Ha ezeket mindenki betartaná...

Egyre több elektromos közlekedési eszköz jelenik meg a főváros utcáin. Ahhoz, hogy gördülékeny legyen az együttélés, és könnyebben megtalálhassák a helyüket a város életében az új típusú közlekedési eszközök, néhány dolgot érdemes szem előtt tartani. Ezeket az Ogre & Co vezetője, Tóth-Báló Tamás meg is osztotta velünk.

1. A Budai vár és a Margitsziget tabu. Gyerekkorunk óta ismerjük a sziget saját közlekedési eszközét (Bringóhintó) – így nem is kell oda több jármű. Az ok prózaian egyszerű: asziget elsősorban a családi élet színtere, amitől persze még közlekedhetnének arra, de a „békés társadalmi együttélés” jegyében talán mindenkinek jobb, ha ez háborítatlanul így is marad

 2. Egyik járművel sem szabad elhagyni BudapestetEz a segédmotoros kerékpárokra, így például az ogremobilokra mindenképp igaz. A hatályos KRESZ szabályok szerint lakott területen kívül láthatósági mellényt kell viselnie a jármű vezetőjének (ami nem része a mellékelt felszerelésnek), valamint pl. autópályára, autóutakra kifejezetten tilos ráhajtani.  

3. A bukósisak használata kötelező. A közút veszélyes üzem: bármikor történhet nem várt eset, ilyenkor pedig a legjobb, ha testi épségünk is védve van a nem kívánatos behatásokkal szemben.

4. Ha lemerült, ne akarjuk tölteni, azt majd elintézik a azakemberek! Részben arra szolgál a bérleti díj, hogy cserébe a szolgáltató, akitől béreljük a járművet, feltöltve és tisztán tartsa forgalomba azt – ami persze neki is jogos érdeke. 

5. Az alkohollal szemben zéró a tolerancia. Az összes szolgáltató azonban egységfrontba tömörül – ahogy a közlekedésben résztvevő más szereplők, vagy éppen „felügyeleti szervek” is – senki sem tolerálja az ittas vezetést.

6.A járda a gyalogosoké, a biciklisáv pedig bicikliseké. Nem nehéz belátni, hogy egy 45 km/h-val száguldó jármű mennyire veszélyes a sokkal lassabban haladókra. Cserébe viszont a buszsávokban haladva (ez szabályos) nagyon gyorsan lehet haladni. Csak akkor lehetünk biztonságban, ha mások is biztonságban vannak tőlünk.

7. Nem kell órákat parkoló kereséssel tölteni – de a jó illem fontos. Segédmotorral szinte bárhova lehet parkolni a járdán, de néhány szabályt mindenképp tartsunk be: hagyjunk legalább 1,5 méternyi helyet, hogy legyen elegendő mozgástér egy babakocsinak is, ne állítsuk a robogót az üzletek bejárata elévagy képezzünk belőle bármilyen akadályt. 

Már ennek a 7 pontnak a betartásával is élhetőbb, közösebb lehet az e-közlekedés.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.