Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban

A Turkish Airlines (TA) február 5-én megnyitotta az eddigi legnagyobb külföldi lounge-át a Narita Nemzetközi Repülőtéren. A lounge a Narita repülőtér 1-es termináljának déli szárnyában, a 4-es szatelitben, a 47-es kapunál található. Az első fázisban megnyíló 800 m²-es lounge kényelmes környezetet biztosít akár 105 utas számára. 

A megnyitó alkalmával Ümit Develi, a TA távol-keleti és óceániai értékesítési alelnöke elmondta:

Örömmel nyitjuk meg legnagyobb külföldi lounge-ot a tokiói Narita repülőtéren, olyan teret kínálva vendégeinknek, amely harmonizál a török vendégszeretettel és a japán eleganciával, szimbolizálva nemzeteink több mint egy évszázados szoros kapcsolatát. 

Akihiko Tamura, a Narita International Airport Corporation elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta:

A török légitársaság nagyban hozzájárult a Narita Repülőtér bővüléséhez, és megtiszteltetés számunkra, hogy Ázsiában a második lounge-uk helyszínéül a Narita Repülőteret választották. 

Az új lounge átadásra került első üteme már várja az utasokat a japán reptéren
Az új lounge átadásra került első üteme már várja az utasokat a japán reptéren
Fotó: Turkish Airlines

A luxusra és kényelemre összpontosító lounge számos szolgáltatást kínál az utasok élményének fokozására. A vendégek svédasztalos török, japán és távol-keleti ételeket kóstolhatnak meg, beleértve a frissen sült török pide-t, amelyet ebéd és vacsoraidőben szolgálnak fel – ez az egyetlen lounge Isztambulon kívül, amely pide sütővel rendelkezik. Ezen felül relaxációs zónák, ágyak kifutópályára néző kilátással és egy VIP-szoba is biztosítja a zavartalan kikapcsolódást. A praktikus létesítmények közé tartoznak a zuhanyzók, az akadálymentesített mosdók és egy baba-mama szoba is, hogy minden utas igényét kielégítsék.

A török légitársaság naritai várótermével a légitársaság már hét exkluzív várót üzemeltet nemzetközi repülőtereken, köztük Nairobiban, Moszkvában, Miamiban, Washingtonban, Bangkokban és New Yorkban. 


Koreai légitársaság: fejlesztések a magasabb utasélmény érdekében

Koreai légitársaság: fejlesztések a magasabb utasélmény érdekében 

Az új utasosztály 11 átalakított Boeing 777-300ER repülőgépen debütál, ahol a jelenlegi First Class kabinokat váltja fel.
Ambiciózus tervek a bécsi reptéren

Ambiciózus tervek a bécsi reptéren 

Sikeres évet zárt a bécsi repülőtér, és 2025-re is egyértelmű növekedési stratégiával készülnek.
Festői falvak, meseszerű útvonalon közlekedő  vonatok

Festői falvak, meseszerű útvonalon közlekedő vonatok 

Monterosso, Vernazza, Corniglia, Manarola és Riomaggiore – a Cinque Terre festői falvait 2025. március 15-től egészen novemberig vonattal is kényelmesen felfedezhetjük. 
Washington: légtérkorlátozás a Potomac folyó feletti légi folyosónál

Washington: légtérkorlátozás a Potomac folyó feletti légi folyosónál 

A légtértilalom alól azért akadnak kivételek: Trump elnök helikoptere, illetve a bűnüldözési és életmentő célból közlekedő légi járművek használhatják a légi folyosót.
Az Air Canada egyes járatain Izraelt átnevezték „palesztin területnek”

Az Air Canada egyes járatain Izraelt átnevezték „palesztin területnek”  

A kanadai légitársaság már bocsánatot kért, miután Izraelt törölték fedélzeti térképeikről néhány repülőgépükön.
Bécs, a tökéletes tömegközlekedés példája

Bécs, a tökéletes tömegközlekedés példája 

Bécs közlekedési vállalata, 2028-ig közel 40 százalékkal növeli biztonsági szolgáltatást nyújtó munkatársainak létszámát, hogy az utasok a jövőben is zavartalanul és biztonságosan utazhassanak.
Repülőgép szárnyára menekültek az utasok – VIDEÓVAL

Repülőgép szárnyára menekültek az utasok – VIDEÓVAL 

Utasok menekültek az American Airlines egyik repülőgépének szárnyára a Denveri Nemzetközi Repülőtéren, miután annak egyik hajtóműve kigyulladt.
Március végén indul a hajózási szezon a Balatonon

Március végén indul a hajózási szezon a Balatonon 

Március 28-án indul az idei személyhajózási szezon.
airBaltic 2024-es jelentés: bevételi csúcs, a pénzügyi mérlegen van még mit javítani

airBaltic 2024-es jelentés: bevételi csúcs, a pénzügyi mérlegen van még mit javítani 

Határozott növekedést hozott bevétel tekintetében az elmúlt esztendő a lett légitársaság számára, azonban pénzügyi éve végül veszteséggel zárult.
Ellepik májusban a matuzsálem korú Mercik Szeged belvárosát

Ellepik májusban a matuzsálem korú Mercik Szeged belvárosát 

Mercedes tűzoltóautó, Helmuth Kohl kancellár autója, Michael Schumacher egy kedvenc modellje is látható lesz.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.