Újjászületett a Szent István-terem a Budavári Palotában

Teljes történeti hűséggel újult meg a Budavári Palota Szent István-terme. A díszes belső tér augusztus 20-tól a hónap végéig ingyenesen látogatható.

A terem megnyitását egy kapcsolódó kiállítás kíséri. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az átaadón felidézte, hogy a Szent István-terem elkészítésében annak idején a magyar iparművészet legnagyobb alakjai - Zsolnay, Thék, a Haas Fülöp és Fiai vállalat vagy a Neuschlosz testvérek - vettek részt, és most egy elkötelezett csapat hatalmas munkával tudta újraalkotni az egykori berendezést. Fodor Gergely, a Budavári Palotanegyed megújításáért felelős kormánybiztos kiemelte: az 1902-ben elkészült Szent István-terem - a déli összekötő szárny részeként - a második világháború pusztítása során teljesen kiégett, a háború utáni kommunista érában pedig a terem helyreállítására esély sem volt. Hozzátette: az anno a párizsi világkiállításon díjakat nyert terem korhű mását sikerült felépíteni a Nemzeti Hauszmann Program keretében, a virágzó magyar iparművészet segítségével.

A Szent István-terem újratervezője Angyal Tibor építész, a művészeti szakértő Rostás Tibor művészettörténész volt. Utóbbi elmondta: a rekonstrukciót segítette, hogy a terem a legjobban dokumentált tér az egész Királyi Palotában. "Rendelkezésre álltak archív fotók és tervrészletek, előkerült egy látványterv-sorozat és megmaradtak darabok". Angyal Tibor azt emelte ki, hogy a hat éven át zajló munkálatok során a legnagyobb segítséget a régi fényképek jelentették.

Az államalapító Szent István királyról elnevezett terem a magyar iparművészet kiemelkedő teljesítménye volt a 19-20. század fordulóján. A dualizmus korának meghatározó magyar építésze, Hauszmann Alajos a magyar iparosmesterek legjobbjait gyűjtötte maga köré, hogy együtt alkossák meg a termet, melynek berendezése 1900-ban a párizsi világkiállításon elnyerte a zsűri nagydíját. 1916 decemberében IV. Károly, az utolsó magyar király megkoronázására innen indult a Szent Korona a Mátyás-templomba. Az újjáépítésben részt vevő hazai mesterek éveken át dolgoztak a berendezés kialakításán. Újra elkészültek a falakat díszítő Árpád-házi királyokat és szenteket ábrázoló Zsolnay-pirogránit képek, a terem központi helyét elfoglaló kandalló és a tetejére kerülő Szent István-mellszobor, az intarziás parketta, a fém- és ötvösmunkák, az egyedi bútorok és függönyök, és a terem falát burkoló díszes borítás. A hiteles rekonstrukció érdekében mára már eltűnőben lévő mesterségek képviselői vettek részt az alkotásban: Pécstől Pápáig hét szakma kiválósága, országszerte mintegy húsz műhelyben több száz szakember dolgozott az eredetivel megegyező rekonstrukción.

A Szent István-teremhez egy különleges kiállításon keresztül vezet az út a Budavári Palota déli összekötő szárnyának első emeletén. A Szent István-terem - A Budavári Palota csodája című tárlat kurátora Gulyás Gábor esztéta, a teremhez kapcsolódó installációt Havadtőy Sámuel képzőművész alkotta meg. Gulyás Gábor a szerdai tárlatvezetésen szólt arról, hogy szenzációnak számít Aba-Novák Vilmos festménye, amelynek létezéséről a művészettörténet tudott, de kiállításon mostanáig nem volt látható. Az 1936-ban készült munka azt a pillanatot jeleníti meg, amikor Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának. Festmény, grafika, szobrászati plasztika, installáció és kisfilm mellett kiállítják Szent István 1635-ben Rómában készült nagy hermáját is, melynek különleges talapzatát a korszak legnagyobb szobrásza, Giovanni Lorenzo Bernini készítette. A világ egyik legnagyobb hermáját megalkotása óta a zágrábi egyházmegye székesegyházában őrzik, Budapesten először látható.

Havadtőy Sámuel világhírű képzőművész kifejezetten erre a helyszínre alkotta meg azt a tíz kapura épülő installációt, amely Szent István király Imre herceghez írt intelmeinek csaknem ezeréves szövegén alapul. Az alkotás része egy kisfilm is, amelyben a magyar kulturális élet ikonjai szintén a mű tíz fejezetéből mondanak el egy-egy hozzájuk közel álló mondatot. "Az ajtók használata vallási szimbólum, színük, a kék egyházi szín, megalkotásuknál a legjobb magyar ékszerészek, bronzöntők, asztalosok segítségét vettem igénybe" - mondta Havadtőy Sámuel.

Forrás: MTI


Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.
Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza 

Május 12-én igazi világsztárokkal is találkozhatunk!
Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján

Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján 

Május 1-jén ünnepelte az ÉnBudapestem applikációja az első születésnapját.
Szibériai tokhalak a Balatonban?

Szibériai tokhalak a Balatonban? 

A Balatonban megjelenő lénai tokok minden bizonnyal a vízgyűjtőn létesült halgazdálkodási létesítményekből szökhettek meg.
Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő

Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő 

Nemzetgazdasági miniszter: a nyugati világ elöregszik, nő az idősek aránya, ebből adódóan sokkal nagyobb lesz a kereslet az egészségturizmusra.
Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon

Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon 

Harmincöt budapesti tanuló állhatott dobogóra a Szakma Sztár Fesztiválon.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.