Háború a hajdúszoboszlói termálvízért?

Nem a Mad Max új epizódja és igazából háború sem a szoboszlói polgármester szerint, de mintha összeütközésbe kerülne a helyi szállodaipar a városvezetéssel. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Háború nincs, víz van - röviden így reagált Hajdúszoboszló polgármestere, Sóvágó László a Független Hírügynökség érdeklődésére a sajtóban megjelent hírre, hogy nemcsak gazdasági, hanem politikai kérdéssé vált a termálvíz kitermelés ügye a fürdővárosban. Cáfolta, hogy politikai kérdés lenne a gyógyvíz ügye, ahogy azt a Népszava csütörtöki számában írta.  

Politikai síkon

A víz kitermelését azonban szigorú korlátok szabályozzák. Ezek szerint a kapacitás nem növelhető, így a szállodások most kétségbeesetten próbálnak kontingenshez jutni. A lap úgy tudja, ehhez elsősorban Fideszhez közeli felsőbb kapcsolatokat igyekeznek a szállodások mozgósítani.

A tervek szerint csütörtöki ülésén tárgyalná a város képviselő-testülete a kérdést, ám a polgármester azt fogja javasolni - az illetékes bizottsággal egyetértésben-, hogy a testület vegye most le napirendjéről a kérdést; folytassanak további vizsgálatokat, és a következő ülésen tűzzék napirendre az előterjesztést - mondta még az ülés előtt Sóvágó László, Hajdúszoboszló független polgármestere.

Egymillió köbmétere

Sóvágó tájékoztatott: a gyógyvíz kezelője a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő. Engedély alapján rendelkezésre áll egy meghatározott kvóta, amit az évek során kiosztottak. A víz jelentős részét a fürdő használja, a többit a nagy szállodáknak adják el. "Aki Hajdúszoboszlón ezután épít, annak szembe kell néznie azzal a problémával, hogy a kvóta kitelt" - mondta Sóvágó László. Ugyanakkor a szállodák bizonyos kontingenseket kötnek le. De csak év végén derül ki, a rendelkezésére álló kontingenst, ki is használták-e. Előfordul, hogy kevesebb vizet fogyasztanak el, mint amennyit a lehetőségük megengedne.

Négy szállodáról van szó, amelyik szeretne részesedni a kvótából. Az egyik egy tíz éve működő apartman-együttes, továbbá két most épülő, jelentős szálloda, valamint egy tervezett négycsillagos szálloda, amelyiknek még nincs építési engedélye. 

Felmerült az is, vajon köthetnek-e megállapodást egymással szállodák arról, hogy az egyik átad a másiknak meghatározott mennyiséget a kvótájából. Ezt a lehetőséget határozottan cáfolta a polgármester. A megkötött szerződések arról szólnak, hogy gyógyvíz-ügyben kizárólag a fürdővel állhatnak jogviszonyban a felhasználók. A fogyasztást mérőóra jelzi. Természetesen lehetősége van minden szállodának arra, hogy a kvótája egy részéről lemondjon, de azt a fürdővel kötött szerződésben kell rendeznie.

Sóvágó biztatott: az önkormányzatnak is alapvető érdeke, hogy amire engedélye van, és amitől a gyógyvíz-bázis még nem sérül, adja is el. Ez közösségi és városi érdek. Ennek a gyógyvíznek jó ára van - szögezte le Sóvágó László. A felhasználónak már bekötéskor köbméterenként egymillió forintot kell fizetnie.

Vannak, akik sokallják a kiosztott és megvásárolt kvóta közötti különbséget, és azt javasolják az önkormányzatnak, tekintse át, mi okozza az eltérést, és ha van különbség, meg kell fontolni, hogy a szerződéseket újragondolják. "Ha valaki lemondana a kvótája egy részéről, mi jobb pénzért, jobb helyre el tudjuk adni" - szögezte le Sóvágó László. (Független Hírügynökség/Népszava)


Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.