hirdetés
hirdetés

Magyarok tárgyalnak a Budapest Airport megvásárlásáról

Ahogy, a turizmusonline.hu értesülése szerint egy budapesti, Duna-parti luxusszálloda szintén a célkeresztbe került: azt is egy magyar befektetői csoport vásárolná meg a közeljövőben.

hirdetés

Amerikai és magyar cégekből álló konzorcium tárgyal a repülőtér megvásárlásáról, írja az index.hu hírportál. Jellinek Dániel, az Indotek Csoport vezérigazgatója a portálnak elismerte, hogy üzleti tárgyalásokat folytatnak a Budapest Airport Zrt. lehetséges megvásárlásáról.

Az Indotek Csoport által szervezett konzorcium kizárólag politikai kapcsolódással semmilyen formában nem rendelkező professzionális szereplőkből áll, tette hozzá.

A Bloomberg híre szerint hazai cégekből álló konzorcium – amelynek a Mol Nyrt. is a tagja – vásárolná meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető céget.

A Budapest Airportnak jelenleg három tulajdonosa van:

a GIC szingapúri befektetési alap tulajdonában lévő Malton (tulajdoni hányada: 23,33 százalék),

egy kanadai nyugdíjalap (Caisse de dépôt et placement du Québec, 21,23 százalék),

valamint a német AviAlliance (55,44 százalék), amely repülőtér-üzemeltetéssel foglalkozik.

A teljes cikk itt olvasható el.

 

(forrás: index.hu / Turizmus Online, Bloomberg)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai