogy a BGYH Zrt.-nek pótolnia kell a 21 milliárd forintos veszteségét, és bővítenie kell szolgáltatási portfólióját, részben pedig azzal, hogy az utóbbi időben az egészségprevenciós vonal csökkenő tendenciát mutatott a BGYH Zrt. árbevételében.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.