Turizmus Online cikkei
Járatokat sűrít és nyit a Qatar Airways a téli menetrendben
Négy európai útvonalán összesen 40 százalékkal növeli kapacitásait a téli szezonban a Qatar Airways, sőt több új járatot is bevezetnek.
Négycsillagos szálloda készül Korculán
Azok számára a turisták számára, akik legszívesebben a déldalmáciai Korčula szigetén, és ezen belül is Vela Luka városában töltik a pihenésüket, bizonyára jó hír, hogy megkezdődött a Korkyra szálloda felújítása.
Nemzeti parkhoz kerül a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-t a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium irányítása alatt működő Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésbe adja - derül ki az NVT szerdai döntéseiről az MTI-hez eljuttatott közleményből.
Kortárs művészeti negyeddel újít Újbuda
Újbuda önkormányzata kortárs művészeti negyed létrehozását tervezi a következő években a Bartók Béla úton.
Új síliftek, síparkok és sívideó-szolgáltatás
Salzburg tartomány sírégiói megállás nélkül fejlesztenek. A legtöbb helyen új felvonók nyíltak, de épültek pihenőhelyek és síparkok is, sőt olyan új szolgáltatás is van, amellyel saját síelős filmünket is elkészíthetjük.
Jó nyarat zárt a Malév
Több tízezer plusz utast hozott az idei nyár a Malévnek a tavalyi szezonhoz képest.
Sukoró miatt perel az LMP
A Lehet Más a Politika (LMP) pert indít a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. ellen a sukorói telekcsere-ügylet iratainak kiadásáért.
Adományokból mentenék meg a Colosseumot
Legalább ötmillió euróra (másfél milliárd forint) lenne szükség arra, hogy a Colosseumot, Róma jelképét megmentsék - közölte Gianni Alemanno római polgármester.
Csúcsgasztronómiával lendítenék fel turizmusukat a svédek
A húsgombócoktól és sózott heringektől roskadozó büféasztalairól elhíresült Svédország még több csillagot akar szerezni magának az ínyencek ételtérképének számító Michelin kalauzban, hogy Európa új kulináris nemzetévé váljon.
Fenyves bukhatja a kikötőre elnyert uniós támogatást
Negyedik éve nem kezdődhet el Balatonfenyves kikötő építése az elhúzódó, mederhasználati jogért indított hivatalos eljárás miatt, amely már kockáztatja az elnyert uniós támogatás kiutalását, így kártérítési perhez vezethet - nyilatkozta Heves István, a beruházó Előny Kft. ügyvezetője az MTI-nek kedden.
9 helyett 11 milliárd dollárt bukik idén a légiközlekedés
A világ légitársaságai 11 milliárd dollár veszteséggel zárnak idén - véli a nemzetközi légiforgalmi szövetség (IATA).
Több mint 250 panasz a Sky Europe-ra
A SkyEurope légitársaság felszámolása miatt a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségéhez (FEOSZ) érkezett panaszokkal érintett utasok száma meghaladta a 250-et - tartalmazza a FEOSZ keddi, az MTI-hez eljutatott összegzése.
Kisvasutas ünnep Gemencen
Nem csak utazhatnak a kirándulók a gemenci nosztalgia vonaton, vezethetik is a Rezét nevű gőzmozdonyt a hétvégén a Gemencben, amikor a Gemenc Zrt. változatos programokkal ünnepli a több mint fél évszázados erdei vasút napját.
Télre új, Vietnám-specialista utazásszervező lép piacra
Az Aspen Travel eddig Vietnámból hazánkba utaztatott be, a téltől azonban Magyarországról is küld utasokat a dél-kelet-ázsiai országba.
Új regionális igazgató a Marriott International képviseletében
A Globair Hungary Kft-nél Szita Ildikó tölti be 2009. szeptemberétől a Marriott International regionális igazgatói posztját.
Kiemelt szerepet szánnak a turizmusnak - de nem válaszoltak
"Sikerült a számokban is megvilágítani azokat az elképzeléseket, amiket magam is megfogalmaztam, hogy a sport és a turisztika az elkövetkezendő időben nem lehet további vesztese a takarékossági intézkedéseknek" - jelentette ki Varga Zoltán önkormányzati miniszter a tárca 2010. évi költségvetéséről tartott tegnapi sajtótájékoztatón.
Sikeres szezon után őszre hosszabbít a Karya
A Karya Tour 2009. október 31.-ig meghosszabbította charter járatait a Török Riviérára
Új élményfürdőt terveznek Pécs mellé
Vízi élménypark és luxus lakópark építését tervezi egy vállalkozó a Pécshez közeli Nagykozáron. A beruházás tervezett összköltsége ötmilliárd forint, melynek nagy részét uniós pályázati forrásból fedeznének.
Naturista webportál nyílt
A horvátországi naturizmus nagy hagyományokkal rendelkezik, így a ruha nélküli turizmus kedvelői számos jobbnál jobb kemping közül választhatnak.
Váratlanul ehunyt a brit tévés sztárszakács
Szívrohamban elhunyt Keith Floyd mesterszakács, a televíziós műsorai révén ismertté vált sztárséf. A 65 éves szakács halálhírét életrajzírója jelentette be kedden.
100 éves hotel nyílt újra az Isztrián
Poreč városa nemrég újabb szállodával lett gazdagabb.
A Velencei-tó legnagyobb szabadtéri színpada épül
A Közép – Dunántúli Operatív Program keretében meghirdetett turisztikai vonzerők integrált fejlesztésére kiírt pályázaton Gárdony 306 millió forint támogatást nyert el.
Elég lesz a kaució a Golden Tours utasainak kártalanítására
A biztosító egyelőre a kárbejelentések felvételét intézi, de azt már látja, hogy a vagyoni biztosíték elegendő lesz a szeptember 11-én hivatalból törölt miskolci Golden Tours utasainak kártalanítására.
Az utasok 77 százaléka átszállna az olcsóbb repülésért
A légiutasok 77 százaléka nem választana közvetlen járatot, ha ezáltal csökkenthetné az úti költségét – derül ki a Skyscanner utazási portál felméréséből.
17 százalékkal estek a szobaárak világszerte
A világon átlagosan 17 százalékkal estek a szállodai szobaárak az év első felében – derül ki a Hotels.com legújabb Hotel Ár Indexéből.
Jó a közbiztonság a Velencei-tónál - állítja egy kutatás
Jónak tartják a közbiztonság helyzetét, s eredményesnek értékelik a szezonális bűnmegelőzési központ nyári működését a Velencei-tó környékén élők és nyaralók egy közvélemény-kutatás adatai szerint - közölték a turisztikai idényt értékelő hétfői sajtótájékoztatón Gárdonyban.
Kamarai Védnöki Táblát kapott a Somogy Kertje Üdülőfalu étterme
A Bonnyán található Somogy Kertje Üdülőfalu étterme elnyerte a Kamarai Védnöki Táblát, amelynek ünnepélyes átadására 2009. szeptember 10-én került sor a Füred Katamarán nevű hajó fedélzetén.
Kenya és a Seychelles-szigetek közös promócióba kezdenek
Kenya és a Seychelles-szigetek együttműködési megállapodást írtak alá arról, hogy iker úti célokként hirdetik magukat a turistáknak, akik csomagban vehetik meg a két ország nyújtotta élményeket: Kenya szafarira, Seychelles tengerparti üdülésre várja őket.
Turisztikai konferencia a válságról
„Új kihívások a turizmus előtt, globális válság - nemzeti erőfeszítések” címmel rendezi meg a II. Társadalmi Párbeszéd Fórumát 2009. október 16-án, pénteken a Közép-Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület.
Gyalogtúra útvonal a Tisza-Körös-zugban
Új, 27 kilométer hosszú, európai uniós támogatással megvalósult túraútvonal várja a kirándulókat Csongrád közelében, a Tisza-Körös-zugban.
Októberben az SZMSZ-ről szavaz az MSZSZ
Október 19-én rendkívüli közgyűlést tart a Magyar Szállodaszövetség.
Szakértők a privatizáció előtt álló CSA felügyelő bizottságában
A cseh kormány nyomására lecserélték a CSA cseh légitársaság felügyelő bizottságának felét a társaság idei évre tervezett privatizálása érdekében - írta a német dpa hírügynökség. A tizenkét tagot számláló felügyelő bizottság új elnöke Václav Novak szanálási szakértő lett. Eduard Janota pénzügyminiszter korábban már követelte a "pártkatona" felügyelő bizottsági tagok független szakértőkkel való lecserélését.
Újra munkában a Jet Airways pilótái
Vasárnap véget ért a legnagyobb forgalmú india légitársaság, a Jet Airways 5 napig tartó sztrájkja. A pilóták munkabeszüntetése miatt összesen 1000 járatot töröltek szeptember 8-12 között, ami napi 2,2 millió dolláros bevételkieséssel sújtotta a légitársaságot.
Idén már szinte az összes "gyógyfüves túra" betelt
A miskolci Szerviz Iroda négy évvel ezelőtt indította útjára a Hungarikumnak számító „Gyógynövénygyűjtő túrák a Bükkben” programját.
Tudatos utazók kalauza - a kiadvány után hamarosan honlap is indul
A közelmúltban megjelent a tudatos turisták "kinevelését" célzó kiadvány és hamarosan követi egy hasonló témájú honlap is.
A minisztériumok utazásain spórol a kormány - eddig sem volt másképp?
Ahogy korábban már megírtuk, a kormány utasította a tárcavezetőket idei utazási terveinek felülvizsgálatára. A Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó Központi Szolgáltatási Főigazgatóság decembertől idén is megköti hagyományos egyéves keretmegállapodását, amelynek becsült értéke áfa nélkül 2,5 milliárd forint.
Ingyenes turisztikai álláshirdetés az MT Zrt. portálján
A Tisza-tavi régió szolgáltatóinak felkérésére a Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatósága (RMI) új megjelenési lehetőséget ajánl a régióban működő turisztikai vállalkozások számára.
Új turisztikai látványosság Szegeden
Félidejéhez érkezett a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán, a Tudáskapu néven elindult természetismereti tudástár építése. A Szegeden egyedülálló kezdeményezés 2010 végére készül el. A csodák tárát turisztikai látványosságnak szánja a főiskolai kar, mellyel Szeged kínálati körét növelnék.
Megszépül a zalaegerszegi belváros
Újjáépül a történelmi városközpont Zalaegerszegen, a város a munkálatokhoz csaknem 900 millió forint uniós támogatást nyert el. A munkák várhatóan jövő tavasszal kezdődnek, és 2011-ben fejeződnek be.
Újabb utazási iroda ment csődbe
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal 2009-09-11-én hivatalból törölte a Golden Tours Utazási és Szolgáltató Kft.-t (adószáma: 11441528) az utazási vállalkozók közhitelű hatósági nyilvántartásából jogszabálysértés miatt.
New Yorkból nemsokára Velence lehet
New York veszélybe kerülhet az éghajlat felmelegedése következtében elolvadó jégmezőkből felszabaduló víz hatására. A folyamatot vizsgálva a tudósok arra következtetnek, hogy a tengervíz szintje különböző mértékben emelkedhet az egyes térségekben, és sok jel arra mutat, hogy New York körül jobban nő a vízszint, mint más sűrűn lakott partszakaszokon - írta meg a The New York Times.
A vártnál jobban muzsikált a Balaton
A vártnál jobban alakult a turisztikai szezon a Balatonnál - jelentette ki a Nemzeti Turisztikai Bizottság (NTB) elnöke pénteken egy badacsonyi rendezvényen.
Idegenforgalmi adó - a vita folytatódik
Ne pártpolitikai, hanem szakmai kérdés legyen, miként oldható meg az idegenforgalmi adó (ifa) állami támogatásának tervezett csökkentése miatt kialakult vita - kérte Ujhelyi István szakállamtitkár, a Nemzeti Turisztikai Bizottság (NTB) elnöke pénteken egy balatoni rendezvényen megjelent turisztikai szakemberektől, politikusoktól, önkormányzati vezetőktől.
Balaton Biennálé 2011-ben?
A világ területileg legnagyobb, a kortárs művészek alkotásait bemutató biennáléjának megrendezését tervezik 2011-ben a Balaton keleti medencéjében; az előkészületek megkezdődtek - jelentette be Kováts Lajos ötletgazda és Juhász László, az esemény két főszervezője Badacsonyban pénteken egy rendezvényen.
A sétahajókon nőtt, a menetrend szerintieken csökkent az utasforgalom a Balatonon
Ezen a nyáron a menetrend szerint közlekedő balatoni hajókon 7,1 százalékkal kevesebben, a sétahajókon 3,5 százalékkal többen utaztak, a kompok forgalma pedig 1-3 százalékkal esett vissza az előző évhez képest - tájékoztatta Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az MTI-t szombaton.
Titokban támogatja a német kormány az Airbust
A német kormány 1,1 milliárd eurós állami garanciával támogatná az európai repülőgépgyártó Airbus A350-es, széles törzsű repülőgépének kivitelezését.
2009: a bevált desztinációk éve
Az eddig szokásos, évi 6-7 desztinációval történő bővítés helyett idén inkább a jól bevált úticélok hatékonyabb kiszolgálására koncentrált az Emirates légitársaság - hangzott el a csütörtöki, kitűnő séfek remekeivel kísért Emirates partner partin.
Ausztria nyáron is várja a magyar turistákat
45 kiállítóval és 170 regisztrált utazási irodával zajlott pénteken az Österreich Werbung, Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet szakmai workshop-ja.