Csaknem tízezren jártak a magyar pavilonban Dubajban

Csaknem tízezren látogattak el a nyitás utáni első napokban a dubaji világkiállítás magyar pavilonjába - mondta el a közmédiának kedden Dubajban Tóth Andrea, az Expo 2020 Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Az ügyvezető elmondta: a magyar pavilon több szempontból is különleges a világ országainak 192 pavilonja között. Eleve az a tény, hogy a magyar pavilont fából építettük nagy különlegesség - magyarázta az Expo 2020 Magyarország vezetője, kifejtve, hogy a Perzsa-öböl térségében ez az első ekkora méretben épült, faszerkezetes építmény. Tóth kiemelte, hogy a pavilon tartalmi elemei, különleges, digitális technológiával megvalósított kiállítása miatt is népszerű a látogatók körében. "Magyarország büszke lehet a magyar pavilonjára, hiszen 4 és fél napja vagyunk nyitva itt a dubaji világkiállításon, és közel tízezer látogatónk volt ezalatt a négy nap alatt, és nem csak a kiállítás népszerű a látogatóink körében, hanem az éttermünk is tele van" - szögezte le Tóth Andrea.

A pavilon Magyarország ásvány-, gyógy- és termálvizeit mutatja be, és építészetileg a 2011-ben elhunyt Makovecz Imre és az általa létrehozott organikus építészet szellemiségét idézi meg. Úgynevezett száraz technológiával, egyetlen csepp víz felhasználása nélkül építették magyar ácsok. Pintér Károly executive chef, a pavilon konyhájának vezetője elmondta, hogy kihívást jelentett a magyar konyha ízeinek előállításához megfelelő hozzávalók beszerzése, de sikerült olyan menüsort összeállítani, amely híven tükrözi a magyar gasztronómiát. Szerepel az étlapon gulyásleves, madártej, rigójancsi, töltött káposzta és kacsacomb is. "Az elsődleges szempont az volt, hogy Magyarország tradicionális ételeit bemutassuk, és természetesen kicsit igazodnunk kellett az itteni körülményekhez. Tehát sertéshúst nem tudunk használni, alkoholt nem tudunk használni az ételekhez, de ettől függetlenül mindenképpen szerettük volna bemutatni azokat a jellegzetes, tradicionális ételeket, amiket nálunk, Magyarországon rendszeresen fogyasztunk" - magyarázta Pintér. A dubaji világkiállítás 2022. március végéig látogatható. A belépéshez a koronavírus-járvány miatt oltási igazolás vagy friss PCR-teszt szükséges.

Forrás: MTI


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.