Válaszok a válságra - hasznos tippek szállodásoknak

„Válasz a válságra - A szállodai értékesítési tevékenység hatékonyabbá tétele” címmel rendezett konferenciát a VIMOSZ szervezésében a Turizmus-Vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság.

Az egynapos konferencia folytatása a VIMOSZ által 2009 októberében megkezdett rendezvénysorozatnak. A tavalyi októberi első konferencián a szállodaszektor képviselői az energetika költségcsökkentő hatásainak, a dolgozók irányításba történő bevonása, valamint az uniós pályázatok irányából kerestek választ az ágazat kérdéseire. A szerdai rendezvény nyitó előadása a szállodai szektor jelenlegi nehéz helyetét tárgyalta.

„Kollégák és sorstársak” - szólította meg Dr. Győrffy Anna a hallgatóságot, és fogott hozzá a szállodaipar helyzetét vázoló szenvedélyes hangvételű, ostorozó előadásához. Győrffy szerint 1-2 éven belül nem változik meg a környezet, továbbra is túl nagy a kínálati oldal, miközben a magyar turizmus a tömegturisztikai termelésre állt rá, amely leggyorsabban reagál a gazdasági változásokra, így a jelen körülmények között a kínálat meghaladja a keresletet. Az egyre csökkenő vendégeket az egyre több szálloda egymás elől szipkázza el.

Győrffy a KSH legfrisebb adataira hivatkozva tragikus mértékűnek nevezte az egy szobára jutó bevétel (RevPAR) csökkenését, mely 2010 első negyedévére elérte a bruttó 4836 forintot. A szakember úgy látja: hiába nőtt a vendégek és az általuk eltöltött éjszakák száma, az alacsony RevPAR miatt legfeljebb stagnálásról beszélhetünk.

Komoly akadálya a válságból történő kilábalásnak a szállodaipar eladósodottsága; Győrffy információi szerint vannak szállodák, amelyek a felvett hitel visszafizetésére is hitelt vesznek fel. Ezáltal nehéz a szállodáknak jövőképet kialakítani, máról holnapra élés jellemzi a szektort. A termék ára, az elosztási csatorna és a kommunikáció nincs összhangban a célközönség elvárásaival - véli Győrffy. Addig nincs esély jól eladni egy szálloda kínálatát, amíg nem foglalkozik mindenki a marketinggel, mert marketing az is, hogy van-e zsírfolt a poháron, vagy sem. Az a hozzáállás - folytatta a szakember - nem fog egységes marketingmunkát és csapatot építeni, ha a munkaadók nem becsülik meg munkavállalóikat. Győrffy Anna úgy látja: jelenleg az „Örülj, hogy munkád van” a jellemző hozzáállás a szállodaiparban is.

A szakember úgy véli: hosszú távon egy szállodának az egyéni vendégek megynyerése a cél, de ehhez egyenlő bánásmódban kell részesíteni a csoportokat, akikből a jövő egyéni vendégei verbuválódnak. A csoportok behozásához pedig fontos a jó együttműködés az utazásszervezőkkel, viszonteladókkal, akik számára áttekinthető tarifarendszereket kell kidolgozni. Az áttekinthetetlenség kezelhetetlenné és eladhatatlanná teszi a terméket Győrffy Anna szerint.

Győrffy Anna előadására reagálva Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség (MSZSZ) titkára elmondta: a szállodáknak valóban a mával kell foglalkozniuk, a változásokra szinte azonnal választ kell adni. Kovács kritikusan vélekedett az elmúlt tíz év szállodafejlesztéseiről, melyek felelősek a túlkínálatért. Kovács külön kiemelte a fővárosi szállodák nehézségeit, melyhez nagy mértékben hozzájárult, hogy Budapest, mint idegenforgalmi desztináció nem fejlődött.


Az Accor Csoporthoz került a debreceni szálláshely

Az Accor Csoporthoz került a debreceni szálláshely 

Győztest hirdettek a négycsillagos Hotel Lycium bérbeadásának pályázatán.
Jól jön a Valentin-nap a hazai szállodásoknak

Jól jön a Valentin-nap a hazai szállodásoknak 

Sok pár utazással tölti idehaza is az eredetileg Angliában és Amerikában a szerelmesek ünnepeként számon tartott február 14-ét, és az azt követő hétvégét.
A budapesti Kempinski ismét ott a Forbes Travel Guide előkelő listáján

A budapesti Kempinski ismét ott a Forbes Travel Guide előkelő listáján 

A Kempinski Hotel Corvinus Budapest “négycsillagos” besorolást kapott..
Tavasszal nyit az ibis Styles hotel a debreceni reptéren

Tavasszal nyit az ibis Styles hotel a debreceni reptéren 

Ez lesz az első szálloda az ország második legforgalmasabb repülőtere, a Debreceni Nemzetközi Repülőtér közvetlen közelében
Év Szállodája díjátadó gála  – még lehet jelentkezni!

Év Szállodája díjátadó gála – még lehet jelentkezni!  

Február 21-én részese lehet az év egyik legexkluzívabb szállodai eseményének.
Ha szálláshely-felújításban gondolkodik, ezt látnia kell!

Ha szálláshely-felújításban gondolkodik, ezt látnia kell! 

Évekig tartó átfogó fejlesztés után nem akármilyen új ruhába öltöztette a hazai szállodalánc négycsillagos egri egységét, a Hunguest Flórát.
Gyerekcsúszda az étterembe, póni a kertben: családbarát szálloda az Accent portfóliójában

Gyerekcsúszda az étterembe, póni a kertben: családbarát szálloda az Accent portfóliójában 

Ez a Lutzmannsburgban található, négycsillagos Hotel Xylophon, amely közvetlen átjárást biztosít a Sonnentherme-be – Ausztria egyik legnagyobb élményfürdőjébe.
Al Habtoor Palace Budapest: a luxushotelek új korszaka Európában

Al Habtoor Palace Budapest: a luxushotelek új korszaka Európában 

A magyar szálloda csatlakozik a Preferred Hotels & Resorts Legend Collection-höz.
Különleges szálláshelyet nyit Budapest szívében a nemzetközi ingatlanóriás

Különleges szálláshelyet nyit Budapest szívében a nemzetközi ingatlanóriás 

A NUMA Group, Európa egyik vezető digitális idegenforgalmi szolgáltatója bejelentette a magyar piacra lépését, amely során elsőként 170 egységből álló innovatív szálláshelyet nyit Budapest szívében, ezzel tovább erősítve jelenlétét a kelet-közép-európai régióban.
Budapesti házban dolgozik az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázat győztese

Budapesti házban dolgozik az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázat győztese 

A pályázat legfőbb célkitűzése, hogy példaképet állítson a pályakezdő és junior kollégák elé.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.