Zene és festőművészet egy fedél alatt a Hotel Nemzetiben

Kedd este nem mindennapi élményben lehetett része annak, aki ellátogatott Makláry Kálmán kiállításmegnyitójára. A Hotel Nemzeti Budapest több mint 100 éves falai között tartott esemény fényét Havasi Balázs zongoraművész és zeneszerző is emelte. A Chagallhoz, Gulácsyhoz és Kaffkához is hasonlított festőművész kiállítását Ledényi Attila, az Art Market Budapest igazgatója nyitotta meg, aki arról beszélt, Makláry művészete kivételesen őszinte alkotások sora.


A Hotel Nemzeti Budapest több mint 100 éves komoly történelme alatt erősen kötődött a művészetekhez, amit tavaly decemberi nyitása óta kiemelten hangsúlyoz és a művészeti élet aktív szereplője, több művészeti ág találkozásának színtere kíván lenni. Kedd este a zene és a festészet voltak a főszereplők, hiszen Makláry Kálmán kortárs festőművész kiállításmegnyitóján Havasi Balázs zongoraművész volt az est díszvendége, aki nagy rajongója a festő munkásságának. A közös a két művész életében és munkásságában pedig az, hogy a zene és a festészet mindkettejük esetében elválaszthatatlanok.

Makláry Kálmán sajátos festészetét hasonlították már Chagall, Kafka és Gulácsy Lajos világához is. A Hajdúszoboszlón született, kezdetben professzionális zenészként dolgozó festő alkotásai egyszerre zeneiek és építészetiek, lendületesek és visszafogottak, valóságosak és álomszerűek. „Makláry Kálmán, kevesen tudják, több hangszeren játszik” – mondta Ledényi Attila a megnyitón arra utalva, hogy a zenei múlt, és képletesen a sokszínűség a képek hangulatában is visszaköszön. Az Európa-szerte és a tengerentúlon is bemutatkozott művész sajátos képzőművészeti közelítéssel értelmezi és mutatja be a bennünket körbevevő világ mélységét, szellemiségét, misztikumát. Makláry Kálmán „nem megfontolt művész, hanem őszinte”, művészete „inkább robban, minthogy elfojtaná magában az indulatot” – tette hozzá az Art Market igazgatója.
Havasi Balázs klasszikus kortárs zeneszerző és zongoravirtuóz szintén a művészeti ágak egybeolvasztásának a híve. A négyéves kora óta zongorán játszó művész hatalmas érdeklődéssel kísért estjeit a mai kor emberének igényeihez alakítja. A csak rá jellemző, egyszerre populáris és klasszikus stílus tömegeket vonz a koncerttermekbe világszerte.
A Hotel Nemzeti Budapest falai kedd óta ismét a kortárs budapesti művészet szolgálatába álltak. Az első budapesti MGallery szálloda nem titkolt célja, hogy a fővárosi kulturális és művészeti élet megkerülhetetlen helyszíne legyen.


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.