Ausztriában elmarasztalták a Wizz Airt

A Wizz Air légitársaságnak át kell dolgoznia üzleti feltételeit és meg kell térítenie a fogyasztóknak a szabálytalanul felszámított díjakat – közölte hétfőn az osztrák munkavállalói kamara (AK).

Az érdekképviselet egyebek között a 40 euró (körülbelül 16 000 forint) reptéri utasfelvételi díjat említette ennek kapcsán. A tájékoztatás szerint az utasszállítási feltételek AK által kifogásolt összesen 88 cikkelyéből 81 esetében adott igazat az érdekképviseletnek az osztrák legfelsőbb bíróság (OGH).

Az utasszállítási feltételeken kívül szabálytalannak minősítettek a Wizz Account ügyfélszámlával és a Wizz Ajándékutalvánnyal kapcsolatos 30 cikkelyt, valamint a jegyek Wizz Credits-en keresztül – utasok írásbeli hozzájárulása nélkül – történő visszatérítésének gyakorlatát.

Az OGH szintén szabálytalannak minősítette, hogy az ajándékutalványok érvényességi ideje mindössze 12 hónap.

Az AK tájékoztatása szerint a Wizz Air ausztriai lakóhellyel rendelkező ügyfelei igényeiket 2019-ig visszamenően érvényesíthetik a légitársaság honlapján.


Fotó: Wizz Air

Az osztrák munkavállalói kamarával folytatott megbeszéléseket követően a Wizz Air egyezséget kötött a bírósági eljárásban felvetett kérdések tisztázására. A légitársaság elismeri a bécsi kereskedelmi törvényszék legfrissebb döntését, elfogadja ezeket és ennek megfelelően fog cselekedni” -ismertette a légitársaság hétfő esti állásfoglalásában. Hozzátette, hogy visszatérítési mechanizmust dolgoztak ki azon utasok számára, akiknek 2019 eleje óta reptéri utasfelvételi díjat számítottak fel.

Mindemellett visszaállítják a lejárt Wizz krediteket és a lejárt ajándékutalványok helyett – öt évig beváltható – újakat állítanak ki.


Hatalmas tűzvész a londoni Heathrow közelében – megbénult a légiforgalom – FRISSÍTVE VIDEÓVAL

Hatalmas tűzvész a londoni Heathrow közelében – megbénult a légiforgalom – FRISSÍTVE VIDEÓVAL 

Áramszünet miatt leállt a londoni Heathrow repülőtér működése, egyelőre teljes a káosz.
Új járatok Debrecenből Lipcsébe és Máltára

Új járatok Debrecenből Lipcsébe és Máltára 

A két útvonalon a máltai légitársaság 78 üléssel felszerelt De Havilland Canada Dash 8 típusú repülőgépe közlekedik majd.
Növekvő utasforgalom a Liszt Ferenc Repülőtéren

Növekvő utasforgalom a Liszt Ferenc Repülőtéren 

A tavalyi rekord éves forgalom és a szintén rekorddal induló január után februárban folytatódott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jelentős utasszám-emelkedése. 
Díjmentesen utazhatnak a kutyák Debrecenben

Díjmentesen utazhatnak a kutyák Debrecenben  

Április 1-től.
Újabb hét úti cél az Emirates kínálatában

Újabb hét úti cél az Emirates kínálatában 

Járatnyitások a világ több pontja felé.
Utazás luxuskivitelben – Air France járatokon

Utazás luxuskivitelben – Air France járatokon 

Bemutatta új La Premiére osztályát a francia légitársaság.
 Együttműködés egy hazai egyetem és a légitársaság között

Együttműködés egy hazai egyetem és a légitársaság között 

Együttműködési megállapodást írt alá a BGE és a Wizz Air.
Új kerékpáros híd Velencénél

Új kerékpáros híd Velencénél 

Új, szélesebb gyalogos-kerékpáros híd épül Velence mellett az M7-es autópálya fölé.
Jöhet a közvetlen légihíd Budapest és Mumbai között

Jöhet a közvetlen légihíd Budapest és Mumbai között 

A Wizz Air még idén elindíthatja közvetlen légijáratát Budapest és Mumbai között.
Koreai légitársaság: fejlesztések a magasabb utasélmény érdekében

Koreai légitársaság: fejlesztések a magasabb utasélmény érdekében 

Az új utasosztály 11 átalakított Boeing 777-300ER repülőgépen debütál, ahol a jelenlegi First Class kabinokat váltja fel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.