Malév - Sztrájkkal válaszolnak a pilóták a kollektív szerződés felmondására

Valószínűleg áprilisban sztrájkba lépnek a Malév pilótái, miután a munkáltató szerdán felmondta a hatályos kollektív szerződést a társaság szerkezetátalakítására hivatkozva.

Óvári Tamás, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke (Hunalpa) az MTI-nek szerdán délután elmondta, hogy a béremelési követelésük érvényesítésére tavaly év végén szerveztek munkabeszüntetést, amelyet azonban felfüggesztettek a Malév gazdasági érdekét szem előtt tartva. Ugyanakkor az elnök már akkor jelezte, hogy a munkabeszüntetés lehetőségét továbbra is fenntartják arra az esetre, ha nem tudnak megegyezni a munkáltatóval. Óvári Tamás azonban elfogadhatatlannak tartja a ksz felmondását, ezért tervezik a korábban felfüggesztett sztrájk áprilisi megtartását. Konkrét béremelési követelése nem volt tavaly a Hunalpának, arra a munkáltatótól vártak ajánlatot. Jelezték ugyanakkor, hogy az elmúlt 4 évben elszenvedett reálbércsökkenés kompenzálására várnak javaslatot a menedzsmenttől. A Malév azonban elutasította a béremelés lehetőségét. Óvári Tamás szerdán azt mondta az MTI-nek, hogy az elmúlt 4 éves bércsökkenés a pilótáknál elérte a 40 százalékot. A Malév szerdai közleményében a szerkezetátalakítási program részének nevezte a bevételek növelésén túl a költségek további racionalizálását, a foglalkoztatás rugalmasabbá tételét, amelyet a társaság jövője és a munkahelyek megmentése érdekében is következetesen végig kell vinni - hangsúlyozták. (MTI)


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.