Az Airport Debrecen szezonja, tervei

A tavalyival nagyjából egyező utasforgalmat bonyolító Airport Debrecen (AD) határozott léptekkel halad a régiós repülőtérré válás felé.

Hazánk második számú, állandó forgalmú nemzetközi repülőtérré válása óta eddig bezárásra nem kényszerült repülőtere, az AD az eddigi idei utasforgalom alapján közel annyi utast szolgál ki, mint 2009-ben.

A charterszezon kezdete óta 46 kiutazó járatról eddig 13406 induló és érkező utas fordult meg a repülőtéren. A Hambrug International kéthetente Lipcséből és Erfurtból közlekedő járatain eddig 1670 ki- és beutazó utast fogadott a debreceni légikikötő.

A járatok többnyire 100%-os töltöttséggel közlekednek - tájékoztatta Farkas András, a repülőtér ügyvezetője a Napi Turizmust hozzátéve: különösen igaz ez az augusztusi járatokra.

Debrecenből jelenleg heti 3 járat közlekedik Törökországba, illetve egy-egy járat Tunéziába valamint Bulgáriába, míg a német charterek, melyekre csak menetjegy váltása is lehetséges, kéthetente közlekednek főképp Hajdúszoboszlóra érkező fürdővendégekkel.

Farkas András elmondta: az idén nem indított korfui járat jövőre újra indulhat. Igény lenne rá, illetve az utazásszervezők is jelezték ebbéli szándékukat a repülőtér felé, mindenesetre a tervezhetőség érdekében meg kell várni a szezon zártával kijövő eredményeket - tette hozzá az ügyvezető.

A charterforgalom megtartása és bővítése mellett továbbra sem tesz le a debreceni repülőtér arról, hogy a régió első számú, menetrend szerinti forgalmat is bonyolító légikikötőjévé váljon.

Mivel a cívis város légikikötője nem csupán szezonális idegenfogalmi termékekhez kapcsolható, hanem az ország második legnagyobb, számos kulturális, gazdasági és idegenforgalmi vonzerővel rendelkező városának repülőtere, így indokolható a nemzetközi menetrend szerinti forgalomba történő bekapcsolása.

Egy ráhordó járat újbóli beindításához a repülőtér vezetősége komoly előkészületeket tett az utóbbi időben, komolyabbakat, mint, ami a korábbi hasonló próbálkozásokat megelőzte - ismertette Farkas András. Debrecennek korábban volt két - München, Budapest - sikertelen kísérlete hasonló járat üzemeltetésére.

„A repülőtér azt a célját, hogy más országokhoz hasonlóan regionális repülőtérként kiszolgálja a vonzáskörzetében élők igényeit csak menetrendszerinti járatokkal tudja elérni” - érvel Farkas András.

Nyár végéig szeretne a repülőtér vezetősége végezni azzal a felméréssel, amely alátámasztja a régió ráhordó járat beindítására vonatkozó igényeit illetve a légitrsaságokkal folytatott további tárgyalások irányát meghatározná.

„Az utazási szokás felmérésében bevontuk, illetve még be kívánjuk vonni a régióban működő vállalatokat, önkormányzatokat, az idegenforgalommal foglalkozók körét, a rendezvényszervezőket, de olyan új területek képviselőit is, mint például az egészségturizmus” - ismertette az ügyvezető.

A debreceni repülőtér esetében meglehetősen nagy területről beszélünk. „Vonzáskörzetünk az Észak-Alföldi régió megyéin - Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok - túl Békés, Borsod-Abaúj Zemplén és Heves megye egy részére is kiterjedhet, valamint átnyúlhat az országhatáron túl Ukrajna és Románia határmenti részére is. Ez a terület megítélésünk szerint nincs ellátva gyors és rugalmas utazást biztosító légi kapcsolattal, így ezt a szerepet a Debreceni Repülőtér mindenképpen betöltheti” - vázolja fel Farkas a földrajzi határok nyújtotta lehetőségeket.

Fontos azonban, hogy a régiós igényeket kiszolágáló járat hosszú távon és versenyképes áron üzemeljen. Ahogy fontos az is Farkas András tájékoztatása szerint, hogy olyan járatstruktúra jöjjön létre, amellyel Távol-Keletről vagy az amerikai földrészről is rugalmasan, kényelmesen elérhetővé válhat Debrecen és régiója.

A repülőtér tárgyalásokat folytat mind a „hagyományos”, mind pedig a fapados légitársaságokkal. Előbbieknél elsődlegesen a német - Frankfurt, München - vagy angol hub-ra ráhordás jön szóba. Utóbbiak esetében az AD tárgyal már egy ideje a Ryanair-rel, de eddig nem sikerült az ír fapadossal túllendülni azon a technikai akadályon, hogy a Ryanair szerint a debreceni kifutópálya nem alkalmas az ír fapados által üzemeltetett Boeing 737-800-as típusú gépek fogadására. Ellentmndásba látszik azonban kerülni a Ryanair, mivel a típus gyári minimuma 31 méteres pályaszélesség, Debrecenben 2500x40 méteres pályát használnak, melyen vígan landolnak és szállnak fel a Ryanair által használt típusnál lényegesen nagyobb gépek, mint a például a Boeing 767, vagy az IL-76-os cargo gép is. Szintén tárgyal az AD a Wizzairrel, ők azonban még további ismereteket kívánnak szerezni a régióról - mondta el Farkas András. 

Érdeklődésünkre, hogy nem lenne-e célszerű egy budapesti ráhordó járatról a Malévvel tárgyalni, Farkas úgy reagált hogy a Malévnél fenálló nehézségek miatt egy újbóli budapesti járat beindítása akadályokba ütközik, de szerinte egy megfelően működő Malév estében már „másnap indulhatna” a járat.

„Reálisan nézve - a fenti szempontokat és a folyamatban lévő munkát is figyelembe véve - egy új járat legkorábban a légitársaságok 2011-es nyári menetrendjébe illeszthető be, azaz az üzemelés kezdete jövő év tavasz, nyár eleje lehetne, de ez mind az előttünk álló időszak tárgyalásainak függvénye” - biztat Farkas András hozzátéve, hogy a város vezetése részéről minden támogatás adott.


Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.