Vonattal az Alpok tetején

Vonattal az Alpok tetején 

Az útvonal 1.280 kilométere hatalmas hegycsúcsok, csillogó tavak, elképesztően zöld mezők, virágos rétek és meseszerű települések közt kanyarog.
Okosjegy már minden belföldi IC-re

Okosjegy már minden belföldi IC-re 

Már a Balaton déli partja, valamint Győr és Szombathely felé is váltható okosjegy, ezáltal ez a szolgáltatás már minden Magyarországon közlekedő belföldi InterCity-járaton elérhető, több mint 80 város felé - közölte a MÁV Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Forgalmas útvonalon szünetel a vasúti közlekedés Hollandiában

Forgalmas útvonalon szünetel a vasúti közlekedés Hollandiában 

A vasúti sínek alatt tanyázó borzok fennakadásokat okoztak a hollandiai vonatközlekedésben, egyes járatok legalább egy hétig nem közlekednek - írta a Dutchnews hírportál szerdán.
Ezek a mai kor Orient Expresszei

Ezek a mai kor Orient Expresszei 

Sokáig úgy volt – főleg a fapadosok megjelenésével – hogy a vonatnak befellegzett. De mára kiderült, hogy ez a régen egyeduralkodó utazási forma mégsem megy ki a divatból, azokban az államokban sem, ahol több ezer kilométeresek a távolságok - írja társlapunk, az mfor.hu.
Ha teheti, most inkább ne induljon Franciaországba vonattal!

Ha teheti, most inkább ne induljon Franciaországba vonattal! 

Franciaországban a jegyellenőrök sztrájkja miatt állt le a vasúti közlekedés karácsonyra. Több százezer utasnak törölték a hétvégi jegyét, adja hírül az euronews.com tudósítása.
380 kocsival korszerűsödik az InterCity flotta

380 kocsival korszerűsödik az InterCity flotta 

A kormány elfogadta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) előterjesztését, a csütörtökön megjelent kormányhatározat szerint 39 plusz opcionálisan 10 új, korszerű, vezérlőkocsival együtt legalább 7 kocsis távolsági szerelvény és 50, elsősorban hozzájuk való (de más vonatokban is használható) Siemens Vectron mozdony beszerzéséről döntött az idén megkötött keretszerződés terhére - közölte Vitézy Dávid, a TIM közlekedésért felelős államtitkára közösségi oldalán.
Szinte egész nyáron csak Nagymarosig jár a vonat a Dunakanyarban

Szinte egész nyáron csak Nagymarosig jár a vonat a Dunakanyarban 

Várhatóan augusztus közepén indulhat meg a vonatközlekedés egy vágányon Nagymaros és Szob között, ahol mintegy tízezer köbméternyi sár és kőlavina öntötte el a vasúti pálya 1700 méteres szakaszát a csütörtök délutáni esőzésben - közölte a Mávinform pénteken az MTI-vel.
Nem mindig előnyös a vasút a rövidtávú repülés helyett?

Nem mindig előnyös a vasút a rövidtávú repülés helyett? 

Az Oxera tanácsadócég tanulmánya szerint egy utaskilométerre vetítve a vasúti közlekedés valóban kevesebb szén-dioxid kibocsátással jár, azonban a szociális és gazdasági hatásokat is figyelembe véve már nem feltétlenül alkalmas a rövidtávú repülések kiváltására - írja az AIRportal.hu.
Minden idők legnagyobb infrastruktúra fejlesztése az ÖBB-nél

Minden idők legnagyobb infrastruktúra fejlesztése az ÖBB-nél 

2021-2026 között 17,5 milliárd eurónyi beruházás várható az osztrák államvasutak háza táján. Újdonság idén a társaság hálózatában a Bécs-Amszterdam és Bécs-Párizs járatok.
Betiltják a rövid belföldi repülőjáratokat Franciaországban

Betiltják a rövid belföldi repülőjáratokat Franciaországban 

A francia nemzetgyűlés hétvégén megszavazta a rövid belföldi repülőjáratok tiltásáról szóló törvényt, egy újabb, formális szavazás után ezzel hamarosan megszüntetik a vasúttal könnyedén helyettesíthető útvonalakat - írja az AIRportal.hu.

A vasút is beszáll a covid elleni védekezésbe 

Áprilistól forgalomba áll Olaszországban az első olyan, Európában egyedülálló vonat, ami intenzív ellátásra szoruló betegek szállításra is alkalmas.

Több vonat járhat gyorsabban Budapestről Bécsbe 

A Budapest és Bécs közötti vasúti kapcsolatot a biztosítóberendezések, a központi forgalomirányítási és egyéb rendszerek összesen 25,6 milliárd forint értékű fejlesztése fogja gyorsítani, miután megszületett a kormánydöntés az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) uniós pénzügyi alap legutóbbi kiírásában nyertes vasútfejlesztési projekt finanszírozásáról - közölte az Innovációs és Technológiai Minsztérium héfőn az MTI-vel.

A járvány után fellendülhet a vasúti közlekedés 

A nemzetközi vasúti összeköttetések nem csupán környezetbarát alternatívái a repülésnek, hanem a Covid-járvány elmúltával komoly forgalomnövekedésre is számíthatnak – a GlobalData legfrissebb felmérése szerint.

Korszerűsítik a Budapest-Bécs vasúti vonalat 

A jelenlegi uniós költségvetési időszak egyik utolsó Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) kiírásából öt magyar érdekeltségű projekt nyert támogatást, így az új pénzügyi alap terhére valósulhat meg többek között a Budapest-Bécs vasúti kapcsolat magyarországi szakaszának fejlesztése közel 19 milliárd forintból.

Még egy hétig biztos nem jár a vonat Nagymaros és Zebegény között 

Folyamatosan dolgoznak a múlt heti esőzések során károsodott pályaszakasz helyreállításán.Várhatóan július második hetében áll vissza a vonatközlekedés.

A koronavírus miatt nem engedik be az olasz vonatokat Ausztriába 

Az osztrák hatóságok vasárnap felfüggesztették a vasúti átkelést az Olaszországgal közös határon, miután a Velencéből induló, Münchenbe tartó nemzetközi járaton két utasnál a fertőzés tüneteit állapították meg az új koronavírussal - írja a 24.hu.

Népszerűek az elővárosi éjszakai vonatok 

A szobi, az esztergomi és a ceglédi vonalon tavaly ősz óta gyakrabban járnak az éjszakai  vonatok, a szobin pedig órás ütemben közlekednek. Az utasszámolások igazolják, hogy sikeres volt a váltás, több száz utas veszi igénybe ezeket a járatokat.

Március 15-én állnak forgalomba az első emeletes motorvonatok a MÁV-nál 

Március 15-én állnak forgalomba a MÁV hálózatában a Stadler KISS emeletes motorvonatok, az első példány próbaüzemben szállít majd utasokat.

115 új mozdony vételére írt ki közbeszerzést a MÁV 

Közbeszerzési eljárást írt ki a MÁV 115 darab új villanymozdony vásárlására, az első járművek 2022 első felében állhatnak forgalomba.

Negyedével növelik a vasúti személyszállítás kapacitásait Ausztriában 

A 2019-es kapacitásokhoz képest 25 százalékkal növelik a vasúti személyszállítás teljesítményét Bécsben, Alsó-Ausztriában és Burgenlandban az elkövetkező tíz évben.

Florida legújabb vasútvonala a leghalálosabb 

Az Egyesült Államok legveszélyesebb vasútvonala lett a Virgin Group által üzemeltett Brightline, amely Miamit köti össze West Palm Beach-csel.

A FlixTrain folytatja az európai terjeszkedést 

A FlixTrain szolgáltatásának kiterjesztésére készül 2020-ban. A kifejezetten sikeres németországi első másfél év után a FlixMobility jövőre külföldön is bevezeti FlixTrain márkáját. 2020 elején elindulnak az első FlixTrain vonatok Svédországban, Németországban pedig új célállomások válnak elérhetővé. Franciaországban a kormány gazdasági egyensúly teszteket végez kiválasztott vasúti útvonalakon. Az iparágban az egyik legnagyobb kihívás a vonatok biztosítása, különösen rövid határidőn belül.

A ferihegyi gyorsvasút-saga újabb fejezete 

Még a kormány döntésére vár, hogy a hazai vasúti hálózat részeként vagy különálló pályán, az egyik fővárosi nagypályaudvar és a légikikötő között közvetlen járatként működik majd - írta a Magyar Nemzet.

Légkondícionált kényelemben az Adriára 

A nyári utazási főszezonban Budapest és Zágráb között naponta két pár nappali és egy pár éjszakai vonat közlekedik. Az éjszakai nemzetközi járat a tengerpartra, Splitig közlekedik. Az Agram és Gradec nappali expresszvonatok a Déli pályaudvarról reggel és kora délután indulnak.

Már elérhető a decembertől érvényes menetrend 

A december 9-étől életbe lépő 2018/2019-es vasúti menetrend mától elérhető és letölthető a MÁV-csoport weboldalán, valamint az utasok előre tájékozódhatnak a belföldi és a nemzetközi vonatok indulási és érkezési idejéről az online menetrendi keresőben is.

Mozdonyvezetők sztrájkolnak Belgiumban 

A mozdonyvezetők sztrájkja miatt akadozik a vonatközlekedés egész Belgiumban. A belga állami vasúttársaság, az SNCB tájékoztatása szerint három vonatból egyet indítanak.

Nőtt a törökországi vasúti szerencsétlenség áldozatainak száma 

Többszörösére nőtt az északnyugat-törökországi Corlu körzetben vasárnap történt vasúti szerencsétlenség áldozatainak a száma. A balesetben 24 ember meghalt, 318 pedig megsérült - nyilatkozta hétfői sajtótájékoztatóján Recep Akdag miniszterelnök-helyettes.

Kisiklott egy Isztambulba tartó személyvonat 

Kisiklott egy Isztambulba tartó személyvonat vasárnap Törökország északnyugati részén, Tekirdag tartomány Corlu körzetében, Sarilar falu mellett. A balesetben a török egészségügyi minisztérium közlése szerint legalább 10 ember meghalt, 73 utas megsérült - jelentette az NTV török hírtelevízió.

Csökken a sztrájkolók lelkesedése 

A szakaszos munkabeszüntetés 33. napján a vasutasok 9,87, de a mozdonyvezetőknek még 38 százaléka nem vette fel a munkát. A szuperexpresszek (TGV) 90 százaléka, a többi vonatnak mintegy kétharmada közlekedett. 

Ismét sztrájkolnak a francia vasutasok és az Air France dolgozói 

A francia vasutasok csütörtökön a sztrájk mellett utcai tüntetésekkel is próbálnak nyomást gyakorolni a kormányra négy nappal azelőtt, hogy közvetlenül a miniszterelnökkel, Édouard Philippe-pal folytathatják az egyeztetéseket az állami vasúttársaság (SNCF) reformjáról. Az Air France dolgozói is folytatják a sztrájkjukat.

Vonattal is elérhető lesz Londonból Tokió 

8,400 mérföldes vasútvonal köti majd össze a két fővárost. 

Mégis megépül a Szeged-Szabadka gyorsvasút 

Bár áprilisban Lázár János az előzetes tervekben szereplő 23 milliárd forintos tramtrainberuházást megállította a megduplázódott költségek miatt - most minden sínre került.

Vonattal a tengerre címmel hirdetett akciót a horvát vasúttársaság 

A túlzsúfolt autópályák elkerülése végett Vonattal a tengerre címmel hirdetett akciót a horvát vasúttársaság (HZ) - írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn. 

Pénteken indul el az első Istria vonat az újonnan épült magyar-szlovén vasútvonalon 

A magyar és a szlovén állami vasúttársaság nyáron naponta indít hálókocsis vonatot az Adriai-tengerhez, így még többen választják majd a magyarországi tranzitútvonalat. Az első SEA←YOU Istria elnevezésű vonat június 23-án, 20:30-kor fut ki a Déli pályaudvarról. 

Európát is célba vehetik a száguldó kapszulák 

Az öreg kontinensen kilenc lehetséges hyperloop-útvonal életképességét vizsgálják a közlekedési forma ötletgazdái.

Korszerűsítik a Kelenföld-Százhalombatta vasúti szakaszt 

Több mint 51 milliárd forintból korszerűsítik a Kelenföld-Százhalombatta közötti, 20,5 kilométeres vasúti vonalszakaszt, a fejlesztésnek köszönhetően 2020 végétől óránként 120 kilométeres sebességgel közlekedhetnek majd a vonatok - hangzott el a korszerűsítési projekt alapkőletételén szerdán, Budapesten.

A pécsi és a soproni vasúti járatokat is érinti a pályazár 

Pályazár lesz érvényben május 17-től június 1-ig a Keleti pályaudvar és Kelenföld között, emiatt több vonat is módosított menetrend szerint közlekedik.

Hamarosan ilyen emeletes vonatokon utazhatunk itthon 

A magyar vasút életében kiemelt jelentőségű keretmegállapodást írt alá a MÁV-START Zrt. és a Stadler Bussnang AG. Ezzel belátható közelségbe kerül a vasúti személyszállítás fejlesztésének következő állomása, az első kétszintes személyszállító járművek forgalomba állítása 2019 tavaszán.

Rövidülnek a menetidők a magyar-osztrák vasútvonalon 

Határon átnyúló osztrák-magyar vasúthálózati és közúti infrastruktúrafejlesztésről szóló koncepciót mutatottak be a burgenlandi Pándorfaluban (Parndorf) szerdán.

Jelentős változások lesznek az esztergomi vasútvonalon 

A Budapest–Esztergom vasútvonalon végzett felújítási és villamosítási munkák miatt március 31-től július 29-ig változik a vonatok menetrendje, korlátozásokra kell számítani. Három hétvégén péntek estétől hétfőn hajnali 3:00 óráig Pilisvörösvár–Esztergom között vonatpótló autóbuszok közlekednek. Húsvétkor nem lesznek korlátozások.

Ismét közlekedhetnek a vonatok Magyarország és Románia között 

Befejeződött a romániai vasutas sztrájk, így Magyarország és Románia között már mindegyik határállomáson közlekedhetnek a menetrend szerinti nemzetközi vonatok - közölte a Mávinform szerda este.

Magyarországra tartó vonatot is érint a román vasutassztrájk 

Spontán munkabeszüntetést kezdtek szerda reggel a román államvasutak (CFR) alkalmazottai, amely több mint 140, köztük két Magyarországra tartó nemzetközi vonat leállítását okozta.

Így készül a nyárra a MÁV-START 

A MÁV-START a nyári turisztikai főszezonban gyakoribb és gyorsabb utazást biztosít a balatoni vonalakon, amelyeken több légkondicionált járművet és bicikliszállító kocsit állít forgalomba, a nemzetközi úticélok közül pedig a nyári főszezonban naponta indulnak vonatok Magyarországról Splitbe, Rijekába és Koperbe. A montenegrói Bar településre, a bulgáriai Burgaszba és Várnába pedig hetente kétszer lehet vonattal eljutni - közölte az Utazás kiállításon az újdonságait bemutató vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel.

Budapest-Belgrád, Ferihegy és a többiek: 1500 milliárd vasútfejlesztésre 

Több mint 1500 milliárd forintnyi vasútfejlesztés indul el vagy fejeződik be a következő években hazai és európai uniós forrásokból, valamint kínai hitelből - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Velencén, a X. Kő- és Kavicsbányász Napok konferencián.

Felújítja elöregedett vasúti parkját Szlovénia 

A szlovén vasutak (SZ) 50 millió euró hitelből, valamint saját forrásból 2030-ig felújítja vasúti parkját - közölte a helyi sajtó szerdán.

Vonat- és fapados jegyfoglalás az Amadeusszal 

Az Amadeus Content Rail & LCC online foglalórendszere több mint 25 vasúttársaság és 120 fapados légitársaság tartalmaihoz biztosít hozzáférést egy felületen.

Közvetlen vonatok indulnak Pécsről a mohácsi busójárásra 

Átszállás nélkül juthatnak el február 26-án Pécsről Mohácsra, a mohácsi sokácok hagyományos, télbúcsúztató, tavaszköszöntő népszokására a busójárásra utazók.

Vasúton is Hahn Airrel 

A Hahn Air bejelentette, hogy első alkalommal sikerült interline szerződést kötni egy vasúttársasággal, ami mérföldkő a cég életében. Az Egyesült Királyságbeli Eurostar (9F) gyorsvasútra a légi helyfoglalási rendszerekkel rendelkező utazási irodák már tudnak helyet foglalni és jegyet kibocsátani Hahn Air okmányon ugyanúgy, mint a repülőjegyek esetében.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!