hirdetés
hirdetés

A Wizz Air nizzai járatát nem foglalják hálaimájukba a Fradi-szurkolók

Még csütörtökön győzött a Monaco vendégeként a Ferencváros a labdarúgó Európa-ligában, így két forduló után vezeti csoportját a sorozatban. A bajnoki címvédő zöld-fehér csapatot több szurkolója is elkísérte, hogy a helyszínről buzdítsa kedvenceit, ám közülük sokan nem tudtak hazajutni a franciaországi reptéri dolgozók sztrájkja miatt, adta hírül az index.hu portál a csakfoci.hu információja alapján.

hirdetés

A Ferencváros több szurkolója is Monacóban ragadt a csütörtöki Európa-liga csoportmérkőzés után (0-1), a portál információja szerint mintegy 100-150 drukker járhatott így.

Franciaországban ugyanis sztrájkba kezdtek a repülőtéri dolgozók, emiatt több járatot is törölni kellett. A zöld-fehérek szurkolói között már a mérkőzésen kialakult egyfajta pánikhangulat, mert sokan nem tudták, miképp juthatnak majd haza.

Depositphotos
Depositphotos
 

Voltak olyan szurkolók, akik előbb vonattal Genovába, majd onnan Bolognába mentek, majd egy másik mérkőzés megnézése után Rómából indultak haza.

Mások azt mesélték, hogy társaságuk a Wizz Air szerdai járatával utazott ki, több másik szurkolóval együtt, és eredetileg pénteken utaztak volna haza a Nizza-Bécs járattal, ám csak hétfőre ajánlott nekik jegyet a légitársaság, a szállást pedig addig maguknak kell fizetniük.

Többen mindenképpen szerettek volna még pénteken hazajutni, de átszállással 1000–1400 / fő eurós jegyeket találtak úgy, hogy szombatra is jelezték, lehet, hogy akkor is folytatódik a sztrájk.

 

(forrás: csakfoci.hu / index.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

A legnagyobb versenytársak ma a turizmusban azok az ágazatok, amelyek elhalásszák az értékes munkaerőt. Ebben a versenyben a képzés a legnagyobb fegyver. Ez őszi lapszámunk egyik fókusztémája.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk