A turistabuszok közlekedése a beutaztatók szerint

A Magyar Beutaztatók Szövetsége (MABEUSZ) szerint remek dolog a fővárosi gépjármű forgalom csökkentése, de egy kicsit vegye már elő a városvezetés a józan eszét, és fontolja meg a szövetség javaslatait.

A szerkesztőségünknek pénteken eljuttatott közlemény szerint a MABEUSZ üdvözli, hogy egyre növekszik a forgalomkorlátozott zónák aránya, de a - még - jelentős bevételt hozó turistacsoportok busszal való közlekedését egy kicsit próbálja már meg a szövetséggel egyeztetve racionalizálni a városvezetés.

"Úgy látjuk, hogy az általunk ismert rendezési tervek nem teszik lehetővé az autóbuszokkal érkező szervezett turistacsoportok számára a megfelelő le- és felszállítási lehetőségeket, illetve a buszok számára sem biztosít megfelelő, elérhető közelségben található parkolási lehetőséget" - írják.

A MABEUSZ a következő neuralgikus pontokat emelte ki közleményében: a Citadella valamint a tervek szerint 2015 júniusától induló panoráma felvonó. Ha a jármű elindul, akkor a Citadella előtti parkoló és a behajtási lehetőség megszűnik, csak a siklóval és BKV busszal lehet majd felmenni. "Semmiképp sem értünk egyet azzal, hogy ez a közlekedési eszköz legyen a Citadella kizárólagos megközelítési módja" - fejtik ki. Mivel ez 6-7 euróval drágíthatja a városnézések személyenkénti árát. Ha pedig a különbözetet nem hajlandók kifzetni, a Citadella kimarad a városnézésből.

A szövetség javaslata szerint a mostani parkoló helyén csak le- és felszállás legyen lehetséges, a buszparkolót a Kelenhegyi út felső szakaszán alakítsák ki. A Citadellán működő éttermek és múzeumok részére engedélyt adjanak ki, hogy a náluk étkező csoportokat a turista buszok az étterem bejáratánál tehessék le utasaikat, parkolás a Kelen hegyi úton lehetséges. A busztársaságok az egyszeri behajtási engedélyt az étteremtől kaphatják meg a megrendelés visszaigazolásakor.

Következő örökzöld a Vár és környéke. A jelen állás szerint a Várnegyedet autóbusszal a Palota út felől, illetve a Várkert bazár felől mozgólépcsőn és lifttel lehet majd megközelíteni. A Várnegyedbe pedig nem lehet behajtani nagyméretű turistabuszokkal. Mit lehet itt tenni? A MABEUSZ szerint a Várnegyedben lehessen le- és felszállítás méretkorlátozás nélkül a Dísz téren, ahonnan a buszok a Palota úti és a létesítendő Dózsa téri parkolókba állhatnak be. Továbbá a Várban működő éttermek és szállodák koncessziós behajtási engedélyekkel rendelkezhessenek, amellyel a transzferbuszok behajthatnának méretkorlátozás nélkül. A Várkert bazár díszlépcsője előtt jól jönne egy buszöböl, ahol lehetséges a le- és felszállítás egyszerre három autóbusz számára is.

A megújult Kossuth téren szerintük a következőképp lenne érdemes megfelelni a parkolási kihívásoknak: a jelenleg taxis parkolóként és hólerakóként funkcionáló Dráva utcai alsó rakpart szakaszt alakítsák át buszparkolóvá, ahova, amíg a csoport abszolválja a parlamenti látogatást, beállhatnak a buszok. A parlamenti látogatóközpontnál pedig csak leszállítani lehessen. Míg felszállítani az Olimpia  park felől, ahonnan vissza lehetne csalinkázni az alsó rakpartra. Vagy ugyanezeket a mutatványokat a ma már zsákutca Alkotmány utcában is lehessen előadni halszálka parkolással. 

A jelenlegi elképzelés szerint a parlamentet csak 3 kilométeres belvárosi körrel lehet szabályosan - a látogatóközpont mellett létesítendő buszparkolót csak a rakparton délről északi irányba haladó autóbuszokkal lehet - megközelíteni. Ez így nem egészséges.

Jöjjenek negyedik helyen a hajókikötők! Ezek esetében viszonylag működőképes a rendszer, de az Erzsébet és Lánchíd közötti, jelenlegi személygépkocsis parkolókat alakítsák át fizetős buszos puffer parkolókká fel- és leszállításhoz, maximum 30 perces időkorláttal. A kikötők forgalma növekszik, és túl nagy lesz a zsúfoltság a jelenlegi kapacitás mellett.

A következő kedvenc a Hősök tere, ahol a Műcsarnok előtt egyszerre 2-3 buszról lehet lepattani, mielőtt beindul a térfigyelő kamera és megjelenik a közeg. A Műcsarnok mögötti parkolót pedig valószínűleg nem látta még felelős politikus egy átlagos főszezoni vasárnap reggel. Megsúgjuk neki: sokszor nincs hely, marad a kényszerű szabálytalankodás. Főképp, ha még valami rendezvény miatt le is zárják a parkolót. Íme, a beutasok javaslata: az 56-os emlékműnél kellene kialakítani egy nagyobb fizetős és őrzött buszparkolót, ahol a turistabuszok a városligeti látogatás alatt, illetve éjszaka és napközben is hosszabb ideig parkolhatnának kulturált, biztonságos körülmények között.

Utolsóként a Bazilika, ahol a jó ízlés határait igencsak feszegető módon, hirtelen felindulásból szűnt meg a buszok megállási lehetősége. A jelenlegi 1-2 hely elégtelen, sok utas nem jut el a Bazilikához. Pedig népszerű állomása lenne a városnézéseknek, és a környéken egyra nagyobb számban szaporodó éttermek és kávézók is jól járnak, ha a buszos városnézésen részt vevő turisták is eljutnak hozzájuk.


Évértékelő jelentés a lett légitársaság tavalyi eredményeiről

Évértékelő jelentés a lett légitársaság tavalyi eredményeiről 

Az airBaltic tavalyi évét jelentős növekedés, rekorderedmények, innovatív fejlesztések és megerősített globális jelenlét jellemezte.
Rekordévet zárt a dubaji nemzetközi repülőtér

Rekordévet zárt a dubaji nemzetközi repülőtér 

A nemzetközi utazások legforgalmasabb repülőtere, a dubaji nemzetközi repülőtér (DXB) 2024-ben rekordot döntött: 92,3 millió utas haladt át a termináljain – jelentették be a hatóságok csütörtökön.
Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál – FRISSÍTVE

Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál – FRISSÍTVE 

Egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter ütközött össze az amerikai főváros légterében. Nincs túlélője a tragédiának.
Hasított tavaly a BAHART

Hasított tavaly a BAHART 

Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, 178 ezerrel többen, mint a megelőző évben.
Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing

Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing  

Nem valószínű, hogy ennek ismeretében rekordösszegű prémiumokat osztanak szét a cég vezetői között. És az már most bizonyos, hogy idén jelentős átalakításokra is sor kerül.
Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között

Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között 

Öt évnyi mosolyszünetet követően most kedvező fordulatot vett a két ország közti kapcsolat.
Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen

Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen 

Januártól már elérhető a fenntartható repülőgép-üzemanyag a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés

Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés 

A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a szegedi forgalomra, írták közleményükben.
A Ryanair nyári menetrendje meglepő változást tartalmaz

A Ryanair nyári menetrendje meglepő változást tartalmaz 

Az ír diszkont légitársaság leállítja járatait két olyan spanyolországi célállomásra, amelyre mintegy 800 ezer utasa váltott jegyet az előző nyári időszakban.
Új tulajdonosnál az évek óta használaton kívüli taszári repülőtér

Új tulajdonosnál az évek óta használaton kívüli taszári repülőtér 

Korábbi vevője már meg is vált a taszári repülőtértől. Azonban, hogy mi lesz a terület további sorsa – az egyelőre nem derült ki.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.