Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

A Wiener Zeitung legfrissebb elemzése rávilágított: miközben a kereskedelmi légitársaságok szigorodó környezetvédelmi szabályoknak kell megfeleljenek, a privátrepülés továbbra is szinte ellenőrizetlenül szennyezi a légkört Ausztriában.

2024-ben mintegy 40.000 privátrepülést regisztráltak Ausztriában. Ebből 1.700 belföldi út volt, annak ellenére, hogy számos esetben elérhető lenne a környezetbarátabb vasúti alternatíva, derült ki a GD Consulting legfrisebb cikkéből.

Míg a menetrend szerinti járatoknál – például a Salzburg–Bécs vonalon – az osztrák kormány korábban betiltotta a rövid belföldi repüléseket, addig a magángépek továbbra is szabadon közlekedhetnek, írják.

Egy ilyen rövid repülőút akár 1,3 tonna CO₂-kibocsátással jár, míg ugyanez vonattal csupán 3,6 kilogramm lenne.

Az adatok különösen aggasztóak, mivel a járatok harmada 400 kilométernél rövidebb távra szólt, és az utak 40 százaléka „üres járat” volt. Tehát az utas nélküli repülések is jelentősen hozzájárulnak a kibocsátásokhoz.


Fotó: Depositphotos

Az elemzés megnevezi az iparág főszereplőit is: a legtöbb járatot (több mint 6.600-at) a GlobeAir teljesítette, de a legnagyobb CO₂-kibocsátást az Avcon Jet produkálta, köszönhetően a nagyobb, luxuskategóriás gépeinek.

A jelentés társadalmi szempontból is éles kritikát fogalmaz meg

A beszámoló szerint a privátrepülés extrém fogyasztási forma, amely többszörösen túllépi az EU Zöld Megállapodásában meghatározott évi 0,4 tonnás személyenkénti klímacélt. Egyetlen rövid magánrepülés a határérték többszörösét is meghaladhatja.

 


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.