hirdetés
hirdetés

Újabb gazdaságélénkítő csomag Horvátországban

Horvátország újabb, a munkahelyek megőrzését célzó gazdaságélénkítő csomagot tervez a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására - közölte kedden Andrej Plenkovic horvát kormányfő sajtótájékoztatóján.

hirdetés

Kiemelte: az első intézkedés a rövidített munkaidőre vonatkozik. Az eddigi ötven százalékról harminc százalékra csökkenthető a munkaidő, az állam által támogatott bérkompenzáció pedig 2000 kunáról (96 500 forint) 2800 kunára (135 000 forint) emelkedik. A második intézkedés a mikro-, kis- és közepes vállalatok támogatja. Ezen vállalatok dolgozói 2000-től, legfeljebb 4000 kunáig (193 000 forint) terjedő fizetést kapnak az államtól attól függően, hány százalékkal esik vissza a munkáltató forgalma a tavalyi évhez képest - magyarázta a kormányfő, hozzátéve, hogy a vállalatok mentesülnek az adó- és járulékfizetés alól is. A támogatásokat azok a cégek vehetik igénybe, amelyeknek legalább 40 százalékkal esik vissza a forgalma.

A rendelet főleg az utasszállító cégeket, valamint az turizmusban, a vendéglátóiparban, a kultúrában és a szabadidős szolgáltató ágazatban dolgozó vállalkozókat érinti, továbbá azokat, akiknek a válságstáb döntése miatt be kellett vagy be kell majd zárniuk. A kormányfő jelezte: a gazdaságélénkítő csomag értéke 300-350 millió kuna (14-17 milliárd forint), a támogatásokat pedig december 31-ig lehet igénybe venni. Emlékeztetett továbbá, hogy ebben az évben a munkahelyek megőrzésére 6,85 milliárd kunát költött az állam, az év végéig pedig az összeg meghaladja a 7,2 milliárd kunát.

Horvátországban a válságstáb jelentése szerint egy nap alatt 890-nel nőtt és elérte a 26 863-at az azonosított fertőzöttek száma. Nyolc ember meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma így 382-re nőtt. Kórházban 574 beteget ápolnak, közülük 32-en vannak lélegeztetőgépen. 

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai