Beismerte Irán az ukrán utasszállító lelövését

Az iráni hadsereg szombaton reggel beismerte felelősségét a PS 752-es számú járatot teljesítő repülőgép katasztrófájáért. Az Ukraine International Airlines (UIA) Boeing 737-800-asát a közlemény szerint tévedésből lőtték le egy föld-levegő rakétával. Az iráni hatóságok azt is közölték, hogy Franciaországban olvassák majd ki a repülőgép fedélzeti adat- és hangrögzítőit - értesült az AIRportal.hu.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a repülőgép az iráni Forradalmi Gárdához tartozó “érzékeny katonai központ” közelében repült el, amelyet az ország iszlám berendezkedésének védelmére hoztak létre. Az USA-val kiéleződött konfliktus miatt az iráni hadsereg a legmagasabb készültségi fokon volt az esemény idején – írja a közlemény. Ebben a helyzetben, egy emberi hiba következtében, nem szándékosan lőtték ki a repülőgépet, mert ellenséges célpontnak hitték – teszi hozzá a közlés.

Az iráni hadsereg sajnálkozását fejezte ki a repülőgép lelövéséért, és hangsúlyozta, hogy fejleszteni fogja a rendszereit annak érdekében, hogy az ilyen jellegű “hibákat” megelőzzék a jövőben. A rakéta kilövéséért felelős személyeket bíróság elé állítják, legalábbis a tájékoztatás szerint. Hasszán Róháni iráni elnök tweetjében szörnyű katasztrófának és megbocsáthatatlan hibának nevezte az esetet. Hozzátette, a hadsereg belső vizsgálatot indított, hogy azonosítsák és megbüntessék a 176 ártatlan ember haláláért felelős személyeket. Mint ismert, Irán kedd éjszaka Irakban működő amerikai támaszpontokat lőtt rakétákkal, az iráni légvédelem egy lehetséges amerikai válaszcsapásra készülve volt teljes készültségben. Ilyen helyzetben azonban további kérdéseket vet fel, hogy a polgári légiforgalmat miért nem korlátozták az ország repülőterein kedd éjjel, szerda hajnalban. Irán mindeddig tagadta felelősségét a repülőgép katasztrófájáért.

Röviddel a repülőgép január 8-án, szerda reggel bekövetkezett lezuhanása után iráni közlések egy lehetséges műszaki hibáról, a hajtómű túlmelegedéséről szóltak. Amerikai titkosszolgálatok, majd a kanadai miniszterelnök csütörtökön, az esti órákban műholdak által rögzített adatok alapján közölték, hogy a repülőgépet – vélhetően egy hiba következtében – az iráni légvédelem lőtte le, de az ország még ezt követően is hárította a felelősségét az ügyben.

Az esemény vizsgálatát folytató testület részéről Hassan Rezaeifar az iráni IRNA hírügynökségnek azt mondta, hogy Irán a rendelkezésére álló minden eszközzel megpróbálta kinyerni az adatokat, azonban erre nem volt képes, mert nem rendelkezik a Boeing modern berendezéseinek kiolvasásához szükséges technológiával. Irán a vizsgálatban résztvevő Kanadát, Franciaországot és az USA-t arra kérte fel, hogy szállítsanak az országba olyan technikát, amellyel a feladat végrehajtható, ezt a javaslatot azonban a többi ország nem fogadta el. Az irániak ezt követően javasolták, amit Ukrajna, Svédország, Nagy-Britannia, Kanada és az USA is elfogadott, hogy a francia BEA-val (Bureau d’Enquêtes et d’Analyses pour la Sécurité de l’Aviation civile) állapodnak meg az adatok kiolvasásával.

A döntést állítólag még a szombati beismerés előtt hozták meg. A BEA szombaton délben közölte, hogy egyelőre nem kaptak felkérést a feladatra. A légitársaság szombati sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a katasztrófa előtt nem kaptak semmilyen figyelmeztetést sem az ukrán, sem az iráni hatóságoktól, a teheráni repülőtér sem rendelt el korlátozást vagy adott ki figyelmeztetést a repülőtér környezetében lévő légtérre. Az ukrán repülőgép előtt számos iráni és külföldi utasszállító is felszállt a repülőtérről, ugyanezen az útvonalon. 

A járat fedélzetén 167 utas és 9 fős személyzet utazott, a katasztrófát senki nem élte túl.

Forrás: Airportal.hu


Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.
Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál

Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál 

Március 28-án és 29-én 430 járat nem indul el a tervek szerint, a leállás az közel 52 000 utast érinthet. 
A Wizz Air bevezette az Airbus innovatív megoldásait

A Wizz Air bevezette az Airbus innovatív megoldásait 

A MATe Suite egy felhőtechnológiára épülő szolgáltatási platform, amely e-tréninget és vizsgákat foglal magában.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.