Különleges vasalószobát találtak Veszprémben

Különleges díszítőfestést fedeztek fel a veszprémi várnegyed megújításán dolgozó szakemberek. A 18. század második felében épült Szent József Ház soha nem szolgált reprezentatív célokat, azonban több helyiségét gazdagon díszítették. Funkciója évszázadok óta változatlan, a helyén állt korábbi épületet a veszprémiek „a királyné konyhájaként” is emlegették.

„A vasalószoba mennyezetét több réteg egyszínű, jellemzően fehér-szürkésfehér festés takarta, a restaurátori vizsgálatok eredménye azonban arra utalt, hogy ezek alatt van még legalább egy festett réteg. További vizsgálatokat végeztünk, így derült ki, hogy a helyiség mennyezetén díszítőfestés található” – mondja Vavra Áron műemléki projektvezető, hozzátéve: érdekes tény, hogy a korábban Alkalmazottak Háza néven ismert épület soha nem szolgált reprezentatív célokat, a mosó- és vasalószoba mégis díszítést kapott, akárcsak az épület más belső terei. Erre a magyarázatot adhat az építés ideje, valamint a helyiségek feltételezhető korábbi funkciója, mivel a vasaló- és a mosószoba korábban személyzeti lakrészként is funkcionálhatott, a helyiségek festéssel díszítése pedig bevett szokás volt a 18-19. században is.


Fotó: Nagy Lajos


Az épület többi helyiségében már csak töredékes díszítőfestés-maradványokat tudtak feltárni a szakemberek, azonban a vasalóhelyiségben helyre tudták állítani a mennyezeti festést, a mosóhelyiségben pedig az egy kisebb felületen tudták bemutatni az egykori díszítést.

„A királyné konyhája”

A Szent József Ház a veszprémi várnegyedet megújító Koller Ignác püspöksége idején, a szomszédos Érseki Palotával egy időben épült. Bár már az 1770-es évek elején elkészült, a következő évszázadokban többször is átalakították és bővítették, így az épület ma már a későbarokk és a klasszicizmus jegyeit is magán hordozza.


Fotó: Nagy Lajos


Funkciója azonban évszázadok óta változatlan. A székesegyház mellett már a középkorban püspöki és valószínűleg királynéi rezidencia állt. Az írásos emlékek és a régészek által feltárt maradványok alapján a palota lakóinak és vendégeinek felszolgált ételeket egy másik épületben készítették, amelyet – utalva Veszprém és a mindenkori királyné szoros kapcsolatára – „a királyné konyhájaként” ismertek. A reprezentatív épülettől tehát már ekkor elkülönítették a főzésre, mosásra, háztartási munkára, a fűtőanyag és az élelmiszerek tárolására szolgáló épületrészeket, és ez az egyházi központ török kor utáni újjáépítésekor is megmaradt. A püspöki lakosztályt és a hozzá kapcsolódó nyilvános, reprezentatív tereket az 1776-ra felépült püspöki palotában alakították ki, az ehhez nélkülözhetetlen kiszolgáló tevékenységeket pedig az „Alkalmazottak Házában” végezték.

Befalazott kemencét is találtak az épületben

A különleges múltú épületet a Veszprémi Főegyházmegye a várnegyed megújításának részeként restaurálja: feltárták a barokk kori pincét, restaurálták a lépcsőt, a nyílászárókat és a kőből készült ajtókereteket is. Ezek egy része eredeti barokk kori, másik részük a 19. század közepéről-végéről származik.

A szakemberek a feltárás során egy befalazott kemence maradványait találták meg a Szent József Ház refektóriumának közelében. A kanonoki soron található, későbarokk stílusú, szintén az 1770-es években épült Kisszemináriumban is falba süllyesztett kemence nyomaira bukkantak a régészek, sőt a befalazott kemencéből a 20. század elején használt fazekak, főzőedények, villák, kanalak és kések is előkerültek.


Rangos díjra jelölték az atlétikai központot

Rangos díjra jelölték az atlétikai központot 

A központ a neves ArchDaily építészeti portál 2025-ös Év Épülete díjának sport kategóriájában kapott jelölést.
Repülős programok egész évre

Repülős programok egész évre 

Ebben az évben is programkavalkáddal várják a látogatóikat a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban.
Lepipálták a külföldiek a magyarokat

Lepipálták a külföldiek a magyarokat 

Összesen 22 206 turisztikai szálláshely, ezen belül 2149 kereskedelmi, illetve 20 057 magán- és egyéb szálláshely fogadott vendégeket.
Bejelentették, kik lépnek fel idén a Szigeten

Bejelentették, kik lépnek fel idén a Szigeten 

ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is a Szigetre látogat.
Bélyegritkaságok a Pénzmúzeumban – új időszaki kiállítás

Bélyegritkaságok a Pénzmúzeumban – új időszaki kiállítás 

Csaknem 200 év hazai és nemzetközi bélyegritkaságai a Pénzmúzeum és a Bélyegmúzeum közös tárlatán.
Egy hazánkban jelen lévő utazásszervező csődöt jelentett – FRISSÍTVE

Egy hazánkban jelen lévő utazásszervező csődöt jelentett – FRISSÍTVE 

Alább közöljük az ezzel kapcsolatos részleteket.
IBUSZ: ahol 2025-re magasra tették a lécet a piac többi szereplőjének  – videóval

IBUSZ: ahol 2025-re magasra tették a lécet a piac többi szereplőjének – videóval 

Az IBUSZ exkluzív partnerrendezvényén jártunk január 23-án, a Várkert Bazár elegáns tereiben, ahol a tartalmas szakmai részt követően gáláns fogadás, majd ezt követően zene, tánc zárta a programot.
Napokon belül lejár az MI-jártasságra adott határidő

Napokon belül lejár az MI-jártasságra adott határidő 

A munkatársak képzését február 2-ig kell biztosítania a cégeknek.
Páratlan műkincsek az idei antik vásáron

Páratlan műkincsek az idei antik vásáron 

Az idei Art and Antique Budapest kiállításon és vásáron 40 galéria vesz részt, festmények, szobrok, ékszerek, értékes könyvek, szőnyegek és bútorok is szerepelnek majd a kínálatban.
A kereskedelmi szálláshelyek decemberi adatait ismerteti a KSH

A kereskedelmi szálláshelyek decemberi adatait ismerteti a KSH 

A vendégek száma 17, a vendégéjszakáké 9,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.