hirdetés
hirdetés

Népszerűek az elővárosi éjszakai vonatok

A szobi, az esztergomi és a ceglédi vonalon tavaly ősz óta gyakrabban járnak az éjszakai  vonatok, a szobin pedig órás ütemben közlekednek. Az utasszámolások igazolják, hogy sikeres volt a váltás, több száz utas veszi igénybe ezeket a járatokat.

hirdetés

A MÁV tájékoztatása szerit az éjfél és hajnali négy óra között közlekedő vonatokat átlagosan 70-100 utas veszi igénybe. A nyári időszakra ez az utasszám akár meg is duplázódhat. A vasúttársaság a tapasztalatok alapján vizsgálni fogja majd az éjszakai vonatok bevezetését más elővárosi vonalakon is, ahol erre megfelelő utasigény mutatkozik. 

A fővárosban kikapcsolódók, szórakozók így biztonságosabban juthatnak haza az éjszakába nyúló programokról a Nyugati pályaudvarról 1:52-kor, 2:52-kor és 3:52-kor Szob felé induló S70-es járatokkal. Főként Dunakeszi lakosságának kérésére bevezetett éjszakai vonatok normál díjszabással vehetők igénybe, a vasúti bérletek is érvényesek, és kiegészítő jegy váltására sincs szükség. Ezeken péntek és szombat éjszakánként akár két-háromszorosára nőhet az utasforgalom a hétköznapi éjjelekhez képest. A két vonal közvetlen térségében mintegy százezer lakos él, számukra így tervezhetőbbé, biztonságosabbá válik az éjszakai utazás.

Fotó: MÁV-Start
Fotó: MÁV-Start

A Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon a bővítésnek köszönhetően szombati és vasárnapi közlekedési napokon a Nyugatiból 1:43-kor új személyvonat indul Szolnokra. Eddig 0:43 és 2:43 között nem indult vonat Budapestről.

A 6098-es számú, 22:28-kor a Nyugatiból Debrecenbe induló vonat pedig Monoron, Pilisen és Albertirsán is megáll. A 7028-as számú, Budapest-Nyugati pályaudvarról 20 perccel később 22:03-kor Kecskemétre naponta induló járat zónázó vonatként közlekedik a Nyugati és Cegléd között; ezzel a kecskeméti lakosok gyorsabb eljutási lehetőséget választhatnak.

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai