„2021 a last minute éve lesz”

Kíváncsiak voltunk, hogyan terveznek, miként tekintenek az előttünk álló nyári szezonra a legnagyobb charteres hazai kiutaztatók. Cikksorozatunk első részében az IBUSZ és a Kartago döntéshozóit szólaltattuk meg.

Az IBUSZ időarányosan a tavalyi foglaltságnak kicsit kevesebb mint a felét realizálta március 1-ig. Nagyban zajlanak az előfoglalások, 15 000 fő foglalt eddig náluk programot úgy, hogy ezzel az utasok március 31-ig semmilyen anyagi kockázatot nem vállalnak, mert csak akkor kötelesek kifizetni a részvételi összeg első részét, annak 40 százalékát. Úgy tűnik azonban, hogy ez a pandémiára szabott kedvező feltétel sem elég vonzó egyelőre az utasoknak, hogy a tavalyi szinten foglaljanak.

Komora Zoltán a társaság vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy az utazási kedv nagyon is intenzív, a járványügyi helyzet javulásáról érkező legapróbb hír hatására is azonnal felélénkül az érdeklődés az utasok részéről, de a tényleges foglalások tekintetében a kivárás a jellemző.  

Aki kivár, rosszul járhat

A szakember mindemellett bizakodó: „Három hónapunk van még a járatok indulásáig, addig remélhetőleg az átoltottság is jóval magasabb lesz, és ezzel párhuzamosan a potenciális utazók köre is bővül”. Az IBUSZ annyi járattal vág neki a nyári szezonnak, amennyit 2019-ben a pandémia előtt a 2020-as évre terveztek. Heti 20 chartert üzemeltetnek majd az optimista forgatókönyv szerint a tőlük megszokott úti célokba: elsősorban a görög szigetekre, Bulgáriába, Törökországba és Spanyolországba. Az egyes úti célokba tervezett végleges kapacitások azonban idén is rugalmasan alkalmazkodnak majd az aktuális piaci kereslethez.

Komora kiemelte, hogy a kivárás nem feltétlenül jó taktika a valóban utazni kívánók számára, hiszen később a potenciális utasok elesnek a társaság 15-20 százalékos előfoglalási kedvezményeitől. Ami az árakat illeti, az IBUSZ hasonló árszínvonalat tud nyújtani mint az elmúlt két évben. Ehhez az is szükséges volt, hogy garanciálisan és nagy tételben előre lekössenek szálláshelyeket és üléseket charter és menetrendszerinti járatokon. „Az aki későn kap észbe, és/vagy a szezon elején magának igyekszik megszervezni az útját, számíthat arra, hogy tetemes áremelkedéssel szembesül. Rodoszi és krétai partnereinktől kaptunk a közelmúltban hívást, hogy ha mi nem kötjük le a kontingenst, a brit tour operátorok azonnal megteszik, hiszen a hírre, hogy nő a britek átoltottsága és a tervek szerint májusban már újra utazhatnak, hirtelen berobbant a kereslet a szigetországban.”

És ez csak egy állam Görögország megannyi küldőpiaca közül. Tehát ha valóban egész Európa – vagy legalábbis a védettek tömegei - egyszer csak megindulnak, és a mára már elvonási tünetekkel küzdő rendszeres tengerpartra járók – idén már mindenképp élvezni szeretnék a sós habokat, a hatalmas kereslet az árakat is alaposan felnyomja majd.

Egzaktabb utazási feltételek kellenének

A Kartago Tours az IBUSZ-hoz hasonlóan szintén a tavalyra tervezett kapacitásokkal készül a szezonra. Heti 9 saját chartert indítanának és 4 továbbin kötnek le block seat-eket.  A tőlük megszokott módon Tunéziát, Törökországot, Egyiptomot és a görög szigetek közül Krétát, Rodoszt és Zakinthoszt programozzák. Füri Mihályné Boglárka cégvezető lapunknak elmondta, a foglalásokhoz képest– amelyek akárcsak az IBUSZ-nál a Kartago-nál is 50 százalékkal maradnak el a tavalyi volumentől a tavalyi év azonos időszakával összevetve a jelenlegi kapacitások túltervezettnek tűnhetnek, de várhatóan az értékesítés volumene jelentősen emelkedni fog a last minute időszakban. „Úgy érezzük, hogy az utazási kedv egyre erősödik, nagyon sokan várnak arra, hogy a korlátozásokat enyhítsék és szabadabban (vagy legalább pontosan meghatározott feltételekkel, karanténkötelezettség nélkül) lehessen utazni, és ahogy ez bekövetkezik, kiugróan magas kereslet várható.” – szögezte le a szakember.

A Kartago tehát lekötött gépkapacitásokkal várja a szezont, felkészülten tudna indulni bármikor, ahogy a feltételek adottak. Jelenleg heti egy menetrendszerinti járat közlekedik Egyiptomba Hurghadára, a charterek várhatóan júniustól indulnak majd, Tunéziába és Törökországba akár már májusban is elindulhat az utaztatás, de az igazi kereslet véleményük szerint június közepére/végére várható. A Kartago utasainak a tavaly lemondott utazások ellentételezéseként lehetőségük volt utazási utalványt választani, ezek 90%-a már felhasználásra került.

„Míg hosszú évek leforgása alatt az előfoglalás volumene jelentős mértékben nőtt évről évre, 2021 bizonyára a last minute éve lesz – szögezte le Füriné. A bizonytalan járványügyi helyzet és a változó utazási szabályok miatt jelenleg még kivárnak az emberek, de ha rendeződik a helyzet, rengetegen indulnak ismét külföldi utazásokra a világ minden részéről. Ennek hatása már most érezhető, egyre több szálloda jelzi, hogy telített a kapacitása. Irodánk szerencsés helyzetben van azzal, hogy a lekötött kapacitások nagy részét át tudtuk hozni a tavalyi évről idénre, és természetesen további szerződéseket is kötöttünk.”

A cégvezető azt is elmondta, hogy pandémia óta nő az online értékesítés aránya mind a Kartago saját mind a viszonteladói értékesítésében. A digitalizáció a járványtól függetlenül érzékelhető volt a nyomtatott katalógus kérdésében is, évről évre kevesebb katalógust adtak ki (tavaly már csak 50.000 példányt), de a COVID járvány hatására idén már csak online érhető el a kínálat, nyomtatott programfüzet nem került kiadásra 2021-re.


Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés

Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés 

Mérséklődött a fluktuáció, de a HoReCa-szektorra alapvetően ez még nem jellemző. Friss munkaerő piaci elemzés - fontos megállapításokkal.
Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.
Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát

Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát 

A programsorozatnak most is része lesz az Akkor és Most Jármű Expo, a Zenei Fesztivál és a Lampionos Hajós Felvonulás.
Turisztikai Konjuktúra Index - március

Turisztikai Konjuktúra Index - március 

Ebben megállapítják, hogy a tavasz első hónapjában a turisztikai cégek kedvezőbb helyzetben vannak a többi szektornál.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.