Augusztusban PanyolaFeszt

Az idei fesztiválunk különlegessége, hogy felvidékről Perbenyik település érkezik el hozzánk, hogy gasztronómiai különlegességeit és térségük kultúráját bemutassák a PanyolaFeszt vendégeinek.

A szlovákiai magyarlakta település a Helyipiac.hu Egyesülettel közösen valósítja meg eseményét, mely során a Panyolára érkezők a fesztiválon szatmári és felvidéki kultúrkincsekkel találkozhatnak. A két szervezet közös munkáját az Interreg Magyarország – Szlovákia Program Kisprojekt Alapja támogatja.

„A Helyipiac.hu Egyesület révén településünk komoly értékteremtő munkába kezdett a perbenyikiekkel, testvértelepülési kapcsolat kiépítésén is dolgozunk

– mondta el Muhari Zoltán, Panyola polgármestere és hozzátette: „Így valóban a két térség erősíti egymás megmaradt örökségét.”

A 19.PanyolaFeszt idén is igazi programkavalkádot kínál. Fergeteges koncertet ígér a Bohemian Betyars és a Magyar Banda, kedvünkért újra összeáll a Folk Error, de itt lesz Boggie és a RitMusa zenekar is. Szombat délelőtt a Tisza-parton a fürdőzőknek a Szélműves együttes zenél.


Fotó: PanyolaFeszt

A kicsikre idén is számtalan gyermekprogram vár bábszínházzal, Bori-dalok koncerttel, vándorjátszótérrel, mesemondóval, kézművesekkel, autós mozival. Magyar és felvidéki néptáncegyüttesek csodálatos előadásokat hoznak nekünk, a péntek és szombat estét pedig táncházak zárják. Az aktív kikapcsolódásra vágyók végigkerékpározhatják a Beregi Kört, de idén a Fuss a palajig! futóversenyen is indulhatunk.


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.
Több, mint tízezer nevező a Balaton-átúszáson

Több, mint tízezer nevező a Balaton-átúszáson 

Négy héttel a rajt előtt a 43. Balaton-átúszás összes távja elérte a létszámlimitet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.