A müncheni lap csütörtöki beszámolója szerint a pilóták szakszervezete (Vereinigung Cockpit - VC) hajlik arra, hogy az április közepére tervezett négynapos munkabeszüntetés helyett elfogadja a menedzsment javaslatát és döntőbíróság elé vigye a pilóták fizetése körül kirobbant vitát. A VC szóvivője nem kommentálta a lapértesülést. A német légitársaság vezetése javaslatok mellett fenyegetéssel igyekszik jobb belátásra bírni a 4.500 tagú szakszervezetet; szerdán bejelentették, hogy millió eurós nagyságrendű kártérítést követelnek, ha a VC húsvét után folytatja a még februárban kezdett, majd felfüggesztett sztrájkot, és bíróságon kérdőjelezik meg a munkabeszüntetés jogosságát. A menedzsment számításai szerint az április 13-i kezdettel meghirdetett sztrájk több mint 100 millió euró kárt okozhat, és már most probléma, hogy a sztrájkveszély miatt sorra mondanak le foglalásokat az utasok. A tavaly kezdett tárgyalásokon a VC 6,4 százalékos béremelést követelt, és garanciát próbált kiharcolni a munkahelyek megtartására. A felek nem jutottak megegyezésre, a pilóták így február 22-én sztrájkba léptek. A négynaposra tervezett munkabeszüntetést másnap hajnalban az illetékes munkaügyi bíróság felszólítására felfüggesztették. Az akció 48 millió eurós bevételkiesést okozott a cégnek, közel kétezer járatot kellett törölni és napokig tartott, mire sikerült visszatérni a korábbi menetrendhez. A Lufthansánál a kezdő pilóták évi 62 ezer euró körüli (16,4 millió forint) fizetést kapnak, a kapitányok legkevesebb 110 ezer eurót keresnek évente. A szakszervezet a tárgyalásokon, és a sztrájkkal is legfőképpen annak kívánja elejét venni, hogy a menedzsment kiszervezze az anyavállalatnál lévő munkahelyeket a külföldi leányvállalatokhoz, amelyeknél nem érvényes a Lufthansánál megkötött kollektív szerződés és alacsonyabb a pilóták fizetése. A menedzsment azzal érvel, hogy az ágazatot sújtó válság miatt tavaly komoly veszteségeket elszenvedett társaság stabilizálása a pilótáktól is áldozatokat követel. (MTI)
Elmaradhat a Lufthansa-sztrájk
Sztrájk helyett döntőbíróságon folytatódhat a Lufthansa és a legnagyobb európai légitársaságnál dolgozó pilóták közötti munkajogi vita a Süddeutsche Zeitung szerint.

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága
A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira
A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait
A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is
MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján
Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény
A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat
A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Karbantartási munkák a debreceni reptéren
Ez idő alatt leáll a forgalom.

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít
Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett
A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.