hirdetés
hirdetés

Török szigorítás

Törökország mostantól kiterjeszti a kijárási korlátozás időtartamát.

hirdetés

Törökországban a koronavírus-járvány elleni védekezés keretében az érvényben lévő részleges hétvégi kijárási korlátozás időtartamát az egész hétvégére kiterjesztik, illetve a hétköznap éjszakákon is bevezetik a gyakorlatot, jelentette be az ország elnöke hétfőn Ankarában.

Az intézkedés értelmében az emberek hétköznapokon este 21 órától reggel 5 óráig, továbbá péntek este 21 órától hétfő reggel 5 óráig nem tartózkodhatnak közterületen.
 A hétvégi kijárási korlátozás azokra a szolgáltatásokra nem vonatkozik, amelyek végeznek házhozszállítást, köztük az élelmiszerüzletekre, a zöldség-gyümölcsösökre és a hús-hentesáru boltokra sem. Az éttermek továbbra is csak elvitelre vehetnek fel rendelést.
A 65 évnél idősebbek és a 20 éven aluli, nem dolgozó fiatalok, akik az utóbbi két hétben naponta már csak három-három órára mozdulhattak ki otthonukból, nem használhatják majd a tömegközlekedési eszközöket.
Egyben arra kérték az ország lakosságát, hogy ne fogadjanak vendéget, amíg a fenyegetés el nem múlik.
Mostantól a mozikat követően a fürdők, az uszodák, a masszázsszalonok és a vidámparkok is felfüggesztik működésüket.
Az új szabályok már kedd estétől életbe lépnek.
   

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai