Ha július 27, akkor strandok éjszakája

Idén kilencedik alkalommal szervezi meg tagszervezeteivel közösen a Magyar Fürdőszövetség a Strandok éjszakája rendezvényt. Július 27-e éjszaka az ország közel 40 fürdője várja meghosszabbított nyitva tartással, kedvezményes belépőkkel és szórakoztató programokkal a strandolni vágyókat - tájékoztatott közleményben a Fürdőszövetség.

Bükfürdőtől Kisújszállásig, Makótól Zalakarosig változatos zenei programokkal, élő koncertekkel, sztárvendégekkel, DJ-kel és természetesen éjszakai csobbanással nyitják meg kapuikat a fürdők. A zenei programok mellett tematikus szauna programok, aquazumba, vízi aerobic, homokszobor építő verseny, sportprogramok, habparty, lézershow és tűzzsonglőrök nyújtanak felejthetetlen kikapcsolódást a péntek estéhez.

A Magyar Fürdőszövetség elnöke, Boros László Attila reményét fejezi ki, hogy a meghirdetett programok elnyerik mind a fiatalok, mind a fiatal felnőttek és családjuk tetszését, így sokan fognak élményekkel gazdagodva hazatérni az éjszakai fürdőzésből. A fürdőszövetség és a programhoz csatlakozott fürdők ezúton is kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságos strandolásra. Valljuk, hogy a fiatalok a fürdőkben is jól érezhetik magukat és egy nyári péntek éjszakai fürdőzés is lehetőséget biztosít arra, hogy hazai fürdőink sokszínű szolgáltatásait bemutathassuk.

Zámbori Péter, a fürdőszövetség választmányi tagja a sajtótájékoztatón elmondta, hogy szinte minden fiatal ábrándozik a barátokkal arról, hogy éjszaka belógjanak egy strandra, hogy együtt csobbanjanak a csillagos ég alatt. Most mindezt legálisan is megtehetik, hiszen a szövetség mottója: Csobbanj Velünk!

A csatlakozott fürdők által meghirdetett programokról a fürdőszövetség honlapján, a www.furdoszovetseg.hu oldalon kaphatnak bővebb tájékoztatást.


Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.